Lengyelország–Magyarország 3-4

   

A magyar U19-esek visszavágtak a vendéglátóknak a csütörtöki, túlórás vereségért.

Magyarország U19-es csapata a csütörtök esti hosszabbításos, 3-2-es lengyel sikert hozó mérkőzés másnapján újra összemérte erejét ellenfelével. Együttesünk az első harmadot követően 2-0-ra vezetett Németh Zalán duplájával, aztán a 24. percben Makai Miklós háromgólosra növelte előnyünket. A harmadik felvonásban beindult Lengyelország, öt és fél perc alatt kiegyenlített, úgy tűnt, pénteken is ráadás lesz. Nem így történt, erről Szőllősi Csaba gondoskodott, aki három és fél perccel a vége előtt belőtte a 4-3-as magyar sikert jelentő gólt.

Az U19-es válogatott februári programja:

Február 8., csütörtök, 19:10: Lengyelország–Magyarország 3-2 h.
Február 9., péntek, 12:10: Lengyelország–Magyarország 3-4

Az U19-es válogatott februári kerete:

Kapusok: Kiss Dániel (BJA), Orbán Gergő (FEHA19), Váradi András (ÚJA)

Hátvédek: Domán Péter (DEAC), Hajas Bálint (Flemingsbergs IK, SWE), Haranghy Bence (FTC), Jurkovics Bence (BJA), Kulcsár Gergely (Vasas), Léhi Kristóf (Dunaújváros), Nádasi Levente (Sollentuna, SWE), Orosz Dominik (DVTK JJSA), Rácz Levente (BJA), Rósa Levente (ÚJA), Szabóki Zénó (DVTJK JJSA)

Csatárok: Csicsmann Balázs (ÚJA), Hornyák Tamás (Härryda HC, SWE), Kiss Péter (BJA), Makai Miklós (DVTK), Mészáros Levente (DVTK JJSA), Mihalik Gergő (DEAC), Németh Zalán (FEHA19), Pásztor József (DVTK JJSA), Polónyi Kristóf (ÚJA), Révész Levente (DEAC), Sári Krisztián (BJA), Szabó Rácz Maxim (UTE), Szemerei Péter (Vasas), Szemmelroth Gergő (Brno, CZE), Szilassy Levente (ÚJA), Szűcs Tamás (Vasas), Szőllősi Csaba (FEHA19)

Az U19-es válogatott stábja:

Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másodedző, Hajek Márk kapusedző, Dubóczki Dóra fizioterapueta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Nagy Ákos csapatvezető

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum