A sereghajtóhoz utazik a Fehérvár
Idén másodszor csap össze egymással a Volán és a Graz 99ers.
Péntek este újabb bajnokival folytatja ICE-szereplését a Hydro Fehérvár AV19, amely ezúttal a Graz vendége lesz 19:15-től. A két együttes idén egyszer már összecsapott egymással fordított pályaválasztás mellett, akkor a Volán sima 6-1-gyel küldte haza a 99erst. Azóta azonban történt egy s más az osztrákok háza táján is: igazoltak például világbajnokságokat megjárt lett és szlovén válogatottat, míg két próbázót elengedtek. A szezont történelmien pocsékul, 10 vereséggel kezdő graziak ebben a hónapban már mutattak némi életjelet, legutóbbi 5 meccsükből kettőt be tudtak kaparni ráadásban, ezzel együtt van összesen 3 győzelmük idén. Kiss Dávid azonban arra figyelmeztetett, ebből nem lehet kiindulni, mert ha csapata úgy kezd, mint a Klagenfurt ellen, akkor bármelyik együttes képes kellemetlen meglepetéseket okozni. A székesfehérváriak két teljesen ellentétes meccsen vannak túl: a KAC elleni 7-1-es hazai kisiklást másnap az Asiago elleni hatalmas, 10-2-es kiütéssel feledtették el az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok publikumával. A végeredmény mindkét esetben túlzó, azt azonban Hári János és Gleason Fournier is kiemelte, hogy a hibákat ki kell elemezni és javítani, s lehetőleg nem elkövetni újra. A Klagenfurt ellen Horváth, az olaszok ellen Roy kezdett a kapuban, meglátjuk, Grazban kinek szavaz bizalmat a stáb. Ami még a hátsó alakzatot illeti, a Jan Mursak elleni emlékezetes ökölcsata során hetekre kidőlő Kiss Roland és a rehabilitációját töltő Henrik Nilsson nem lesz ott a jégen; visszatérhet ugyanakkor egymeccses eltiltásából Vértes Nátán. Az ICEHL tabellájának dobogóján jelenleg hármas pontegyenlőséggel sorrendben a Linz, a Fehérvár és a Salzburg áll, a héten az U12-es csapat edzésén töltődő magyar csapatnak fontos volna tehát a sereghajtó elleni siker, hogy tartsa a lépést éllovas riválisaival.
A mérkőzést ezúttal is közvetíti a ligastream, addig is Gleason Fournier, Hári János és Kiss Dávid várakozásai:
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe