El kell hinnünk, hogy bármire képesek lehetünk

Az U20-as válogatott keretszűkítése előtt beszélgettünk a Jukurit juniorcsatárával, a két hónapos kényszerpihenőt követően nemrégiben felépülő Horváth Bencével, aki tavaly Askerben a magyar együttes házi gólkirálya volt négy találattal.

Kedden, a Kazahsztán ellen 5-2-re elveszített mérkőzésen az idei szezonban másodszor voltál ott a junior válogatott mérkőzésén – július végén Kanada ellen játszottál legutóbb. Milyen érzés volt ismét jégre lépni az U20-as nemzeti csapatban?

Már nagyon régóta vártam. Játszottam már jó helyeken, most is elég jó helyen vagyok Finnországban, de hazajönni a válogatottra – legyen az akár barátságos- , vagy felkészülési mérkőzés, esetleg világbajnokság –, az teljesen más. Másfajta az ember motivációja, nagy kiváltság. A többi külföldön légióskodó társammal már számoltuk vissza a napokat, mindig szeretünk itt lenni. A kazah meccs elején elaludtunk, néhány másodperc után rögtön gólt kaptunk. De pozitívan reagáltunk, fejben szintet léptünk, és ez küldte az üzenetet a lábakba is. Nyilván nem most kell megverni Kazahsztánt, hanem majd vasárnap. A csapatból többen ott voltunk a tavalyi askeri világbajnokságon. Akkor még nem tudtuk, mire számítsunk, háromszor kaptunk ki 3-2-re, ha elhittük volna, hogy van keresnivalónk, akkor előrébb is végezhettünk volna. Jó volt a kazahok ellen most, éreztük, hogy meccsben vagyunk, csütörtökön Ausztria, vagy a vébé alatt bárki ellen partiban leszünk. Támadásból lassan mentünk haza védekezni, nem találtuk a helyünket a visszarendeződés során, ha vissza is értünk, nem helyezkedtünk jól. Szerencsére ezeket könnyen ki lehet javítani. Szerintem mindenki meglátta, hogy bármit elérhetünk ezen a világbajnokságon.

Finn klubcsapatodban, a Jukuritban kihagytál néhány hetet októberben és novemberben, de nemrégiben visszatértél. Hogy érzed magad?

Októberben a belső térdszalagom részlegesen elszakadt, kihagytam majd’ két hónapot. Már játszottam négy mérkőzést kint a finn junior élvonalban, a térdem jó, fejben még kicsit féltem magam a sarkokban. Mint mindenki, én is játszani szeretnék, akár félig rokkantan is. Kemény rehabon vagyok túl, remek erőnléti edzővel dolgoztam a Jukuritnál, jól érzem magamat. Még néhány edzés vagy meccs, és ki tudom ütni a félelmet a fejemből. A kihagyás alatt volt sok időm gondolkozni, rossz volt nézni a meccseket a lelátóról, végig a vébé járt az agyamban, biztos, hogy én akarom majd a legjobban.

Miben más a válogatott játéka Ladányi Balázs irányítása alatt, mint volt tavaly Vas Márton vezetése mellett?

Nagyban hasonlít. Ladányi volt sokat a juniorválogatottnál még Horváth András vezetése alatt, arra talán egy picivel jobban hasonlít a mostani, de Vas Mártonéhoz képest sincs nagy különbség. Minden edzőnek megvannak a sajátosságai, de a nagy kép ugyanaz.

Mit kér tőled az edzői stáb?

Egyelőre még nem volt keretszűkítés – az Ausztria elleni, csütörtök délutáni edzőmérkőzés után hirdet végleges keretet a stáb –, ha úgy ítélik meg, hogy bekerülök, akkor szerintem húzószerepkörben számolhatnak velem, de nem akarok előre inni a medve bőrére. Kint, Finnországban is kaptam egy betűt, a jégen kívül is nagy szerepem lehet, az öltözőben szerintem nagy hatással tudok lenni a többiekre, fel tudom hypeolni a csapatot.

Tavaly klubszinten nem volt egyszerű éved, a finn KalPánál kezdted az idényt, majd menet közben a svéd Växjőhöz szerződtél. Idén ismét visszatértél Finnországba, és a Jukurit játékosa lettél: eddig pont/meccs átlag felett termelsz, 16 mérkőzés után 5+12-vel állsz.

Tavaly átmentem Svédországba, sok jó tapasztalattal gazdagodtam kint, a két legjobb európai országban hokizhattam. A KalPánál elvesztettem a magabiztosságomat, félem attól, hogy nem játszom jól, alig voltam jégen. A félelmet átvittem magammal a Växjőhöz is, nem jött ki a lépés pontügyileg, nem tudtam kibontakozni. Játékosként több lettem, egy remek organizáció tagja voltam, az idény végén azt mondták, meg vannak velem elégedve, de a saját játékosaikat szeretnék előtérbe helyezni, így elengedtek. A Jukurithoz jöttem, itt azzal az edzővel dolgozhatok együtt, aki anno 15 évesen felvett a KalPa U16-os csapatához.

Hogy érzed magad a Jukuritnál?

Rendkívül jól, azt a szerepet szánják nekem, amiben igazán élni tudok. Úgy érzem, nincs bennem többé a hibáktól való félelem. Felszabadultságot érzek, emiatt eredményesebb vagyok, mint az elmúlt évben. Mikkeli egy kisváros, sok minden nincs a hokit leszámítva, de nagyon jó itt jégkorongozni.

Mit vársz a vasárnap kezdődő divízió 1/A-s világbajnokságtól?

Mindenféle nagyképűséget félretéve szerintem reálisan mehetünk az éremért. Tavaly kishitűek voltunk, egy-egy ötperces mentális leolvadáson mentek el a meccsek, ha ezeket ki tudjuk küszöbölni a játékunkból, akkor akár a feljutás is benne lehet. Vannak olyan játékosok, akik fel tudnak lépni, vannak olyan védők, akik meleg helyzetben ki tudják védekezni. El kell hinnünk az öltözőben, hogy bármire képesek lehetünk. A hazai világbajnokság nagy dolog egy sportoló életében, ha sokan kijönnek a mérkőzéseinkre, és az ebből fakadó nyomást pozitívan tudjuk kezelni, akkor akár meglepetést is okozhatunk, és az aranyért mehetünk.

Fotó: MJSZ