Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck 3-0

   

A magyar ICEHL-együttes a hibátlanul védő Horváth Dominik vezérletével lenullázta a tiroliakat.

A bécsi bravúr másnapján újabb nehéz feladat várt Háriékra, a remek formába lendült Innsbruck érkezett a Raktár utcába. A Hydro Fehérvár AV19 kapujában a pénteki meccsel ellentétben ezúttal Horváth Dominik kapott lehetőséget, míg a mezőnyjátékosokat tekintve Vértes helyett Falus szerepelt a negyedik sorban. Jól állt bele a meccsbe a Fehérvár, amivel elkerülte a pénteki blamát, amikor tíz perc alatt három gólt is kapott. Campbell bombája mellé szállt, az első emberelőny már jobban sikerült: egy Mihály–Hári összjáték volt ígéretes, majd Laberge maradt üresen középen, Buitenhuis bravúrral fölé tolta a lövést. Kijöttek a szorításból az osztrákok. A 8. percben egy rossz felszabadítási kísérlet után három az egyben jöhettek Horváth kapujára, némi szerencsével megúsztuk. Az ellentámadásból Leavens helyzetig cselezte magát, de nem tudta góllal szomorítani korábbi együttesét. Sorra jöttek a ziccerek: szép passzok után Hári tüzelt, majd Leavens hagyott ki egy száz százalékos lehetőséget. A 13. percben góllá érett a fölény: egy kapu előtti kavarodás után Hári eszmélt a leggyorsabban és a hálóba kotorta a korongot (1-0). Phillips ajtó-ablak helyzete következett, élvezte a hokit a Volán, a mieink pontos, gyors és ötletes játékkal zilálták szét az osztrák védelmet. Csak Buitenhis kapuson múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség. A hajrá a tiroliaké volt, jó pár helyzetet kialakítottak, Horváth állt a sarat.

A középső harmad elején közel járt az egyenlítéshez a vendégcsapat: egy éles szögből leadott lövés Horváth vállán felpattant, végig gurult a gólvonalon, szerencsére a kapus eldobta magát így elakadt benne a pakk. Jóval magasabban és agresszívebben támadott le az Innsbruck, Mitch O’Keefe alaposan feltüzelte övéit a szünetben. Ezt Daniel Leavens bánta, aki hatalmasat kapott, csak nehezen tudott feltápászkodni a jégről. Leclerc szabálytalansága nem segített, az emberhátrányt ugyan kivédekezték Campbellék, de nyoma sem volt az első harmadbeli örömhokinak. Nagyon jöttek az osztrákok, Horváth Dominik több bravúrt bemutatva őrizte az egygólos előnyt. A meccs felénél a legjobbkor jött Albano szabálytalansága és az ezért megítélt emberelőny. Kuralték körbelőtték a kaput, bár a gól nem jött össze, újra ritmust fogott a Volán. Ezúttal a tiroliak szorultak be, pontosabb célzással növelhettük volna az előnyt. Újra a Cápák percei következtek, Horváth Dominiket nem hiába éltették a drukkerek, a fiatal kapus megbabonázta Mackinékat. A slusszpoén a Voláné volt, a harmad végét jelző dudaszó pillanatában Laberge a hálóba lőtt (2-0). A játékvezetők rövid videózás után érvényesnek ítélték a találatot.

Úgy tűnt, az Innsbrucknak nem szegte kedvét a lélekölő második magyar gól, agilisan kezdték a záró felvonást. Ez több terültet jelentett a házigazdának, Bartalis meg is kínálta Buitenhuist egy életerős bombával. Taktikusan játszott Kiss Dávid csapata, a feszes védekezés nem engedett sok lövést az egyre inkább elkedvetlenedő vendégeknek. Eközben a támadásokra is maradt energia: előbb Kuralt került helyzetbe, majd Fournier durrantott kevéssel a kapu mellé. Gyorsan elrepült tíz perc a harmadból és még mindig 2-0 virított az eredményjelzőn. Mihály Ákos váratlanul előre bulizott, kevésen múlt a gól. Fogytak a percek, magabiztosan uralta a mérkőzést a Fehérvár. Az 57. percben Németh Kristóf átadásából Mihály lőtte a harmadikat (3-0). A végére innsbrucki időkérés maradt, de ez nem osztott, nem szorzott. Horváth Dominik munkás shutouttal zárt – a 7. fordulóra már mindkét fehérvári kapusnak van kapott gól nélküli meccse –, a Hydro Fehérvár pedig olykor gálázva, olykor szenvedve szép, 3-0-s győzelmet aratott egy remek ellenfél ellen, amivel már dobogós Kiss Dávid együttese.

A Fehérvár összeállítása:

Horváth D. (Roy) – Terbócs, McGauley, Leavens, Fournier, Campbell – Leclerc, Bartalis, Laberge, Atkinson, Vokla – Magosi, Hári, Kuralt, Stipsicz, Phillips – Ambrus G., Németh, Mihály, Falus

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avshci_hari

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum