Az NHL-játékosok 3 javaslata

   

Az NHL után az NHLPA is nyilvánosságra hozta 3 ajánlatát.Egy nappal a kollektív szerződésről szóló tárgyalások megszakadása után Donald Fehr, az NHLPA vezetője rövid összefoglalót írt a játékosok számára az általuk készített három javaslatról. A rövidített változatokat olvashatják.

“1. változat: A szerződés első három évében a játékosok előre meghatározott összeget kapnak, az első évben 1,92 milliárd dollárt, a másodikban 1,98 milliárdot, a harmadikban pedig 2,06 milliárdot. Ezután ezt az összeget befagyasztanák, amíg a hokiból származó bevételek el nem érik a 4,12 milliárd dollárt (arányokban kifejezve ekkor érné el a játékosok részesedése az 50%-ot).

2. változat: Ez lényegében ugyanaz, mint az első, csak más indikátorokkal számol. A játékosok pénze a bevételnövekedés 24,7%-ával növekedne. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonosok által kalkulált 5%-os növekedés esetén a játékosok részesedése az ötödik évben érné el az 50%-ot, míg a játékosok által előre jelzett 7,2%-os növekedés esetén ennél valamivel gyorsabban.

3. változat: Ez az első kettőtől alapvetően különbözik. Ennek megfogalmazásakor abból indultunk ki, hogy semmi okunk arra, hogy a játékosok fizetését csökkentsük. A javaslat a meglévő szerződésekből és nem a játékosok részesedéséből indul ki. A tulajdonosok által javasolt 50%-os részesedés a játékosok bérében kb. 13%-os csökkenést eredményezne. Ezért minden, meglévő szerződés alapján fizetett bérből 13%-ot elkülönülten kezelünk, a fizetési sapkába csak a meglévő bérek 87%-a és az új szerződések alapján fizetett bérek számítanának bele. Ezzel azonnal elérhetnénk a tulajdonosok által javasolt 50%-os részesedési arányt. E javaslat alapján az 50%-os részesedést csak az összes jelenlegi szerződés határidejének lejártakor érnénk el.

Azt reméltük, hogy e három javaslat valamelyike elnyerni a tulajdonosok tetszését, ezzel szemben nem egész 15 perc alatt mindegyiket elvetették. Tudtunkra adták továbbá, hogy az utolsó ajánlatuk valójában egyfajta ultimátum volt, amelyet muszáj lenne elfogadnunk. Mint tudjátok, ebben számos, a játékosok számára hátrányos változás szerepelt, például az UFA-státust illetően, öt évben maximalizálnák a szerződések időtartamát, évi 5%-nál nem lehetne nagyobb eltérés az éves fizetésekben stb. A pénteki meeting után Gary (Bettman) azt mondta, hogy akkor hívjam, ha a játékosok el tudják fogadni az ajánlatuk pénzügyi kérdéseket nem érintő részeit.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum