Nehéz ezt megemészteni, mert engem nem így neveltek

   

Szécsi Patriknak remekül sikerült a tavalyi légióskalandja, védőként 26 meccsen szerzett 12 ponttal jutott playoffba a lengyel élvonalbeli KH Torunnal. Az U20-as vb-t és csapatkapitányként U18-as vb-t is megjárt 23 éves bekk neve eddig mégsem bukkant fel sehol az új szezonban – ennek meghökkentő okairól már ő maga mesélt, remélve, hogy kálváriájának most már vége szakad.

Vártunk, vártunk, hátha a nemzetközi szünet környékén azért már felbukkan a neved valahol, de nem így lett.

Igazándiból ugyanezt tettem én is: várakozó állásponton voltam, ugyanis nem nagyon tudtam mást tenni. Elég érdekes és tanulságos a történet, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig nem lesz csapatom, a tavaszt ugyanis teljes nyugalomban töltöttem, abban a hitben, hogy megvan a következő állomáshelyem.

Mi történt?

Márciusban tértem haza Torunból, és két-három héttel utána már kaptam is egy konkrét ajánlatot. Még csak azt sem mondom, hogy teljesen újat, mert a szóban forgó csapat – ami nem más, mint a Cracovia – már a szezon közben is többször megkeresett. Tehát úgy volt, hogy maradok az ismerős ligán belül, megyek Krakkóba, az ügynökömön keresztül március végén meg is köttetett a szóbeli megállapodás, hogy két évre írok alá a klubhoz. Ezt teljesen fixre beszéltük le, olyannyira, hogy még azt is átvettük, miket tartalmazzon majd pontosan az írásbeli szerződéstervezet. Azzal köszöntünk el egymástól, hogy mivel a szezon után a krakkói klubnál mindenki elmegy szabadságra, majd valamikor áprilisban keresnek, hogy tető alá hozzuk az aláírást. Ehhez képest teljes csendben telt el az április, úgyhogy az ügynököm májusban már elkezdett telefonálgatni, hogy mi a helyzet, de semmiféle válasz nem érkezett, és azóta sem. Nyáron pedig már sajnos késő volt elkezdeni új csapatot keresni, mert az összes többi szóba jöhető klub is feltöltötte közben a keretét, ami az ő részükről nyilván érthető. Csak pont ezért is volt rettentően bosszantó ez a krakkói eljárás, mert éppenséggel akadtak megkereséseim máshonnan is, de mivel abban a tudatban voltam, hogy megvan a fix, biztos és jó helyem, nekik megköszöntem a lehetőséget – hogy végül négy szék között a földre essek, amíg a semmire vártam.

szecsi torun

Azért egy Cracovia-kaliberű klubtól nem feltétlenül ezt várná az ember, elvégre egy sokszoros lengyel bajnok élcsapatról, Kontinentális Kupa-győztesről, BL-szereplőről beszélünk.

Igen, éppen ezért is fáj nagyon az egész. Főleg úgy, hogy tényleg a mai napig sem értük el őket, nem kaptam semmiféle választ, magyarázatot, okfejtést. Sosem éltem még át hasonlót. Persze, én is tanultam belőle, ma már tudom, hogy ennyi időt nem lett volna szabad várni egy szóbeli megállapodás “birtokában”, én is hibáztam és az ügynököm is, de tényleg semmi sem utalt arra, hogy ez majd így alakul. Annak tudatában végképp nem, hogy mondom, nem egyszeri fellángolásról és megkeresésről volt szó, hanem már decemberrel kezdődően megkörnyékeztek, aztán februárban, a rájátszás alatt is, és ebből lett végül a konkrétumokat is tartalmazó márciusi ígéret. Tényleg nehéz ezt megemészteni, egyrészt mert egy jól sikerült légiósszezon után toltak ki velem így, másrészről pedig azért, mert engem nem így neveltek, hanem hogy az adott szó még ér valamit. Kemény lecke ez – bár ha belegondolok, hogy a tavalyi szezon elején Szlovákiában a már aláírt szerződésemet is indoklás nélkül bontották fel négy nap után, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy van, ahol már az írásbeli szerződés sem garancia semmire…

Szomorú ez, már csak azért is, mert sajnos így is mintha egyre nehezebb lenne légióskalandra “csábítani” a magyar jégkorongozókat az itthon kényelméből, de ha hallanak még pluszban egy-két ilyen sztorit, a végén még teljesen elmegy a kedvük.

A magam részéről semmiképpen sem szeretném, hogy ebből ez jöjjön le, sőt, bármilyen furán is hangozhat ez most az én számból, én nagyon biztatok mindenkit, hogy vágjon bele. Testközelből láttam, a saját példámon keresztül tapasztaltam, hogy ha ki tudsz kerülni, és ott képes vagy bizonyítani, akkor azért kinyílnak előtted a lehetőségek, igenis jó helyekre lehet eljutni. Nyilván senki ne kerüljön ilyen szituációba, mint én, ezt senkinek sem kívánom, de azért nem ez a jellemző, hanem hogy ha légiósként tudsz teljesíteni egy jó szezont, akkor azért lesznek lehetőségeid. Mint említettem, nekem is voltak további külföldi opcióim a lengyeleken kívül is, hogy mást ne mondjak, például egy brit EIHL- és egy francia megkeresést is visszautasítottam.

És most hogyan tovább?

Azt először is leszögezném, hogy a kényszerű holtidőmet sem lazsálással töltöttem el, hanem folyamatosan formában tartottam magamat. Ezen a téren nagyon sok mindenkinek tartozom köszönettel, hogy lehetőséget biztosítottak nekem, hiszen napi két-háromszor jégen tudok lenni, megvannak a száraz edzéseim is, gyakorlatilag azt a munkát csinálom, amit az alapozásnál szoktam nyaranta. Jécsi Gyulát és az ikertestvéremet, Rolandot név szerint is megemlíteném, mellettük a Fradi Andersen ligás csapatát, és egy kapusbarátommal is tudok lövőedzéseket végezni. Szerencsére most már úgy tűnik, hamarosan révbe érek, tehát nem kell még ennél is többet kihagynom éles jégkorong nélkül. Ez már csak azért sem volna mellékes, mert mint mindenki másnak, nekem is nagy álmom a válogatottság, azért dolgoztam az előző szezonban is végig, hogy legalább behívjanak megnézni valamikor – ez egyelőre nem történt meg, de remélhetőleg ami késik, nem múlik.

szecsi torun

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum