Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 5-3

 

A magyar ICEHL-együttes a duplázó McGauley vezérletével behúzta az olaszok elleni párharc ötödik mérkőzését, így egyetlen győzelemre került az elődöntőbe jutástól.

A Volánból a sérült Leclerc mellett Vokla és Vértes maradt ki, a kapuban ezúttal is Roy kezdett. Pokoli hangzavarban indult az ötödik összecsapás: Fournier távolija tovább növelte a hangerőt, jó helyzetből leadott lövése Smith mamutjáról vágódott oldalra. A másik oldalon Petan keveredett a kapu elé, szerencsére ebből sem lett gól. A vendégek a már megszokott agilis letámadással kezdtek, nehéz volt kijutni a védekező harmadból. A szerzett korongok után sem cifrázták, azonnal célba vették a kaput. Ismét magasan volt a faulthatár, kulcsfontosságú volt, melyik csapat harcol ki több kiállítást. A 6. percben az újdonsült apuka, Hári lövése vágódott oldalra a blokkról. A 9. percben újra a fehérvári kapitány került helyzetbe: jól érkezett a kipattanóra, ám az üres kapuba tartó korong útjába – a szezon egyik legnagyobb mentését bemutatva – Atwal bedobta magát. A harmad első felében jól érvényesült a Pustertal kőkemény hokija, kevés volt az igazi helyzet. A második tíz percben picit csendesedett a mérkőzés, de még így is magas hőfokú maradt. A hajrá kezdetén Kuralt esett át a kapuson, a miheztartás végett rögtön ráugrottak a bekkek. Úgy tűnt, nem születik gól az első játékrészben, amikor egy saját harmadból mintaszerű korongkihozatallal felépített akció végén Bartalis lőtt, a kipattanót pedig Stipsicz a gólvonal mögé sodorta (1-0). A legjobb pillanatban, mindössze 15 másodperccel a szünet előtt megszereztük a vezetés.

Holtidőben az egymásra találó Fournier–Atwal duó kapott páros kiállítást, de ez a létszámot nem befolyásolta, öt az ötben ment tovább a meccs. A 42. percben hihetetlen jelenetsor után megduplázta előnyét a Volán: Smith kijött a kapujából, az alapvonal mögül rosszul játszotta meg a korongot, majd igyekezetében átesett a saját védőjén. Leavens még nem tudta az üres kapuba tessékelni a pakkot, McGauley viszont már a hálóba bombázott (2-0). A játékvezetők visszanézték, majd szabályosnak ítélték a találatot. A kétgólos előny önbizalmat adott, egyre többször sikerült átjátszani az olaszok védelmét. Kimaradt egy kettő-egyes kontra, amit a 25. percben bánhattunk igazán: Messner az alapvonal mögött megkerülte a kaput, majd a rövidet vette célba, a kapuvas és Roy mamutja közé szoruló korongot másodjára már betuszkolta (2-1). Atkinsoné volt az első kiállítás, ráadásul Leavens elvesztette az ütőjét, Roy vezérletével átvészeltük a nehéz pillanatokat. A meccs derekán ismét Hári varázsolt, a tumultusban elakadt a korong. Jó volt látni, hogy felkeményedett a Fehérvár játéka, ami eddig az olaszok védjegye volt, abban a mieink tündököltek. A 33. percben Terbócsot ketten sem tudták elnyomni, a korong Bartalishoz került, aki felkanyarodott, majd hatalmas gólt ragasztott a hálóba (3-1). Egy perc múlva jött a következő: Hári passzolt a kapu elé, Kuralt és Magosi nagyot küzdött, végül utóbbi gyötörte a korongot a gólvonal mögé (4-1). Újabb megnyert párharc, újabb gól. A harmadot egy-egy kimaradt emberelőny zárta.

Nem adták fel a vendégek, megpróbáltak a záró harmad elején visszajönni a meccsbe. Meglepetés viszont nem volt a játékukban, így a mieink könnyedén állták az attakot. Öt perc után látszott, beletörődtek az eredménybe, ez a játékrész intenzitásban messze nem hasonlított az előző kettőhöz. Atkinsont nem kímélték az olaszok, előbb gáncsolták, majd jégbe döngölték, fehérvári emberelőny következett. A 49. percben végleg eldőlt az összecsapás: jó fórjáték után McGauley benézett középre, majd a rövidbe zúdította a pakkot (5-1). Magosi tökéletesen takart, Smith semmit sem látott a lövésből. A gól után elszabadultak az indulatok, Atkinson megint a sűrűjében találta magát, mehetett is a büntetőpadra. Az 53. percben elcsúszott a védekezés, Akeson keresztpasszát az üresen hagyott Morley küldte a kapuba (5-2). Túlságosan is nyugtatóan hatott a nagy előny, szerencsére a vendégek nem találták el az üres kaput. A Pustertal kialakított még pár helyzetet, majd megmutatták mi vár a mieinkre a következő mérkőzésen, minden módszerrel próbálták kizökkenteni és megfélemlíteni Mihályékat. Az utolsó perceket Morley újabb gólja tette izgalmassá (5-3), ám hiába a kapuslehozatal, ennél közelebb már nem jutottak a látogatók. A Hydro Fehérvár 5-3-ra behúzta a párharc eddigi legfontosabb meccsét. Kiss Dávid megkapta, amit kért: játékosai beleálltak a párharcokba, jó százalékban meg is nyerték ezeket, megvolt a forgalom a kapu előtt és ezúttal rendre a mieink kerültek ki győztesen az egy-egy elleni csatákból. Győzelmével a Hydro Fehérvár visszavette az irányítást és szerdán idegenben bejuthat a legjobb négy közé.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Magosi, Hári J., Kuralt, Fournier, Campbell – Leavens, McGauley, Laberge, Stipsicz, Nilsson – Atkinson, Bartalis, Mihály Á., Robertson, Phillips – Ambrus G., Németh, Terbócs, Ambrus Cs., Kiss R.

A Pustertal elleni negyeddöntő menetrendje:

március 3., vasárnap, 17:30: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 3-2 h.
március 4., hétfő, 19:15: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 3-2
március 7., csütörtök, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19 4-3
március 8., péntek, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19 2-1
március 11., hétfő, 19:15: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe 5-3
március 13., szerda, 19:45: Pustertal Wölfe–Hydro Fehérvár AV19
március 16., szombat, 17:30: Hydro Fehérvár AV19–Pustertal Wölfe (ha szükséges)

avspus_20240311

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum