Képes lesz-e újra győzni az Érsekújvár?

   

Az Újpest a legutóbbi két alkalommal már közel került az Érsekújvárhoz, győznie még nem sikerült ellenük. A gyengélkedő felvidékiek ismét a Megyeri útra látogatnak.

A kifejezetten jól sikerült év végi erdélyi túra után az újabban megoldhatatlan feladatot jelentő Miskolc elleni két gyengébb meccs következett a liláknál, de a Dunaújváros ellen az első harmadban ismét megmutatták Ancsin János és Fekti Bálint tanítványai, hogy tudnak ők jól is játszani. Az egy másik kérdés, hogy a csapat aztán fokozatosan elfáradt és végül a listavezető négygólos győzelmet aratott, de több volt a péntekben is annál, mint ami kijött belőle. Az Érsekújváriak is pontosan tudják már, hogy nem lehet lebecsülni a lilákat, különösen a november végi, 2-3-ra végződött meccsen örülhettek nagyon a vendégek az utolsó pillanatokban kivívott győzelemnek, és persze bosszankodhattak a lila-fehér hívek az elpuskázott nagy lehetőség miatt.

Az előzetesen bombabiztos playoff-résztvevőnek várt Érsekújvár szorgos munkával küzdötte le magát a negyedik helyre. Legutóbbi 15 meccséből csak hat győzelme van, és ezek között is akad olyan, ahol az ellenfél pontot vett el Stefánkáéktól. Így jelenleg csak a negyedik helyen áll a csapat, és lassan a HSC is kezdi szorongatni Ladislav Lubina csapatát. Jó nevekkel, jóképességű játékosokkal erősített a nem mindennapi sérüléshullámmal küzdő gárda, de azt már régóta tudjuk, hogy a MOL Ligában mára már nem elég a jó név, egy leszállóágban levő vagy nem kellően felkészült volt KHL-es játékos is simán felsülhet itt. Ez történt például Konobrij kapus debütálásakor is, akit a miskolciak vicceltek meg MOL Liga-premierje alkalmából.

utenzaIMGP1662_5353

Feltörekvő, becsvágyó csapat találkozik tehát egy hullámvölgyben levő ellenféllel, és ez újabb lehetőséget ad az újpestieknek ahhoz, hogy végre hazai özönség előtt is három pontot szerezzenek. Mivel azonban lassan az érsekújváriak lába alatt is égni kezd a talaj, ők sem hagyhatják ezt, és ez így együtt élvezetes, hajtós, jó iramú meccset ígér a kilátogatóknak.

“Az Érsekújvár ellen legutóbb hiába lőttünk hatot, kaptunk nyolcat – mondta Ancsin János. – Ezt most el kell kerülnünk és inkább kevés gólos meccsekre törekszünk. Ehhez szükség van a jó védekezésre plusz a jó kapusteljesítményre, és akkor 3-4 lőtt góllal kell megpróbálnunk megnyerni a meccset. Az első perctől az utolsóig figyelnünk kell, nem szabad az elején elaludni. Szeretnénk pontot, pontokat szerezni.”

“Az elmúlt hetekben egyre jobb játékot mutat az UTE – értékelt Ladislav Lubina. – Éppen ezért ezt a meccset is nagyon komolyan kell vennünk, nem szabad lebecsülni őket, még akkor sem, ha a tabella utolsó helyén állnak is. A kezdő bedobástól az utolsó dudaszóig teljes összpontosítást várok el a játékosaimtól. Ha a játékosaim betartják a taktikai utasításokat és nem követnek el fegyelmezetlenségeket, akkor nyerhetünk. Nem szabad megismételnünk a két utolsó budapesti meccsünkön látott hibáinkat.”

UTE–Érsekújvár 1-8

   

Az újpestiek 26 percig tartották a lépést a vendégekkel.

Sokáig úgy tűnt, gól nélküli első harmadot láthatnak a Megyei úton a nézők, ám 15 másodperccel a játékrész vége előtt Hurtaj megszerezte a vezetést a HC Nové Zámkynak. A második harmad 3. percében Maklári révén egyenlített az UTE, Crichton és Sweeney jegyzett a lila-fehérek góljánál asszisztot. Négy perccel később beindultak az érsekújváriak, három perc alatt háromszor is betaláltak Hajek kapujába, sorrendben Fiala, Kames és Weismann volt eredményes, közülük Kames az első MOL Liga-pontját és -gólját szerezte. A gyorsan bekapott találatok után Ancsin János időt kért, és Pleszkán állt be az újpestiek kapujába, aki gól nélkül tartotta a második harmad hátralévő részében azt.

A záró húsz percben viszont ez nem sikerült neki, Fiala megszerezte önmaga második, csapata ötödik gólját a 43. perc elején, ám még ugyanebben a percben Chovan helyét Krajcovic vette át az érsekújvári kapuban. A harmad közepén Ondrej Stefanka volt eredményes emberhátrányból, 41 másodperc múlva pedig Frolík öt az öt elleni játék során lőtt gólt, végül pedig Korytko állította be a 8-1-es végeredményt az 57. percben. Győzelmével a HC Nové Zámky meglépett három pontra a szabadnapos Brassótól és megközelítette a második helyen álló Miskolcot.

Ancsin János, UTE: “Az első harmadban annyi helyzetet hagytunk ki, amelyikből más csapat 2 meccset is megnyert volna. A második harmadot is jól kezdtük, de megint kaptunk egyhuzamban három gólt. 5-1 után pedig teljesen szétestünk mentálisan.”

Ladislav Lubina, Érsekújvár: “Az első harmadban keveset korcsolyáztunk, nehezen ment a játék, az UTE nekünk esett, agresszívan letámadtak minket. A második harmadtól sikerült átvenni a kezdeményezést, sokat korcsolyáztunk, lőttük a gólokat, s onnantól végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést.”

Erste Liga, Megyeri út, 106 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Székely, Vas.
Hajek: 81,8% (Pleszkán: 87,5%)
K
Chovan: 95,0% (Krajcovic: 100%)
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas
1
Král, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Uhnák
Horváth, Garbacz, Sweeney, Crichton, Turbucz
2
Baron, Kames, Hurtaj, Ruzicka, Frolík
Ványi, Sommer, Virág T., Virág Cs., Coleman
3
Sucharda, Pavesic, Stefanka M., Weissmann, Polcík
Bereczki, Dömötör, Kovács, Szirányi, Fekti
4
Kubica, Hrudík, Fiala, Korytko
Ancsin János, Fekti Bálint
E
Lubina Ladislav, Stanislav Meciar
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 19:45 NZÁ Hurtaj Kowalczyk Polcík
1-1 22:42 UTE PP Maklári Crichton Sweeney
1-2 26:40 NZÁ Fiala Weissmann
1-3 27:49 NZÁ Kames Hurtaj Hrudík
1-4 29:26 NZÁ Weissmann Pavesic Sucharda
1-5 42:01 NZÁ Fiala
1-6 48:35 NZÁ SH Stefanka O. Král Podstavek
1-7 49:16 NZÁ Frolík Stefanka M.
1-8 56:30 NZÁ Korytko Frolík
29 Kapura lövések száma 54
12 Kiállításpercek 18

Az UTE–Érsekújvár képei

 

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk