Hydro Fehérvár AV19–Graz 5-2

   

A székesfehérváriak a mesterhármast szerző Magosi Bálint vezérletével legyőzték a 99erst.

Karácsony másnapján kötelező győzelem várt a Volánra a ligautolsó Graz ellen. Ennek szellemében kezdtek Bartalisék. Alig egy perc elteltével Robertson remekül vette észre a beinduló Mihály Ákost, akinek közelijét Wieser hárította. Egy kimaradt emberelőny következett, de ez nem szegte kedvét a mieinknek. Campbell távoliját még kitolta oldalra a vendégkapus, de a 6. perc elején Fournier mellészálló bombája után a hátsó palánkról visszapattanó korong Magosit találta üresen, aki a hálóba küldte a játékszert (1-0). A játékvezetők leshelyzet miatt visszanézték az esetet, majd szabályosnak ítélték a találatot. A harmad második felében sem változott a játék képe, Kiss Dávid csapata öt az ötben is beszorította ellenfelét. A látványra is ügyeltek Háriék, sok helyváltoztatással és gyors passzokkal sorra alakították ki a helyzeteket. A 16. percben góllá érett a fölény: Hári távolijába Magosi szúrt bele a kapu előtt megszerezve maga és csapata második találatát (2-0). A fehérváriak élvezték és színezték a játékot, akár húsz perc után végleg eldönthették volna az összecsapást.

A középső felvonás elején sem változott jelentősen a játék menete. A 24. percben Fournier veszélyes löketét védte Wieser, majd Schira keveredett a kapu elé, Horváth Dominik résen volt. A 99ers igyekezett megnehezíteni a hazaiak dolgát, agilisabban támadták a korongot birtokló játékost, de komolyabb feladat elé ezzel sem állították Háriékat. A 29. percben nagy esélyt kaptak a felzárkózásra: Leclerc szabálytalanul leütközte ellenfelét egy kiállításért cserébe, ám ezt könnyedén kivédekezte a Volán. Az utolsó öt percen belül újra beszorult a Graz, öt az ötben is könnyedén adogattak Kuralték a támadó harmadban. Leclerc az ütközése után egy sípszó utáni lövéssel húzta ki a gyufát, Matson próbálta megregulázni, komolyabb bunyó nem lett az esetből. Magabiztosan uralta a meccset a Fehérvár, kis hiányérzetünk csak amiatt lehetett, hogy a gólok számát nem sikerült növelni és egy találattal a stájerek rögtön visszajöhettek a meccsbe.

Észlelték ezt a hazaiak is, akik a záró harmad elején igyekeztek gyorsan dűlőre vinni a dolgot. Robertson marad üresen és kihasználhatta volna az elcsúszó védekezést, de Wieserbe bombázott. Bánhattuk a kimaradt helyzeteket, mert a 44. percben Krainz oldalról rátett nem túl erős korongja meglepte Horváthot (2-1). Két perccel később még forróbb lett a pite: nem túl határozott védőmunka után Salinitri közelről egalizált (2-2). Megijedni sem volt időnk, a remekelő Hári-Magosi páros lemásolta az első találatot: a kapitány betett korongjába beleszúrt az egészen fantasztikus góllövő formában játszó 82-es, amivel újra nálunk volt az előny (3-2). Magosi mesterhármasának tiszteltére repültek a jégre a sapkák. A hajrában emberelőnybe kerültek az osztrákok, ám a kéknél nem értették meg egymást, Bartalis lecsapott a korongra, végigszáguldott a jégen, majd becsapta a kapust is (4-2). Remek emberhátrányos találat volt! A végére időkérés és kapuslehozatal maradt, a vendégek pechére a korong Hári elé került, aki a saját harmadából félfordulattal emelt az üresen maradt kapuba (5-2). A Hydro Fehérvár korábban is eldönthette volna az összecsapást, végül egy kétperces megingást leszámítva magabiztosan hozta a kötelezőt egy 5-2-es sikerrel, a közvetlen riválisok botlásainak köszönhetően pedig tovább növelte előnyét a tabella élén.

A Fehérvár összeállítása:

Horváth D. (Roy) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Mihály, Robertson, Stipsicz – Vértes, McGauley, Leavens, Nilsson, Atkinson – Ambrus G., Németh K., Terbócs, Kiss R., Phillips

Sorsolás
Tabella
Kanadai tábláz
at

avs_g99_graz_fehervar_vertes_mcgauley

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum