Bruneckben zárja a hetet a Fehérvár

   

A pénteki, hazai mérkőzés után két nappal már Olaszországban vendégeskedik a magyar ICE-csapat.

Korai, 16 órás kezdéssel lép jégre vasárnap délután a Hydro Fehérvár AV19, amely a Pustertal otthonában zárja a játékhetet. A Volánnak pénteken egy másik dél-tiroli olasz együttes, a rettenetes szezonkezdése után egyre inkább egyenesbe jövő Bolzano szakította meg parádés szériáját egy szoros, 2-1-es vendégsikerrel, hogy Kiss Dávid együttese aztán útra is keljen a Val Pusteria otthonába. A farkasok így máris megpróbálhatnak hazai jégen visszavágni a magyar csapatnak a két héttel ezelőtt a Raktár utcában elszenvedett 5-3-as vereségért. Akkor a mieink kiváló első “félidővel” 4-0-ra szaladtak el a duplázó Kuralt vezetésével, és bár az olaszok az 53. percre lefelezték a különbséget, a házi pontkirály Leclerc góljánál megnyugodhattak a fehérvári szurkolók. Kiss Dávid merőben hasonló összecsapásra számít vasárnap délután is, a válogatottba ismét behívott Henrik Nilsson viszont felhívta rá a figyelmet, hogy legutóbb küzdőszellemben a Pustertal felülmúlta őket, erre oda kell figyelni, ha a Volán szeretne ottmaradni a második helyen. A találkozó tehát 16 órakor kezdődik, streamen most is élőben nézhető majd.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum