Hydro Fehérvár AV19–Villach 3-2

   

A magyar ICEHL-csapat egy utolsó előtti percben lőtt Terbócs-góllal behúzta a kupahétvége előtti utolsó meccsét.

A Magyar Kupa-hétvége előtt a Villach elleni hazai meccs várt még a Fehérvárra, akiknél Vértes betegség, Bartalis és Leclerc sérülés, Nilsson pedig családi ok miatt hiányzott. A kapuban Roy kezdett. Mezőnyjátékkal telt percek után a 3. minutumban Laberge ugratta ki Atkinsont, aki becsapta Lamoureux-t, a bal oldali vasat viszont nem tudta, kifelé pattant a lövés. Ritmust fogott a magyar csapat, ott maradtak a vendégkapu előtt. Helyzettel válaszolt a VSV, Lanzinger beszáguldott a harmadban, erős lövése nem jelentett gondot Roy-nak. A 11. percben vezetést szereztek a vendégek: Hancock bombája jutott a kapuba (0-1). Jól védekeztek a látogatók, kevés lövést engedtek, Háriék mindössze négyszer találták el a kaput az első periódusban, igaz a nyolc vendégpróbálkozás sem nevezhető soknak. A 19. percben Laberge a bedobókörből tüzelt, ezt Lamoureux tolta oldalra. A rutinos kapus hibázni is tudott: az alapvonal mögött eladta a pakkot, Magosi próbálta betuszkolni a védők gyűrűjében, nem járt sikerrel.

Nagy elánnal jött vissza a szünetről a Volán, pár másodperc elteltével Kuralt bombája kicsivel kerülte el a kaput, majd a következő cserében Stipsicz lövését blokkolták. Nem jött jókor a meccs első kiállítása. A védekezést megoldották Campbellék, Rauchenwald közelijét pedig Roy védte. A kiegészülés után gyorsan jött az egyenlítés: szinte hihetetlen, de Lamoureux megint addig totojázott az alapvonal mögött, míg a mieink elvették tőle a pakkot, a visszapasszt Laberge vágta az üres kapuba (1-1). A 28. percre a fordítás is összejött: Kiss Roland hagyta ott a korongot Mihálynak, aki a bal bedobókörből középre húzott és kipókhálózta a hosszú felsőt (2-1). Újabb kivédekezett emberhátránnyal léptünk be a meccs második felébe, majd mikor hazai fór következett volna, Phillips szabálytalansága kiegyenlítette a létszámot. A 33. percben Lindner szélről leadott löketét is fogta Roy, akire ezúttal sem lehetett panasz. A hajrára MacPherson éles szögből ráküldött bombája maradt, ezt is hárította a hazai kapus. Nem ez volt a szezon legszebb mérkőzése, de küzdelmes 40 perc után Volán-előnyt mutatott az eredményjelző.

A záró harmad elejét megnyomta a Villach, Roy repkedett a ketrec előtt, pár másodperc alatt több bravúrt is bemutatott. Még feljebb kapcsoltak a vendégek, öt az ötben is felálltak, egyenlíteniük nem sikerült. Jó öt perc után kijött a szorításból a Volán, mintaszerű kontra végén az ezúttal is támadóként játszó Atkinson lövését védte Lamoureux. Nagyon jött a VSV, Roy-nak hála az utolsó tíz perchez érve még mindig a mieink vezettek. Az 53. perben gólt hozott a vendégfölény: Desjardins élesen betett korongja Rebernig lábáról pattant a gólvonalon túlra (2-2). Elkeseredett küzdelem folyt a döntő találatért. A hajrára egy emberelőny jutott, az osztrákok pattogós védekezése miatt felállni sem sikerült. A legjobbkor tudtunk betalálni: az 59. percben egy kipattanó után a menteni igyekvő védő Terbócsot találta telibe , akiről a korong – Lamoureux közreműködésével – a gólvonal mögé került (3-2). A játékvezetők bő öt percig videóztak, majd szabályosnak minősítették a találatot. A végére a VSV kapusát is lehívta, ez sem segített. A Hydro Fehérvár a 3-2-es sikerével újabb munkás győzelmet aratott a meccs nagyobb részében jobban játszó ellenfele felett és megerősítette második helyét a tabellán.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Leavens, Hári, Kuralt, Robertson, Campbell – Magosi, Németh, Mihály, Stipsicz, Phillips – Atkinson, McGauley, Laberge, Fournier, Kiss R. – Ambrus Cs., Ambrus G., Terbócs, Vokla

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

avsvsv_nemethkristof

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum