Innsbruck–Hydro Fehérvár AV19 1-4
Az Innsbruckban is magabiztosan nyerő Volán hibátlan, hatpontos túrájával legutóbbi 9 meccséből a nyolcadikat nyerte meg, a 13. idei bajnokin megvan a 10. siker!
A Fehérvár összeállításában nem volt változás az egy nappal korábbi győzelemhez képest. A bombaformában lévő csapatok lendületével kezdett a Volán, a vendégrohamokat a 17. percig, a második emberhátrányukig bírták az innsbruckiak: ekkor Bartalis mentett meg egy pakkot az ellen kékjénél, passzát Laberge tette le lövőre Magosinak, aki féltérdről, kapásból kíméletlenül be is verte, esélyt sem hagyva Buitenhuisnak (0-1). A középső harmadot is tökéletesen kezdte Kiss Dávid csapata, az első támadásból felállt a támadóban, szépen forgott a korong, végül Terbócs pontos középmagas távolija akadálytalanul találta meg az utat a hálóba a botos oldalon (0-2). A 35. perc végén Albanónak még üresen hagyott a védelem egy kis folyosót, hogy közel vihesse, és jó szögből felvarrhassa Horváth füle mellé a rövid fölsőbe, ám Bartalis egyből visszaállította a kétgólos vendégelőnyt: megnyúlva elérte Laberge hosszú passzát, és ő is szépen helyezett Buitenhuis kapujába (1-3). Ez a sor nagyon érzi egymást, a házi pontkirály Leclerc (17 egység) mellett szép csendben Laberge és Bartalis is 12-12 pontnál jár már. A harmadik harmadban a vezetés tudatában már többször is látott okos fehérvári játék következett, hattal a lefújás előtt pedig végleg eldőlt minden: Phillips lapos lövése után Vértes érkezett szemfülesen a kipattanókra, a másodikat már bepüfölte, lezárva ezzel a maradék kérdéseket. Horváth Dominik 23/24-es mutatóval ért el 95,8%-ot, a székesfehérváriak pedig tovább folytatták pazar sorozatukat: hibátlan, hatpontos hétvégi túrát teljesítve legutóbbi 9 meccsükből a nyolcadikat nyerték meg, a 13. idei bajnokijukon pedig megvan a 10. sikerük – ezzel két meccsel többet játszva pontszámban beérték a címvédő és listavezető Salzburgot!
A Fehérvár összeállítása:
Horváth D. (Roy) – Terbócs, McGauley, Leavens, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Laberge, Atkinson, Nilsson – Magosi, Hári, Kuralt, Stipsicz, Phillips – Vértes, Németh, Mihály, Ambrus Cs., Vokla
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
fotó: HC Innsbruck
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe