A pontrendszer nem segíti a magyar fiatalok helyzetét

 

A FEHA19 23 évesen visszavonuló balos védője, Nagy Ákos is elmesélte döntése okait, amelyek szerinte egybevághatnak az idei nyár nagy visszavonulás-cunamijával.

Az utóbbi időben számos fiatal kollégád is a visszavonulás mellett döntött. A te elhatározásodnak mi volt a fő mozgatórugója?

Idegőrlő volt minden nyáron arra várni, mikor fog a klub szerződéshosszabbítási tárgyalásokat kezdeményezni. A bizonytalanság léte folyamatosan ott motoszkált a fejemben: mi történne akkor, ha nem kapnék új kontraktust, milyen irányba indulnék el egyedül, hogy játszhassak valahol? Ahogy Kornakker Dani is mondta, magam is eljutottam arra a pontra, hogy nem szeretnék szerződésről szerződésre élni, ráadásul a legutóbbi idényem nem úgy sikerült, hogy bármely Erste ligás csapat ajtaján magabiztosan bekopogtathassak.

Úgy tűnik, a FEHA19 acélosabb kerettel futhat majd neki a következő idénynek. Az sem tudta befolyásolni a végső döntésedet, hogy egy megerősített csapatban akár te is jobban ki tudnád aknázni a benned rejlő potenciált?

Igazából a szezon végén közös megegyezéssel szétváltak útjaink a Titánokkal – az egyesület már nem számolt velem, ráadásul én sem terveztem még egy évet itt profiskodni. Természetesen örömmel tölt el korábbi csapatom megerősödése, hazudnék, ha azt mondanám, nem futott át a fejemen, mennyire jó lenne ennyire rutinos játékosok mellett még egy utolsó esélyt adni ennek a történetnek, de végül mindent összevetve, így július végén azt gondolom, jól döntöttem, amikor ezt az utat választottam.

nagyakos

A magyar jégkorongban jelenleg hiánycikknek mondható a fiatal, ponterős bekkek jelenléte. Amikor elkerültek a sérülések, utánpótlás- és felnőttszinten egyaránt bizonyítottad, hogy gólokkal és asszisztokkal hozzá tudsz járulni a csapatod teljesítményéhez. Akadt olyan személy, aki megpróbált lebeszélni a visszavonulásról, hogy a sérülékenységed ellenére a sportágnak szüksége van a fiatal, korosztályos válogatott hátvédekre?

Akadtak szerencsére olyan segítőkész emberek a környezetemben, akik megpróbáltak lebeszélni a visszavonulásról – a hír hallatán például számos korábbi légióscsapattársam is felajánlotta segítségét, indítottak néhány hívást az érdekemben. Végül azonban úgy éreztem, nincs már meg bennem a kellő motiváció a folytatáshoz. Az igazat megvallva, valahogy sosem jött ki belőlem az, ami tudtam, hogy valójában bennem lakozik. A legnagyobb nehézséget talán az idei szezon szolgáltatta: rendkívül kevés lehetőséghez jutottam, hiába játszottam hátvédként kimondottan jól néhány mérkőzésen, a találkozók java részét akkor is a kispadról kellett végignéznem.

Mit gondolsz, mivel lehetne megelőzni, hogy az Erste Ligában stabilnak számító hazai játékosok ne döntsenek idő előtt a visszavonulás mellett? Milyen alternatívákkal lehetne kitolni egy magyar jégkorongozó karrierjét akár 35 éves koráig, úgy, mint más sportágakban?

Ez egy bonyolult és komplex kérdés… Nyilván a jelenlegi pontrendszer nem segít a magyar fiatalok helyzetén: elég nehéz helyzetbe kerül az, aki betöltötte a 22-23. életévét, hiszen ezek a jégkorongozók ha magasabb polcra szeretnék helyezni Erste ligás karrierjüket, akkor kifejezetten nívós bajnokságokban pallérozódott légiósokkal kell, hogy megküzdjenek a pozíciókért – természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy ilyen helyzetekben a legtöbb szakvezető az importjátékos mellett teszi le a voksát. Mindent összevetve, szerintem az előbb elhangzottak lehetnek a legfőbb okai ennek a mostani nyári visszavonulás-cunaminak.

nagy_akos2

Hogyan jött a szakkommentátoros lehetőség? Elképzelhető, hogy a jövőben egyre többet fogsz szakérteni? A mikrofonok mögött is annyira otthonosan érzed magad, mint a jégen?

Az első felnőttszezonomban hosszú időre harcképtelenné váltam, ekkor kért fel a fehérvári média, hogy szakértsek az EBEL-meccseken. Szerencsére elvállaltam a lehetőséget, és nagyon meg is tetszett. Tudni kell rólam, már kisgyerekként is kommentáltam mindent, nem tudtam szó nélkül hagyni a történéseket, amikor játszottam – így, mondhatni, nem állt tőlem teljesen távol ez a műfaj. A folytatásban a Titánok találkozóin is kipróbáltam a kommentátorkodást, ezzel párhuzamosan pedig sokszorozódni kezdtek a megkeresések, egyre fajsúlyosabb tényezővé vált a mikrofon mögötti tevékenykedés az életemben. Jól érzem magam élő adásban is, tudatosan tervezem a folytatást, az egyik fő célom, hogy ne álljak le a szakkommentátorkodással. Igen, mondhatjuk, hogy a fenti kommentátorállásban legalább annyira komfortosan mozgok, mint lent a jégen.

A korcsolyád szögre akasztása után a veszprémi szupermini korosztályt edzed majd. Mi a hosszútávú koncepciód trénerként? Tervezi esetleg a város a közeljövőben a kézilabda mellett a jégkorong felfuttatását is?

A veszprémi jégkorongnak kimondott célja a gyermekek sportágba történő bevonzása, emellett természetesen a klub is magasabb polcra kívánkozik a jövőben. Nem titok, fő feladatomként azt tűzte ki a vezetőség, hogy egyénileg és technikailag fejlesszem a fiatal játékosokat, alapozva arra a tudásra, amit korábbi éveimben elleshettem az edzőimtől. Arra fogok törekedni, hogy minél több gyerek feljátszhasson idősebb korosztályokba, továbbá, minél több lurkóval akarom megszerettetni a jégkorongot – ez kimondottan egybeesik a magyar hoki érdekeivel is.

Akkor kimondottan csak a jégkorongnak fogod szentelni az életedet, vagy elképzelhető, hogy párhuzamosan valamelyik civil területen is szerencsét próbálsz?

Jelenleg párhuzamosan űzöm mindkettőt: szeptember 15-éig szerződés köt az egyik energiaitalgyártó céghez, ezért őszig mindenképpen helyt szeretnék állni mindkét területen egyidejűleg. A kontraktus befejeztével nagyobb fókuszt szeretnék helyezni a jégkorongra, szeretett sportágamban hosszútávon meg szeretném találni a helyemet végre. Kifejezetten több lábon akarok állni, ezt fontosnak tartottam már az aktív pályafutásom során is.

Ugyan már nem vagy a csapat tagja, de mit gondolsz, mi állhat a koncepcióváltás hátterében, hogy a menedzsment hosszú idő után újra feltölti a farmcsapat keretét harcedzett magyar és külföldi jégkorongozókkal?

Mivel valóban nem vagyok már csapattag, ezért kevesebb információval szolgálhatok, viszont mindenki láthatta, mennyire nívós játékosok érkeztek. Az idei playoff után a vezetőség jó eséllyel elhatározta, hogy a jövőben minél több kört kell majd megtenni az Erste Liga kieséses szakaszában, ezért a fiatalok mellé több minőségi játékos érkezett. Beszéltem jó néhány korábbi csapattársammal, mindenki csupa jó dolgot mondott, remekül halad a felkészülésük. Kíváncsian várom, mi fog kisülni ebből a projektből.

nagy_akos1

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum