Hydro Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana 1-5

 

A magyar ICEHL-csapat vereséggel indította a 2024-es évet.

A 2024-es év első napján az Olimpija Ljubljana érkezett az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A meccskeretből hiányzott a rehabilitációját töltő Vokla Roland és a kisebb sérülést szenvedett Tim McGauley. A kapuban Horváth Dominik kezdett. A bátran kezdő vendégek előtt adódott az első lehetőség, Gooch tiszta helyzetből mellédurrantott. A folytatásban az ezúttal is aktív Magosi Bálint közelije maradt ki, majd egy felperdülő korongot ugyanő küldött kapura, ebből sem lett gól. A 8. percben megszerezték a vezetést a szlovének: az oldalsó palánknál kiküzdött korongot Zajc tálalta Gooch elé, aki kapásból a hosszúba lőtt (0-1). Feljebb kapcsoltak a fehérváriak, főleg a vendégek harmadában folyt a játék. Hárié volt a következő helyzet, túl közel került a kapushoz, így odalett a lehetőség. A mieink diktálták a tempót, akár a fordításhoz is elegendő helyzetet kialakítva. Magosi lövése csípte a vasat, majd Hári visszatett korongjából Kuralt ugyancsak az oldalsó vasat találta telibe, a gólvonalon csúszó korongot Kolin öntudatlan mozdulattal kisodorta. Óriási szerencséje volt a vendégeknek. Egy kiállítás törte meg a mieink lendületét, Zajc mellé vágódó lövésén kívül más veszélyt nem hordozott. Fordult a kocka, a hajrában a Volán is emberfórba került, mégis Horváth Dominiknek kellett bravúrt bemutatnia.

Az áthúzódó emberelőnyből pár másodperc maradt a középső harmadra is, az eredmény nem változott. Öt az ötben sikerült ott maradni Kolin ketrece előtt, percekig nem tudott kijönni harmadából az Olimpija. Hári kimaradt közelije után Bartalis lábát húzták ki. Az újabb emberelőny is nyögvenyelős volt, sokáig felállni sem sikerült, sőt, Horváth Dominik védéseire volt szükség, hogy ne nőjön a hátrány. A szlovének kevés lehetőségük egyikével éltek, a 27. percben Mahkovec köténygóllal kettőre növelte a ljubljanai előnyt (0-2). A várt ritmusváltás elmaradt, nem sikerült jól reagálni a második kapott gólra, főleg vendég ütőkön járt a korong. Be volt oltva gól ellen Kiss Dávid csapata, Kuralt az üres kapuval szemben sem tudott szépíteni. Az addig csendesen csordogáló játék a hajrára újra megélénkült. A 35. percben Campbell ziccerét is lekapta Kolin, tényleg semmi sem sikerült. A több mint hat harmadnyi gólínséget – utoljára december 28-án, Villachban, az első játékrészben sikerült betalálni – Stipsicz törte meg a 38. percben: körbe korcsolyázott a kéknél, és mivel nem támadták a hosszúba bombázott (1-2). A dudaszóig ennél közelebb nem kerültünk, de volt még egy harmad fordítani.

Ennek szellemében a záró felvonás kezdetén nekirontott ellenfelének a Fehérvár, záporoztak a lövések Kolin kapujára. Végre megvolt az energia, bár a játékba olykor bosszantó hibák csúsztak, jöttek a helyzetek is. A szlovén kontráknál észnél kellett lenni, ezt megoldotta a csapat, nem engedett újabb esélyt a vendégeknek. Hári maradt szemben a kapuval, ez is kimaradt. Az egyenlítés helyett az utolsó tíz percben rémálom következett, az 50. percben Gooch bántóan üresen maradt és bekotort egy kipattanót (1-3), majd kevesebb mint egy perccel később mintaszerű ljubljanai kontra végén Simsic is betalált, sokkolva a hazai szurkolókat (1-4). Itt még nem volt vége a szenvedésnek, az 56. perben Vodlan is bevette Horváth kapuját (1-5). A Hydro Fehérvár csak a mérkőzés egyes szakaszaiban játszott képességeihez méltón, az Olimpija Ljubljana jobb helyzetkihasználásával 5-1-es verést mért a magyar csapatra. Keseregni nincs idő, január 3-án, Bécsben lehet javítani.

A Fehérvár összeállítása:

Horváth D. (Roy) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Leavens, Robertson, Atkinson – Mihály, Németh K., Terbócs, Stipsicz, Phillips – Vértes, Ambrus G., Laberge, Kiss R., Nilsson.

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

avsoll_fehervar_olimpija

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum