Kettejük kezében az NHL sorsa

Minden idők egyik legnagyobb játszmája zajlik az új NHL-kollektív szerződés megkötése mögött. A két háborús vezért, Gary Bettmant és Donald Fehrt mutatjuk be. Két karizmatikus, hatalmas rutinnal rendelkező vezető csap össze a tárgyalóasztalnál. Mindkettejük karrierje lehet a tét. Bettman közel 20 éve az NHL első embere, a jelenlegin kívül már két lockout fűződik a nevéhez. Legnagyobb sikere a fizetési sapka bevezetése volt 2005-ben, amiről a játékosok addig hallani sem akartak.

Vele szemben Donald Fehr áll, aki az 1994-es sztrájkot is vezette. Fehr már a hetvenes évek közepén beírta magát a sporttörténelembe azzal, hogy fiatal ügyvédként baseballjátékosok jogaiért harcolva precedens értékű esetet teremtett. A baseballban ugyanis 1880 óta érvényben volt egy úgynevezett foglalási klauzula, ami a klubok számára lehetővé tette, hogy a lejárt szerződésű játékosok még egy évig automatikusan náluk játsszanak. Miután azonban ténylegesen nem léphettek pályára szerződés nélkül, ezért ez a klauzula gyakorlatilag egy életre egy klubhoz láncolta a játékosokat, kizárva a versenyt és alacsonyan tartva a béreket.

Ezt a záradékot támadta meg két játékos, őket képviselte sikeresen Fehr, megszüntetve egy százéves jogintézményt. Azóta hét MLB-kollektív szerződés tető alá hozásában vállalt szerepet, ötször ügyvezető igazgatóként, kétszer általános tanácsadóként. Jelenleg a hokisokat próbálja elődeinél sikeresebben képviselni a játékos-szakszervezet, az NHLPA élén.

Ismerőseik mindkettőjüket leginkább az okos, tapasztalt és félelmet nem ismerő jelzőkkel illetik. Bettmant a szurkolók körülbelül annyira nem szívelik, mint amennyire a tulajdonosok imádják. Kanadában közutálat tárgya, neve szitokszó a lelátókon. Harmadszor vezette be a lockoutot, kulcsszerepe volt a hét évvel ezelőtti tárgyalásokban, ami tekintélyét is kikezdhetetlenné tette. Igen ám, de most egy nem kevésbé tapasztalt és dinamikus vezető áll vele szemben, Donald Fehr személyében.

Fehr két éve vette át az NHLPA vezetését. Jóllehet a tárgyalások kemények, senki nem számít arra, hogy annyira eldurvulnak, mint hét évvel ezelőtt, amit Bettman még Goodenow-val folytatott. Ennek oka Fehr személyiségében keresendő: eleven eszű, ugyanakkor tárgyilagos ember hírében áll. Bettman ezzel szemben szenvedélyesebb, aki nem fél minden eszközt bevetni, ha a helyzet úgy kívánja. Az előző tárgyalásokon a fizetési sapka ügye már-már személyes gyűlölködéshez vezetett a tárgyalópartnerek között, míg idén mindkét fél kész meghallgatni a másik álláspontját, még ha nem is értenek egyet. Aggasztó jel, hogy ez alól kivételt jelent a legutóbbi forduló, amikor Bettman 10-15 perc után elviharzott. Ezt követően jelentek meg az első komoly elemzések, amelyek a teljes szezont veszélyben látják.

Fehr nem pusztán ügyfelei érdekeit védi, hanem globálisan közelít minden, a másik oldal által felvetett problémához és javaslathoz. Ugyanez jellemezte a baseballban folytatott tárgyalásain is. Akkor nem csak azt érte el, hogy a játékosok nagyobb részesedést kapjanak a bevételekből, de kiharcolta a rájátszás meghosszabbítását, a szabad kártyával rendelkező csapatok számának növelését, ami mind-mind az elosztható torta nagyságát növelte.

A hokiban sem csak számháborút folytat, hanem az egész rendszert igyekszik újrarajzolni annak érdekében, hogy választ találjon a tulajdonosok aggodalmaira, például a kis csapatok gazdasági életképességét illetően. Darren Fletcher, a baseballjátékosok egykori képviselője mondta Fehrről: “Kicsit továbbgondolta mindazt, amit a tulajdonosok mondtak. És sosem félt megmondani a tulajdonosoknak, hogy uraim, ezt eltoltátok. Olyannyira, hogy azok sokszor érezték úgy, Don mondja meg nekik, hogy mit csináljanak.” Ugyanakkor Bettman nem olyan ember hírében áll, aki szereti, ha megmondják neki, mit csináljon. Larry Quinn, a Buffalo egykori kisebbségi tulajdonosa mondta róla: “Ha van gyengéje, akkor az az, hogy lehetne egy kicsit defenzívebb.”

Mindez természetesen a szurkolókat kevéssé foglalkoztatja, őket leginkább az érdekli, hogy a két eltérő személyiség milyen hamar tud megegyezni. Két okos és sokat tapasztalt emberről van szó, akik végső esetben nem félnek az egész szezont kockára tenni a számukra sikeres alku megkötésének érdekében. És azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy arról a két emberről beszélünk, akik központi szerepet játszottak a profi sport eddigi történetének mindkét olyan munkabeszüntetésében, amely végül a teljes szezon elmaradásához vezetett.

Fehr 1994/95-ben a baseballban, míg Bettman 2004/05-ben a hokiban érte el előzetesen kitűzött célját és javította hosszú távon sportága kilátásait. De vajon nem túl sok-e két ilyen okos, rámenős ember egy asztalnál? Az elkövetkező napokban, hetekben és talán hónapokban a szurkolók választ fognak kapni erre a kérdésre.