Az USA és Kanada továbbra is veretlen

   

Az Egyesült Államok könnyedén, északi szomszéduk nehezen gyűjtötte be a három pontot.

A délutáni találkozón a szombaton két góllal nyerő USA és az öt góllal kikapó Svájc találkozott. Már húsz perc után 5-0-ra vezettek az amerikaiak, végül 9-0-s győzelmet arattak. A helvétek kapujában a kiskocsiban tolt Schelling 53 lövésből kapta a kilenc gólt, míg a másik oldalon Molly Schaus 10 védéssel shutouttal zárt.

Katey Stone (vezetőedző, USA): Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan játszottunk. Jól járattuk a korongot és alaposan próbára tettük kapusukat, Florence Schellinget, aki egyébként elképesztő teljesítményre képes. De most nagyon keményen meg kellett dolgoznia. Nálunk mindenki szárnyalt, amit mindig jó látni.

Rene Kammerer (vezetőedző, Svájc): Az első harmadban kibillentettek minket az egyensúlyunkból és innentől kezdve nagyon rosszul játszottunk. Elég keserves időszak volt ez és időbe telt, míg helyrejöttünk. Később megpróbáltunk visszajönni a meccsbe és helyenként mutattunk olyan dolgokat, amikre a későbbiekben építhetünk.

A másik összecsapáson sokáig tartotta magát Finnország, egészen az 50. percig nem kapott gólt Noora Raty. A folytatásban aztán újabb két kanadai gól született, a juharlevesek 3-0-s győzelmet arattak, Shannon Szabados 14 védést mutatott be. Győzelmével az USA és a Kanada már elődöntős.

Meghan Agosta-Marciano (csatár, Kanada): Finnországgal már sokszor játszottunk, így tudtuk, hogy kemény ellenfél lesz. Ismertük a kapusukat, Noora Raty-t is. Minél tovább kihúzza kapott gól nélkül, annál magabiztosabb szokott lenni. Éppen ezért nekünk türelmesnek kellett maradnunk, és ragaszkodni az előre megbeszélt tervhez. Tudtuk, hogy előbb-utóbb be fogunk találni. Végül az emberelőnyök meghozták a gólokat is. Amikor az első bement, tudtuk, hogy lövünk még.

Noora Raty (kapus, Finnország): 50 percig nagyon jól játszottunk. Aztán lefőtt a kávé. Márpedig amikor olyan ellenfelekkel játszol, mint az USA vagy Kanada, hatvan percen keresztül kell játszanod. Önbizalmat ad, hogy ilyen sokáig kihúztuk kapott gól nélkül. Az utolsó meccsünkön Svájc következik és most már tudjuk, hogyan kell játszani, ha a negyeddöntőbe akarunk kerülni. Hogy az USA vagy Kanada nyeri-e az olimpiát? Két teljesen különböző csapat. Az USA technikás és gyors hokit játszik, Kanada pedig nagyon jó játékrendszerben. De igazából nem érdekel, melyikük nyeri a tornát, csak arra koncentrálok, ami a mi feladatunk.

Kedden 11 órától a Németország–Svédország mérkőzést a német Sport1 élőben közvetíti.

Az olimpiai programja a női jégkorongozóknál:

Mérkőzés Időpont/Eredmény Televízió
USA–Finnország 3-1
Kanada–Svájc 5-0
Svédország–Japán 1-0
Oroszország–Németország 4-1
USA–Svájc 9-0
Finnország–Kanada 0-3
Németország–Svédország 2014. február 11., 11.00 Sport1 (GER)
Oroszország–Japán 2014. február 11., 16.00
Svájc–Finnország 2014. február 12., 9.00
Kanada–USA 2014. február 12., 13.30
Japán–Németország 2014. február 13., 9.00 Sport1 (GER)
Svédország–Oroszország 2014. február 13., 18.00
negyeddöntő, 1. mérkőzés 2014. február 15., 9.00 Sport1 (GER)
negyeddöntő, 2. mérkőzés 2014. február 15., 13.30
alsóházi elődöntő, 1. mérkőzés 2014. február 16., 9.00
alsóházi elődöntő, 2. mérkőzés 2014. február 16., 18.00
elődöntő, 1. mérkőzés 2014. február 17., 13.30 Sport1 (GER)
elődöntő, 2. mérkőzés 2014. február 17., 18.00
mérkőzés a 7. helyért 2014. február 18., 9.00
mérkőzés az 5. helyért 2014. február 18., 13.30
mérkőzés a 3. helyért 2014. február 20., 13.00 Sport1 (GER)
döntő 2014. február 20., 18.00 Sport1 (GER)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ INFO
EL 17:50 VC2MAC INFO
MK 18:00 DABVAS INFO
U18 18:00 SZDDHK INFO
U18 19:00 ZNOUTE 
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 
U18 17:40 AVSKMH 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 MISMAC 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk