Hydro Fehérvár AV19–Vorarlberg Pioneers 2-4

   

Hiába a hazai fölény, a gólok későn jöttek, a Volán így ezúttal pont nélkül maradt hazai jégen.

A fehérvári alaprotációból a régóta maródi Ambrus Gergő mellett Henrik Nilsson is hiányzott, aki elővigyázatosságból hagyta ki a mérkőzést. A kapuban ezúttal Olivier Roy kapott lehetőséget. Jól kezdett a Volán, Hári János az alapvonalról középre húzott, gáncsolták, de estében is tovább tette a korongot, amit Leclerc lőtt a kapusba. Az első percekben főként a hazai ütőkön táncolt a korong, Atkinson lendületes előretörése kishíján meglepte a voralbergieket. A vendégek szórványos kontrákkal próbálkoztak, de nem jelentettek veszélyt Roy kapujára. Fournier jól tört be az üres területre, passzát Laberge tűzte rá, Madlener ezt is védte. Feljebb tolta állásait a vendégcsapat, többet lőttek kapura. A 17. percben az aktívan játszó McGauley előbb majdnem Fournierrel lövetett gólt, majd saját maga került helyzetbe, közelije elcsúszott keresztbe a kapu előtt. A hajrához érve egyre jobban felbátorodtak a látogatók; Metzler közelijét Roy hárította, majd a 20. percben jött a hidegzuhany: Bull kékvonalas lövésébe Maver szúrt bele, a korong pedig akadálytalanul vágódott a hálóba (0-1).

Óriási energiával jött vissza a Volán a szünetről, sorban alakították ki a helyzeteket. A 22. percben az addigi legnagyobb egyenlítési esély maradt ki; Leclerc és Bartalis ketten vihették a korongot a kapusra, jó volt a passz is, de Madlenerben elakadt a lövés. Terbócs István kiállítása kis időre megtörte a lendületet, de egyenlő létszámban újra a magyar csapat pillanatai következtek. A 28. minutumban Kirichenko felöklelte a meglóduló Kuraltot, sajnos az újabb emberelőnyt is kihasználatlanul hagyták Háriék. Egyre inkább benyomta kapuja elé ellenfelét a Fehérvár, Madlener bravúrjaival őrizte a vezetést, ha kellett, szerencséje is volt. Hiába érett az egyenlítés, gólt a vendégek szereztek. A 34. percben Kirichenko passzolt Spannringhez, aki kapura fordult és közvetlen közelről a hálóba lőtt (0-2). A hajrában Vértes Nátán is kisbüntetést kapott, Kirichenko köszönte szépen az emberfórt, és távolijával tovább növelte a vendégelőnyt (0-3). Mezőnyben jobbak voltak Bartalisék, de a kapu előtt a látogatók sokkal határozottabbak és pontosabbak voltak.

A záró felvonás elején sem változott a játék képe. Előbb Leclerc szélről leadott lövése akadt el Madlenerben, majd Kuralt durrantott fölé nagy helyzetben – ez nem a Volán napja volt. A 46. percben egy ellenakció végén Lacroix végleg eldönthette volna az összecsapást, végül Roy alatt pihent meg a pakk. A szurkolókra nem lehetett panasz, a végsőkig űzték-hajtották csapatukat. Gyorsan fogyott az idő, Magosi kiállításának leteltekor már csak alig több, mint tíz perc volt hátra. A Voralberg azt játszotta, amit idén többször Háriéktól is láttunk a harmadik harmadokban, minden felesleges kockázatot kerülve, okosan menedzselték előnyüket. Az 54. minutumban megtört a jég; McGauley érkezett elsőként egy kipattanóra (1-3). Kiss Dávid már három perccel a vége előtt lehívta kapusát, Phillips pedig bődületesen nagy gólt ragasztott a hálóba (2-3). Őrült végjáték kezdődött, többször is összejöhetett volna az egyenlítés, végül egy kilépő voralbergit csak szabálytalanul sikerült megállítani, ezzel odalett az esély. A végeredményt egy eladott korong után Lacroix üres kapus gólja állította be (2-4). Furcsa meccsen szenvedett vereséget a Hydro Fehérvár, hiszen a meccs nagy részében jobbak voltak ellenfelüknél, nem véletlen, hogy a csapatot vastaps kísérte az öltözőbe. Vasárnap a Bécs ellen máris lehet javítani.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) – Terbócs, McGauley, Leavens, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Laberge, Stipsicz, Phillilps – Magosi, Hári, Kuralt, Atkinson, Kiss R. – Vértes, Németh, Mihály, Vokla

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avs feh pio vor roy

fotók: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum