A Miskolc is nevez az ifjúsági EBEL-be

   

Összesen már öt magyar csapat csatlakozna az U18-as és az U20-as osztrák bázisú nemzetközi ligához. Megírjuk, mit lehet eddig tudni, ki melyik korosztályban pályázik az indulásra Magyarországról, és részletesen beszámolunk a miskolci tervekről.

A 2013/14-es szezonban az LA Stars Junior és a mladi Jesenice helyett két magyar csapatot vesznek fel az EBYSL-be, az ősszel induló U18-as nemzetközi ligában pedig 5 magyar csapat indulna ? olvasható az EBEL honlapján. Előbbi lebonyolítása nagyban nem változik, utóbbiban pedig 6 szlovén, 7 osztrák és 1 cseh csapat is részt venne, két divízióban rendezik meg és a döntő négy tornája közül is egyet Magyarországon játszanának le. Hogy mindez hogy fogja befolyásolni a magyar ifjúsági és juniorbajnokságokat, azt egyelőre nem tudni.

Szeptembertől tehát az egy éve működő junior EBEL (EBYSL) ? a Fehérvár szerezte meg az első bajnoki címet ? mellett ifjúsági EBEL is indul. A Fehérvár, a MAC és az UTE mind az U18-ban, mind az U20-ban versenyezni kíván az osztrák bázisú nemzetközi utánpótlás-bajnokságban. A Vasas korábban jelezte, érdekli az ifjúsági EBEL. A napokban a Miskolc is csatlakozott ehhez a táborhoz. A magyar indulók elengedéséről jövő kedden dönt az MJSZ elnöksége, az osztrák fél ezt követően határoz a 2013/14-es bajnokság indulóiról és csoportbeosztásairól.

Újabb magyar csapat jelezte részvételi szándékát. A Miskolc 2013/14-es szezonjának kiemelten fontos célja, hogy az osztrák bázisú EBEL elfogadja jelentkezésüket újonnan induló U18-as EBYSL bajnoki sorozatába. Emellett a két évvel ezelőtt új alapokra helyezett struktúra és a bővülő financiális lehetőségek megteremtették az alapját a hosszabb távú stratégiai célok, különösen az akadémiai képzés megvalósításának. Az egyesület egész Kelet-Magyarország jégkorongos központjává szeretne válni, így szándékaik között szerepel, hogy a miskolci fiatalok mellett a régió más jégkorong műhelyeinek tehetségei számára is megteremtsék a kiemelkedő pályafutás elérésének hátterét, olyan programot kínálva, ami vonzó lehet minden leendő profi sportoló számára. Az U18 EBYSL-csapatot stabil középcsapat szintjére szeretnék kalibrálni, mely az első komolyabb nemzetközi tapasztalatokat szerezheti a klub utánpótlása számára.

Jelenleg 18-20 fős keretük van, amelyhez további 8-10, elsősorban magyar ajkú, vagy magyar kötődésű sportolót szeretnének toborozni. A napi munkát a felnőtt csapat szakmai irányításával harmóniában egy tapasztaltabb kanadai szakember irányítaná. A miskolci Magiszter Gimnáziummal és néhány más iskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel ápolt remek kapcsolat garanciát jelent a fiatalok tanulmányainak kontrollált és rugalmas folytatására, míg az egyéni órarend és az egyéb szabadságfokok a jégkorongos képzés terén nyithatnak nekik új távlatokat.

Mindehhez kiváló alapot jelent az infrastrukturális háttér. A jégpálya mind elhelyezkedésében, mind felszereltségében ideális bázist adhat a felvázolt céloknak, jelenleg készül és a közeli jövőben elnyeri végleges formáját az összes korszerű eszközzel és korcsolyázópaddal egyaránt felszerelt mini metodikai központ, mint ahogy a diagnosztikai és az egészségügyi háttér, valamint a rendelkezésre álló géppark is kiemelkedő színvonalú. Emellett a miskolciak a TAO-pályázaton elnyerték a szükséges forrásokat ahhoz, hogy a második számú, jelenlegi nyitott jégpályát befedjék, ami által az is lényegesen hosszabb ideig és sokkal kevesebb bizonytalansággal szolgálja a borsodi jégkorongsportot.

Az U18 EBYSL bajnokságban való indulás az utánpótlás-fejlesztés első lépcsőjét jelenti, ezen felül 2 éven belül a klub szeretne bekapcsolódni az U20-as vérkeringésbe is. Az akadémiai képzés kiterjesztését (U16, U14 korosztályokra) 2015?2016 táján tervezik megvalósítani a klub vezetői.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a magyar U18-as és U20-as bajnoksággal, kik maradnak, milyen lesz a lebonyolítás, egyelőre nem tudunk válaszolni ? az biztosnak látszik a keddi elnökségi ülés előtt is, hogy a távozóknak itthon is részt kell venniük a korosztályos küzdelmekben, párhuzamosan ?, miként arra sem, hogy indul-e valamelyik magyar csapat a következő szezonban a szlovák junior 1. ligában.

Cimkék: , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA