Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 1-2

   

A magyar ICEHL-csapat több mint négy évet követően tudott újra győzni Salzburgban.

A Hydro Fehérvár AV19 a Magyar Kupa elhódítása után két nappal a tabellarivális Red Bull Salzburg otthonában lépett jégre, a csapat összeállítása megegyezett a kupadöntős felállással, azzal az egyetlen különbséggel, hogy Vokla a FEHA19-ben szerepelt. A jó tempójú mérkőzés harmadik percében emberelőnybe került a Volán, ám nem tudott érdemben felállni öt a négyre, az osztrákok jól ölték a játékot. Ami nem sikerült létszámfölényben, az összejött a kiegészülés után másfél perccel: Nilsson a kék vonalnál lövésre szánta el magát, a korong bevágódott az előtte álló játékosoktól a játékszert nem látó Tolvanen kapujába (0-1). A Red Bull hajtott az egyenlítésért, a harmad közepén Genoway került ziccerbe, nem tudott betalálni a spárgázva átérő Roy miatt. A nyitó felvonás hajrájában eljött a második Fehérvár-fór, ezúttal is jól szűrték a magyar korongbeviteleket a hazaiak. A felvonás utolsó perceiben Roy volt a főszereplő, aki tartotta a székesfehérváriak egygólos előnyét. A jegyzőkönyv tanúsága szerint az első játékrészben a salzburgiak kilencszer, míg a fehérváriak kétszer lőttek kapura, valamint a meccsszünetben megjelent információ alapján a 19 korongbedobástól csak egyet hozott el a magyar együttes.

A második harmad elején a hazaiak nekiestek a fehérváriaknak, de két percnyi játék után Atkinsonék is zavart okoztak Tolvanen kapuja előtt. A 25. minutumban Bourke próbálkozott hasonló betöréssel, mint Genoway az első felvonásban, de Roy ugyanúgy átért mamuttal, és megakadályozta a gólt. Nem sokkal később Ambrus Gergőt kiküldték fogásért, a Red Bull tűz alá vette Roy kapuját, Kiss Dávid csapata állta a rohamokat. A mérkőzés közepén a korábbihoz képest kiegyenlítettebb játék folyt, Háriék többször is benn tudták tartani a pakkot a salzburgi harmadban. A 33. percben Huber egyenlíthetett volna egy Roy-védést követően, de elütött a korong fölött. A kihagyott Red Bull-lehetőségeket követően Magosi megduplázta a Fehérvár előnyét: öt perccel a harmad vége előtt Kuralt bevitte a támadó harmadba a játékszert, Hárinak passzolt, aki Magosinak tette, a parádés szezont futó 82-es pedig sikeresen megcsinálta azt a mozdulatsort a kapu elé betörve, amit a másik oldalról Genoway és Bourke sem tudott (0-2). A Salzburg felpörgette a játékot, ami páros kiállítást szült, a hazaiaktól Schreier, a vendégektől Hári ült ki. A felvonás hajrájában Phillips közel járt ahhoz, hogy háromgólosra növelje a Fehérvár előnyét.

Két perc telt el a harmadik játékrészből, amikor eljött a harmadik magyar emberelőny, ahol Nissner majdnem hátrányos góllal büntetett egy eladott korongot. A kiegészülés után fordult a kocka, Fournier ült ki a büntetőpadra. A fórral éltek az osztrákok, a 46. minutumban Rymsha lövése talán megpattant egy fehérvári boton, a pakk bevágódott a vas alá (1-2). A folytatásban a Volán odafigyelt arra, hogy az osztrák támadásoknál a kipattanókat eltakarítsák a kapu elől. Ahogyan telt az idő, úgy lett egyre paprikásabb a hangulat a játékmegszakításoknál Roy kapuja előtt. A végjátékban a fehérváriak okosan védekeztek, nem ütöttek tilos felszabadítást, azzal is ölve az időt. Másfél perccel a vége előtt Tolvanen lekorcsolyázott, aztán az első játékmegszakításnál időt kért a Salzburg. Öt a hatra már tilosokra kényszerült a magyar együttes, egyik lövés sem találta el az üres kaput. Tíz másodperccel a vége előtt Bourke egy az egyben szemben találta magát Roy-val a botján a koronggal, kettejük csatáját a kékmezes kapus nyerte.

A Hydro Fehérvár AV19 2-1-re győzött, legutóbb 2019. december 15-én nyert Salzburgban, még Hannu Järvenpää irányításával, Andrew Yogan 2+2-jével – a mostani bravúrsikerrel Kiss Dávid második helyen álló együttese öt pontra megközelítette az éllovas KAC-ot, miközben ugyanennyire növelte előnyét az üldöző Salzburggal szemben.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Magosi, Hári, Kuralt, Robertson, Campbell – Leavens, McGauley, Terbócs, Stipsicz, Phillips – Mihály, Atkinson, Laberge, Nilsson, Fournier – Ambrus Cs., Németh, Ambrus G., Kiss R.

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

ICE HOCKEY - ICEHL, EC RBS vs Alba Volan

fotó: Gepa/Red Bull

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum