Az UTE a DAB-nak, a Fradi a DVTK-nak vágna vissza

   

Nem pihenhet a két fővárosi élcsapat, a kupa-odavágó másnapján már mindkét együttes bajnoki mérkőzést vív.

A nemzetközi szünet másfél hétnyi szusszanása után egyből a másik végletet is megtapasztalhatja Fodor Szabolcs és Markus Juurikkala legénysége, ezúttal 24 óra leforgása alatt nyomnak le két mérkőzést. A drámai végjátékot hozó kupaderbi másnapján ugyanis újra jégre lép mindkét csapat, ezúttal már az Erste Ligában, egyaránt este 18:30-tól. Az újpestiek jártak rosszabbul, nem elég, hogy kedd este a kései véghajrában elbuktak, szerdán máris utazhatnak Dunaújvárosba, a zöld-fehéreknek annyival talán könnyebb a helyzetük, hogy nekik legalább nem kell kimozdulniuk a hazai jégről. Ettől még nem vár rájuk könnyű csata, hiszen az erőltetett menet következő állomásaként egy kipihent DVTK érkezik hozzájuk a Tüskecsarnokba, amely legutóbb, 10 nappal ezelőtt egy ritka 5-1-es zakóval zavarta haza őket Miskolcról. Ez volt a ferencvárosiak második veresége egymás után: idén csupán másodszor fordult elő velük ilyen a bajnokságban, erre mondta azt Fodor Szabolcs, hogy az ő játékosai is csak emberek, nem gépek – s ha megnézzük, hogy minden sorozatot (EL, KK, MK) egybevéve a Fradinak az elmúlt egy hónapban ez lesz a 13. tétmeccse, akkor azért van létjogosultsága a vezetőedző szavainak. Talán emiatt is hívták vissza máris, mindössze 4 bajnoki után a fehérvári kölcsönből Seregély Mátét, a válogatott védő a minap az UTE ellen már újra ott volt a jégen zöld-fehér mezben, +1-es mutatóval zárt a harmadik egységben a Travis Ewanykot megrendszabályozó Josef Hrabal párjaként. A DVTK a novemberi hullámvölgy után az utóbbi hetekben ismét a jobbik arcát mutatta, elmúlt négy meccséből hármat megnyert, s a negyediken is csak szétlövésben maradt alul – kisebb meglepetésre a DEAC ellen, hazai jégen.

miskolc_macidobalas

A másik fél 7-es mérkőzésen tehát a Dunaújváros fogadja az Újpestet, és a liláknak is van törlesztenivalójuk aktuális ellenfelükkel szemben. A várakozáson felüli parádés szezonrajt után az UTE alaposan behúzta a kéziféket, elmúlt 15 tétmeccséből ötöt tudott megnyerni, december elején kellemetlen meglepetésre a sereghajtó, hatmeccses bajnoki vereségsorozatból megérkező DAB is ütött nekik egy 6-ost a Megyeri úton. Markus Juurikkala együttese a válogatott szünet előtt hátrányból fordítva nagy nehezen legyűrte a DEAC-ot Ewanyk triplájának köszönhetően, s noha papíron az ipari mennyiségű, 23 meccsen 82 gólt benyelő ligautolsót is ütnie kéne, az Acélbikák teljesen kiszámíthatatlan hullámzása, illetve a két fél legutóbbi randevúja tükrében egyáltalán nem lehet biztosat kijelenteni – s nem csak az “ebben a ligában bárki megverhet bárkit” közhely okán.

A két 18:30-kor kezdődő mérkőzés ezúttal is élőben nézhető az Erste Liga Tv-n, szombaton pedig már a televízióban is láthatunk magyar bajnokit az ünnepi időszak nyitányaként.

UTE DAB

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum