Joggal lehetünk büszkék magunkra

 

Kiss Dávid értékelése a Hydro Fehérvár AV19 idei utolsó, csütörtök esti felkészülési mérkőzése után.

Mint ismert, a bécsi találkozót végül a hosszabbításban tudta behúzni az Extraliga-ezüstérmes cseh HK Mountfield.

Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 edzője: “Azt hiszem, joggal lehetünk büszkék magunkra. Én a felkészülés folyamán a folyamatos fejlődést akartam látni a srácoktól. Most végig küzdöttek és elszántak voltak a játékosok. Természetesen voltak nehezebb periódusok, amikor védekezni kellett, beszorultunk, és nem nézett ki olyan jól a játék, de mi akkor is a pengéinken maradtunk, és megálltuk a helyünket, ha kellett, kúsztunk-másztunk. Horváth Dominik remekül védett, és a negyedik sorunk megint csak jó energiákat mozgósított. A héten átvettük a speciális játékokat, ennek köszönhetően az emberhátrányunk stabil volt, az emberelőnyünk pedig két gólt lőtt. Úgy gondolom, hogy teljes mértékben elégedett lehetek, hiszen egy kiváló együttes ellen játszhattunk, és kétszer annyit lőttek kapura, mint mi, de mégiscsak el tudtunk menni a hosszabbításig, ahol közel álltunk, hogy négy a háromban befejezzük a mérkőzést. A mérkőzést látva az ellenfél megérdemelten nyert, mi pedig rengeteg pozitívummal léphetünk túl a mai napon, számos jó dolgot tudunk majd felhasználni és továbbvinni a jövő héten.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum