Magyarország–Ausztria 3-2
A magyar juniorok maratoni büntetőpárbajban legyűrték második vb-ellenfelüket a vasárnap rajtoló torna előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.
Az osztrákok elleni felkészülési mérkőzésen Szűcs helyett ezúttal Hegedüs kapott lehetőséget a vasak között, a túloldalon Oschgan védett a délután folyamán. Egy túlütést követően az osztrákok azonnal beszorították válogatottunkat, a háló szerencsére csak oldalról rezzent. Néhány momentummal később Lanzinger középtávoliját Hegedüs magabiztosan hárította lepkéssel, a kihagyott vendég lehetőségeket szinte rögtön megbüntettük: a 2. percben Csiki és Laskawy vezethettek lendületes kontratámadást, a DVTK játékosának próbálkozása Oschganról Farkas Olivér elé csorgott, aki közelről könyörtelenül a hálóba vágta a kipattanót (1-0). A 9. minutumban Ladányi Balázs tanítványai kihasználatlanul hagytak egy emberfórt, a hátralévő időben remek iramú, kemény ütközésekkel tarkított összecsapást láthattak a nézők.
A második etap egy elemi erejű Horváth bombával vette kezdetét, majd Auer lódult meg a baloson – Hegedüs újfent kiválóan zárta a szöget. A 29. percben következhetett a második magyar emberelőny, amit Farkas Olivérék 10 másodperc alatt gólra váltottak: finn légiósbekkünk Doboshoz tálalt, a magyarok 8-asának alapvonal magasságából középre tett korongja végül utat talált a ketrecbe (2-0). Öt perccel a harmadzáró dudaszó előtt Dobosék sora hosszú másodpercekre beszorította a látogatókat, a harmad vége azonban mégis Ausztriáé lett: először Scherzer rávezetését bravúrosan tolta ki Hegedüs, nem sokkal később Dobnig ütött el a korong felett ajtó-ablak ziccerben – a védelmünk végül nem bírta a rá nehezedő nyomást, Philipp Pinter alakulata végül a 37. percben Wurzer találatával szépíteni tudott (2-1).
A záró felvonást is pörgős iramban, kemény adok-kapokkal indították a felek, a 45. percben végül Ausztria ünnepelhetett újabb találatot: a társak remekül ugratták ki Lippitschet, a KAC utánpótlásában pallérozódó támadó Hegedüs mamutjai között rést találva magabiztosan értékesítette szólóját (2-2). Felpörögtek az események, hálóőrünk több nagy védéssel óvta válogatottunkat az újabb bekapott találattól, a másik kapunál pedig Dobos veszélyeztetett több ízben, immáron sokadjára a délután folyamán. A rohanás egyik csapatnak sem kedvezett, újabb gól már nem született a rendes játékidőben, ezért 3 a 3 elleni játékkal következhetett a hosszabbítás. A túlórában Nemes egy szenzációs lövőcsellel becsapta a komplett vendég védelmet, Oschganon azonban már nem sikerült túlhúznia a pakkot; a túloldalon Hegedüsnek kellett észnél lennie Biber rávezetésénél. A győztes sorsáról végül maratoni hosszúságú büntetőlövések döntöttek, 17 környi rávezetés után Makai Miklós góljával Magyarország 3-2-re megnyerte a remek iramú csörtét. A mieink összesen két rávezetést értékesítettek, Makain kívül még Nemes értékesítette hanyag eleganciával büntetőjét.
A budapesti divízió 1/A-s U20-as vb programja:
December 10., 12.30: Dánia–Franciaország
December 10., 16.00: Magyarország–Kazahsztán
December 10., 19.30: Japán–Ausztria
December 11., 12.30: Franciaország–Japán
December 11., 16.00: Kazahsztán–Dánia
December 11., 19.30: Magyarország–Ausztria
December 13., 12.30: Kazahsztán–Franciaország
December 13., 16.00: Magyarország–Japán
December 13., 19.30: Ausztria–Dánia
December 14., 12.30: Kazahsztán–Japán
December 14., 16.00: Franciaország–Ausztria
December 14., 19.30: Magyarország–Dánia
December 16., 12.30: Dánia–Japán
December 16., 16.00: Magyarország–Franciaország
December 16., 19.30: Ausztria–Kazahsztán
A magyar U20-as válogatott bő kerete:
Kapusok: Csala Patrik (2005, Köln, GER), Hegedüs Levente (2004, Vernal Oilers, USPHL), Szücs Botond (2004, S-Kiekko, FIN), Váradi András (2005, Újpest)
Hátvédek: Bajkó Botond (2004, FEHA19), Deák Márton (2004, SaiPa U20, FIN), Farkas Boldizsár (2004, S-Kiekko, FIN), Farkas Olivér (2005, SaiPa U20, FIN), Franyó Krisztián (2006, UTE), Horváth Alex (2006, HC Ocelári Trinec, CZE), Horváth Donát (2004, Leksands IF J20, SWE), Lencsés Dávid (2006, Kiekko-Vantaa, FIN), Salamon Zoltán (2004, FEHA19), Szalay Boldizsár (2004, DVTK Jegesmedvék), Vén Bendegúz (2007, Södertälje SK J18, SWE)
Csatárok: Bodzai Dávid (2005, Brantford Bandits, GOJHL), Csiki Hunor (2004, DVTK Jegesmedvék), Dézsi Barnabás (2004, FEHA19), Dobos Mihály Bendegúz (2004, FEHA19), Farkas László (2004, FEHA19), Hiezl Balázs (2005, Pueblo Bulls, NCDC), Horváth Bence (2004, Jukurit U20, FIN), Laskawy Ferenc (2006, UTE), Lobenwein Bálint (2006, BJAHC), Makai Miklós (2005, DVTK Jegesmedvék), Mihalik Gergő (2005, DEAC), Molnár Zétény (2004, BJAHC), Nádasy Márton (2004, UTE), Nemes Márton (2005, Mora, SWE), Őri Arvid (2004, DVTK JA), Ravasz Csanád (2005, BJAHC), Simon Levente (2004, UTE), Szabó Rácz Maxim (2005, UTE), Weidemann Márk (2004, BJAHC)
A magyar U20-as válogatott stábja: Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másodedző, Hajek Márk kapusedző, Inglis Ákos vendégedző, Németh Gergely sportpszichológus, Dubóczki Dóra fizioterapeuta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Don MacAdam sport- és fejlesztési igazgató, Végh Benedek férfiszakág-vezető, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Paukovits Tamás Mirkó csapatorvos, Dobos Sándor médiamunkatárs, Végh Boldizsár csapatvezető
fotó: Vörös Dávid/MJSZ
További cikkek
- Ukrajna nélkül rendezik a Sárközy Tamás Emléktornát
- Garát Zsombor nem tér vissza az ECHL-be
- Nem pont így terveztem az OST előtti szezont, de sajnos az élet közbeszólt
- Benk András: A legjobb vezetési stratégia a példamutatás
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Benk András visszavonult
- Nagyobb a bizalom az edzőben a játékosok felől és az edző is jobban bízik bennünk
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére