A taktikánk védekezés része kitűnően működött

 

Állandó vb-elemzőnket, Marton Tibort munkája az utolsó két mérkőzés idejére Finnországba szólította, de hazatérve a felvételek alapján utólagosan elkészítette az Olaszországgal játszott meccshez tartozó kis dolgozatát.

Először is elnézést kérek, hogy nem tudtam egyből a mérkőzés után jelentkezni, de Helsinkiben és Espooban voltam a MAC kölyökcsapatával, és bár arra készültünk, hogy ott is követjük az eseményeket, a streamek nem igazán működtek. Ezért hétfőn, már idehaza néztem meg a meccseket felvételről.

Olaszország ellen az alaptaktikánkon változtattunk, középre hátvéd helyett csatár került, és a hátvéd a gyenge oldalra ment.

Pénteken két taktikailag igen fegyelmezett csapat találkozott, edzői szemmel öröm volt nézni ezt a mérkőzést. Mindkét csapat játékán a kanadai iskola markáns nyomait lehetett felfedezni. Bár azzal is tisztában vagyok, nem ez a stílus mindenki szíve csücske, de be kell vallanom, az enyém ez. A két csapat játéka a kőkemény védekezésen és a hibalehetőségek minimalizálásán alapult. Már többször hivatkoztam arra, hogy egy csapat, amelyik hosszú távon sikeres akar lenni, nem veszíthet korongot a védekezőharmadban, meg kell nyernie az 1-1 elleni küzdelmeket, és mindenáron ki kell juttatnia a korongot a védekezőharmadból. Sajnos az első kapott gólunknál beszorultunk a védőharmadba, ugyan volt 2-3 lehetőségünk, hogy kijuttassuk a korongot, de ezt nem tettük meg. Közvetlen a gól előtt a sarokból gyengén próbáltuk meg kitenni a korongot, Borgatello így szerezte meg és tette Rocco elé. Rocco lövésével kapcsolatban ismét egy általam leírt és fontosnak tartott tézis nyert visszaigazolást. Mégpedig az, hogy minél több korongot lőjünk kapura. Abban a cserében mikor a gólt kaptuk, volt 2 veszélyes lövés is a kapunkra, ez biztos, hogy terhelte a kapusunkat, zavart okozott a védelmünkben. A gólt megelőzően Rocco nem túl ideális szögből lőtt kapura, fokozva a  kapunkra a nyomást, de ha kipattanó lett volna, akkor arra Felicetti is jól érkezett.

Az egyenlítőgólunkat Mihály Árpád abból az emberelőnyös felállásból szerezte amiről már szintén beszéltünk, csak most nem a kapu előtti játékos, játékosok lettek megjátszva. A kapu előtti játékosok lehúzták a védelmet a kapu elé, és Hári a fent álló Mihályt játszotta meg.

A második gólt emberhátrányban kaptuk, egy sarokban történő fogatás után 3 olasz játékosra maradt 2 védő, és az üresen álló Iannone egy passz után kapásból kilőtte a bal sarkot.

Sajnos az első emberelőnyünk után már alig-alig volt tiszta emberelőnyös szituációnk, amikor 5-4-ben támadhattunk volna, pedig az előnyt jól játszottuk. Az ilyen szoros mérkőzéseken pedig döntő az előnyök kihasználása, de sajnos előnyt már nem nagyon kaptunk.

Véleményem szerint a taktikánk védekezés része kitűnően működött a világbajnokságon, mert Kazahsztán és Olaszország 120 perc alatt 3 gólt tudott lőni nekünk, és ebből kettő emberhátrányban esett, szerintem ez nagy fegyvertény. Az emberelőnyt ugyancsak jól játszottuk. 2 góllal esetleg lehet mérkőzést nyerni, de eggyel nagyon nehéz.

Remélem, jövőre is marad Rich Chernomaz a szövetségi kapitány, és sikerül a támadójátékunkon is csiszolni.

A vb-n volt két jó kapusunk, és ami fontos, négy igazán jó sorunk, mert minden sorunkban benne volt a gólszerzés lehetősége. Szerintem jó úton halad a fiatalítás, de van még merítési lehetőség. Jó volt látni, hogy nagyon-nagyon közel vagyunk az A csoportba feljutott két csapathoz.

Az olaszok játékában nagy titok nem volt, sokat korcsolyáztak és semmit nem rizikóztak, nem adtak fel semmit a védekezésben egy esetleges jobb helyzetért, csak biztosan és full egyszerűen játszottak. Minden támadásukat lövéssel fejezték be, nem tudtuk őket lekontrázni. Nagyjából ugyanannyi kapura lövésünk volt, de náluk több volt a csak úgy ellőtt korong.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, bízom abban, hogy sikerült valamennyit hozzátennem a világbajnokság okozta amúgy sem kevés élményhez.

A sorozat korábbi részei:

Szakmázás a Jégkorongblogon

A hoki akkor jó, ha fáj

Nem dolgozott bennünk a gyilkos ösztön

A góllövés nem adottság, szokás kérdése

A sikerünk kulcsa a védekező harmadban volt

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk