Babcock összerakta a Detroit sorait

   

A Red Wings 21 éve minden évben bekerül a rájátszásba, idén azonban nehezebb dolga lesz. Elsősorban hátul gyengültek meg. Visszavonult a legenda, aki hat évig a csapat kapitánya, előtte 11 évig A betűse volt, Nicklas Lidström, továbbá Brad Stuart, aki az első két bekkpár valamelyikében játszott, eligazolt San Joséba. És ha mindez nem lenne elég, hamarosan hivatalosan is bejelenti visszavonulását Tomas Holmström, aki a liga egyik legjobb kapu előtt brusztoló játékosa.

Azért persze félteni nem kell Mike Babcock csapatát. Az edző is elismerte, hogy bár a védelem gyengült, de úgy látja, támadásban erősödött a csapat. Az első sorban Zetterberg és Dacjuk mellett az a Damien Brunner játszik, aki a svájci első osztályban szereplő Zug csapatában Zetterberg csapattársa volt, és 33 mérkőzésen 57 pontot hozott össze. Az edző a következő csatártriókat állította össze:

1. sor: Zetterberg?Dacjuk?Brunner
2. sor: Filppula?Franzen?Samuelsson
3. sor: Bertuzzi?Helm?Cleary
4. sor: Miller?Abdelkader?Tootoo

A legkevesebb, ami elmondható, hogy van fantázia ebben a játékosállományban. A tartalékok szerepe különösen fontos lehet, hiszen a 48 meccses alapszakasz előtt rövidebb az edzőtábor, de aztán feszítettebb a menetrend, ami növeli a sérülések kockázatát. Nos a Red Wings e tekintetben sem panaszkodhat, hiszen rendelkezésére áll a 24 éves Cory Emmerton és a magyar szurkolók előtt is jól ismert, a lockoutot az Olimpija Ljubljanában töltő, villámléptű Jan Mursak. A farmcsapatban pedig olyan tehetségek játszanak, mint Gustav Nyquist, Tomas Tatar, Joakim Andersson és Riley Sheahan.

A “meggyengült” védelmet Babcock a következőképpen rakta össze:
1. sor: Niklas Kronwall?Jonathan Ericsson
2. sor: Kyle Quincey?Brendan Smith
3. sor: Jakub Kindl?Ian White

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum