Paul Maurice már a 4. a győzelmi rangsorban

   

A Florida mestere a 865. győzelmét szerezte, ezzel megelőzte a szezon közben kirúgott Lindy Ruffot. Bejutott a rájátszásba a Florida és a Winnipeg, a Calgary és a Montreal viszont biztosan nem lesz ott.

A playoffba jutás szempontjából rendkívül fontos meccset rendeztek az amerikai fővárosban, ahol a Washington fogadta a Pittsburghöt. A meccs kezdetén a második wild card-helyen álló Capitals előnye három pont volt a Penguins előtt, ez viszont a lefújást követően egyre csökkent, miután Crosbyék 4-1-re győztek a Capital One Arenában. A meccs embere a 30 védést bemutató Alex Nedeljkovic volt. A hazaiak egyetlen gólját az az Alekszandr Ovecskin lőtte, aki az első 43 mérkőzésen csupán nyolcszor talált be, az azt követő 29 összecsapáson viszont 19 alkalommal, így már csak 45 találatra van Wayne Gretzky 894-es abszolút rekordjától.

A New York Islanders kihasználta a Washington botlását, és egy Columbusban aratott győzelemmel fellépett a keleti nyolcadik helyre. A Nationwide Arenában az első és a második harmad is egálra végződött, a befejező húsz percet viszont 2-0-ra nyerte az Isles, és ezzel együtt a mérkőzést 4-2-re. A playoffra hajtó New York az utolsó öt meccséből négyet húzott be.

A Boston győzni tudott Raleigh-ben, és megerősítette az első helyét az Atlantic-csoport élén. A Bruins a 11. percben már hárommal ment, és végül simán nyert 4-1-re a szintén csoportelsőségre hajtó Carolina otthonában. Brad Marchand 11 találkozó után volt ismét eredményes, ezzel megszerezte 400. gólját a Boston mezében. A Bruins kapitánya az ötödik a klub rangsorában Johnny Bucyk (545), Phil Esposito (459), Patrice Bergeron (427) és Rick Middleton (402) mögött.

matchand 400

A Florida a hazai pályán játszó Ottawát ütötte ki 6-0-ra. A Panthers villámrajtot vett a kanadai fővárosban, a 97. másodpercben már 2-0-ra vezetett Nick Cousins és Dmitrij Kulikov révén, ez a franchise történetének két leggyorsabb gólja volt. A délkeletieknél Matthew Tkachuk három pontot szerzett, Szergej Bobrovszkij 30 védéssel szerezte meg idei negyedik shutoutját. A Bostont kitartóan üldöző Floridának öt mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt négy pont a hátránya a Bruins mögött.

A Tampa Bay 7-4-re győzött Montrealban, amivel két dolog dőlt el végérvényesen: a Canadiens matematikailag sem lehet ott a rájátszásban, a Florida viszont biztosan igen. A Bell Centre-ben a meccs felénél még 2-2 volt az állás, de itt a Lightning feljebb kapcsolt, és 10 perc alatt szerzett 4 góllal le is rendezte a meccset. Nicholas Paul kettőt vágott, Nyikita Kucserov és Steven Stamkos 3-3 pontot tett a közösbe.

Winnipegben ugyanaz volt a forgatókönyv, mint a rekordbajnok otthonában. A Jets simán verte 5-2-re a Calgaryt, amivel biztosította helyét a legjobb nyolc között, a Flames viszont ezzel a zakóval egészen biztosan nem lesz ott az egyenes kieséses szakaszban. A Winnipeg legjobbja ezúttal a karrierje első mesterhármasát jegyző Gabriel Vilardi volt.

A Minnesota hazai pályán hajtott fejet a Colorado ellen, amivel matematikailag még nem, gyakorlatilag azonban lemondhat a rájátszásról. Az Avalanche 1-1 után rázta le a vendéglátóját, s végül 5-2-re nyert az egyaránt 3-3 egységgel záró Nathan MacKinnon, Jonathan Drouin párosnak köszönhetően. A három pontot szerző MacKinnon jelenleg 130-cal áll a kanadai táblázaton, három egység a hátránya az élen álló Kucserov mögött.

A St. Louis ugyanabban a helyzetben van, mint a Minnesota: kikapott a Nashville otthonában, és ezzel valószínűleg lemondhat a playoffról. A Predators 1-1 után lépett rá a gázra, zsinórban hármat vágott, és végül 6-3-mal húzta a be a meccset. Juuse Saros 44 védéssel járult hozzá a győzelemhez, Gustav Nyquist három gólpasszal, Filip Forsberg pedig egy duplával. A svéd csatár a két góljával már 43-nál jár a szezonban, amivel új egyéni rekordot állított fel.

A Los Angeles úgy nyert 2-1-re San Joséban, hogy a két gólját mindössze 18 másodperc különbséggel ütötte az első harmad közepén. A vendégek második találata az NHL-ben először eredményes Akil Thomas nevéhez fűződött. A Kings kapujában David Rittichnek nem kellett megszakadnia, 15 védés is elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

NHL, április 4.:

Carolina–Boston 1-4

Columbus–NY Islanders 2-4

Montreal–Tampa Bay 4-7

Ottawa–Florida 0-6

Washington–Pittsburgh 1-4

Minnesota–Colorado 2-5

Nashville–St. Louis 6-3

Winnipeg–Calgary 5-2

San José–Los Angeles 1-2

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum