Hydro Fehérvár AV19–Asiago 10-2

   

A Volán óriási kiütéssel felelt az egy nappal korábbi pofonra, tízet számolt a vendég olaszokra.

A Klagenfurt elleni fiaskó másnapján az Asiago vendégeskedett az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A Volánból a régóta maródi Henrik Nilsson, Ambrus Gergő duó mellett hiányzott a pénteki bunyóban kézsérülést szenvedett, emiatt egy-másfél hónapos pihenőre kényszerülő Kiss Roland és a szintén verekedés miatt egymeccses eltiltást kapó Vértes Nátán is. A kapuban ezúttal Olivier Roy kapott bizalmat.

Bizonyítási vágytól fűtötten kezdett a Fehérvár, sikerült többször is letáborozni az olaszok harmadában. Kihagyott helyzetek után az 5. percben megszereztük a vezetést: egy támadó harmadban elhozott bulit követően Leclerc és Bartalis addig kapirgált, míg a kapuba került a korong. Előbbi volt az előkészítő, utóbbi a gólszerző (1-0). Kuralté volt a következő ziccer, aki remek egészpályás indítás után szólózhatott, De Filippo bravúrral védett. A másik oldalon Marchetti, ha nem is ennyire tisztán kilépett, ezt Roy fogta. A közönség jól szórakozott, rengeteg kapura lövés és helyzet volt mindkét oldalon, a gólokat viszont a magyar csapat lőtte. A másodikat a harmad felénél Bartalis, aki emberhátrányban a palánkot is segítségül hívva gyönyörűen hozta el a korongot, majd a kapuig száguldott, ahol De Filippót is becsapta (2-0). Egyenlő létszámos, majd emberhátrányos találat után emberelőnyös gól következett. A 17. percben Stipsicz lekészítését Phillips tűzte rá, ne szépítsük, az olaszok kapus alaposan mellé nyúlt (3-0). Itt még nem volt vége! Két perccel később ismét emberelőnybe kerültünk, Leavens remek keresztpasszára pedig McGauley érkezett mintaszerűen (4-0). Érdekesség, hogy a kapura lövési statisztika kiegyenlített harmadot mutatott (17-17), a Volán mégis jégbe döngölte ellenfelét.

A szünet után sem lassított a fehérvári gyors. A 21. perc elején Campbell remekül indította a támadó kéknél Hárit, aki góllal zárta a szólót (5-0). Az Asiago szellős és határozatlan védelmén úgy mentek át a hazai csatárok, ahogy akartak. A gól után a speciális egységeké lett a főszerep, itt is, ott is volt egy-egy emberelőny, újabb gól nem esett. A vendégek továbbra is tüzeltek rendületlenül, de ezek nem voltak minőségi lövések, Roy könnyedén kapkodta le őket. A 32. percben két gólt is lőtt a Volán. Előbb emberelőnyben a Leavens-McGauley páros másolta le korábbi gólját: előbbi szép keresztpasszára utóbbi érkezett a kapu elé (6-0), majd a középkezdés után Atkinson kígyózott a védők között, nem túl erős lövését bevédte De Filippo (7-0). A gól után Tom Barrasso változtatott, Fazio érkezett a vendégkapuba. Ez sem segített a teljesen széteső olaszokon. A 36. minutumban emberfórban Leavens és McGauley harmadszor is előadták kabinetalakításukat, repültek a sapkák a mesterhármas tiszteletére (8-0). Itt még nem volt vége! Röviddel a harmad végét jelző dudaszó előtt Hári bolondította a bekkeket, Magosi éles szögből tüzelt, ez még kimaradt, Atkinson a kékről már a hálóba zúdította a pakkot (9-0). Zengett, zúgott a csarnok, negyven perc alatt alaposan kitombolta magát a Volán.

A záró harmadra két kérdés maradt: két számjegyű lesz-e a győzelem, és kapott gól nélkül zár-e Roy? Az Asiago becsületére legyen mondva, igyekeztek szépíteni az eredményen, bár nem túl nagy meggyőződéssel. A fehérváriaknak viszont minden összejött ezen az estén: a 44. percben Hári és Kuralt erőszakosan letámadott, korongot szereztek, a visszapasszt Atkinson kegyetlenül bevarrta (10-0). McGauley után a kanadai bekk is mesterhármast szerzett, újra repültek a jégre a sapkák. A népünnepélybe Marchetti rondított bele kissé, aki a 47. percben közelről megszerezte csapata becsületgólját (10-1). Érdemes még kiemelni a remekül játszó fehérvári kapitány, Hári János teljesítményét, aki gólja mellett öt gólpasszt is kiosztott ezen az estén. Az 53. minutumban McShane tovább kozmetikázta az eredményt (10-2), ez – talán Roy kivételével – nem szegte kedvét senkinek. Régi bölcsesség, hogy egy rossz meccs bármikor benne van a sportban, sokkal fontosabb, milyen reakciót követi. A mai alapján elmondhatjuk, hogy a Hydro Fehérvár csillagos ötösre (illetve tízesre) mondta fel a leckét. Még örömtelibb, hogy győzelmével a magyar csapat jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella élére állt, igaz, a második Red Bull Salzburg kettővel kevesebb mérkőzést játszott.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Magosi, Hári, Kuralt, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Laberge, Stipsicz, Phillilps – Terbócs, McGauley, Leavens, Atkinson, Vokla – Ambrus Cs., Németh, Mihály, Falus, Csollák

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

PH-FEHERVARAV19-asiago leclerc

fotók: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO INFO
AL 19:30 SPCFTC INFO
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum