Egy-két év után magasabb szintű bajnokságba szeretnék továbblépni

Négy idényt követően tért haza Keresztes Levente az észak-amerikai NAHL bajnokságból és lett a BJAHC jégkorongozója. A hazatérés okairól, az amerikai tapasztalatokról és az elkövetkezendő szezonokról beszélgettünk a 21 éves Roberston Cup-győztes csatárral. Interjú.

Négyszezonnyi észak-amerikai légióskodást követően visszatérsz Magyarországra, és újból a Budapest Jégkorong Akadémia játékosa leszel – de ezúttal már az Erste Ligában. Miért döntöttél a hazatérés mellett?

2020 decemberében 100%-os ösztöndíjjal felvételt nyertem az NCAA-s Long Island Universityre. A covid-járványt követően azonban az egyetemeknek lecsökkent a sportolói ösztöndíjakra fordítható kerete, de mivel továbbra is ugyanannyi sportolót akarnak felvenni, így sok esetben lecsökkentették az ösztöndíjakat 70%-osra. Amerikában egy tanév 76.000 dollárba kerül, ez magyar pénztárcával nem kifizethető. Más iskola is keresett kintről, de ebben a konstrukcióban nem fért bele nekem. 2019-ben úgy mentem el a MAC-tól, hogy ha valamiért hazajövök Magyarországra, akkor megkeresem őket. Ez így is történt, szerencsére meg tudtunk állapodni.

Nézzünk vissza a legutóbbi szezonodra az NAHL-ben. A New Jersey Jr. Titans játékosaként 58 mérkőzésen 18 gólt ütöttél, valamint kiosztottál 34 gólpasszt is, csapatod második legeredményesebbje voltál. Jó idényed volt?

Talán ez volt karrierem legjobb éve. Sok játéklehetőséget kaptam, fent voltam előnyben, hátrányban is. Ez már a harmadik évem volt a New Jerseynél, az öltözőben is nagy szerep hárult rám. Sajnos az utolsó előtti meccsen megsérültem, ráestek a bokámra, így az utolsó alapszakasz-mérkőzésről és a playoffról lemaradtam.

A New Jersey a 2021/22-es szezonban megnyerte az NAHL-t, így idén címvédőként indultatok. A saját divíziótokban másodikok lettetek, majd a rájátszás első körében a Maine búcsúztatott titeket. Ennyi volt ebben a szezonban?

A tavalyi szezon történelmi volt, az 1985-ben alapított NAHL történetében először nyerte keleti divízióban szereplő klub a bajnokságot. Ez a bajnokság olyan, mint az NHL kicsiben, van 29 csapat és minden évben másnak jön ki a lépés, ritka, hogy zsinórban kétszer ugyanaz az együttes legyen a bajnok. Az idei rájátszásra rajtam kívül egy másik fontos játékosunk is megsérült, ami nagy érvágás volt a csapatnak. Nyilván beszélhetnénk arról, hogy mi lett volna, ha mi ketten nem sérülünk meg, de ebben a csapatban idén most csak ennyi volt.

Hogyan gyógyul az említett bokasérülés?

Gyakorlatilag majdnem 100%-os vagyok, de lehet, kell még néhány hét a tökéletes állapothoz. A felkészülésben mindenesetre nem hátráltat. A sérülés kellemetlen volt, nem nagyon tudtam járni sem, de ha továbbjutottunk volna a következő körbe, akkor valahogy összedrótozott volna a stáb.

Idén februárban ott voltál az NAHL Top Prospect rendezvényen, ahol a bajnokság legjobbjai saját divíziójukat képviselve játszanak egymás ellen a játékosmegfigyelők előtt. Hogy sikerült a hétvége, kerestek-e meg egyetemi csapatok?

Egy kicsit negatív élmény ez nekem, hiszen az első meccsen leütköztek hátulról, beleestem a palánkba. Azt a meccset még végigjátszottam, utána derült ki, hogy agyrázkódást szenvedtem, így másnap már nem léphettem jégre. Jó volt azokkal a srácokkal egy csapatban játszani, egy öltözőben lenni, akikkel szezon közben vérre menő divíziócsatákat vívtunk. A Pittsburgh edzőkomplexumában játszottunk, sok NHL- és NCAA-scout volt jelen. Ez egy remek kezdeményezés a ligától, szuper rendezvény volt.

A 2021/22-es szezonban az NAHL bajnoki címért járó Robertson Cup mit jelent a karrieredben? Felfigyelnek erre az amerikai egyetemi, illetve profi csapatok is?

Sokat számít, mert minden edző győztes típusú, győztes kvalitású játékosokat akar a csapatába. Ez a bajnoki cím a kijevi U20-as divízió 1/B-s világbajnoki elsőséggel van nekem egy szinten. Abban a szezonban a rájátszással együtt 73 meccset játszottunk, nagyon hosszú, rögös út volt, rengeteg hosszabbítással, de volt dupla, sőt tripla overtime-os meccsünk is. Nyertem már itthon a MAC-cal utánpótlás-bajnoki címet, de ez sokkal profibb szint volt, ami komoly hozzáállást igényelt.

Négy évig légióskodtál Észak-Amerikában: egy évet játszottál a Twin City Thunderrel az NCDC-ben, majd a New Jersey-vel három évet az NAHL-ben. Miként értékeled átfogóan ezt a négy szezont?

Gyerekként érkeztem, és felnőttként távozom, talán így tudnám a legjobban összefoglalni. Ez a négy év rengeteget adott mind a jégkorongban, mind a jégen kívül. Az angolom majdnem anyanyelvű szintű lett, az amerikai felfogás, a sporthoz való hozzáállás beleivódott a mindennapjaimba. A barátok és a kiépített kapcsolatrendszer megmarad. A Robertson Cup győzelmünk – ami a klub történetében az első volt – szintén örökre ott marad. Az NCDC-s szezonom egy jó bevezető év volt, a 3 NAHL-s szezonommal pedig ott vagyok a klub all-time top 3 játékosa között gólpasszokban, pontokban, meccsszámban. A nevem fent fog maradni a klubnál, úgy tudnak majd emlékezni rám, mint aki itt is megállta a helyét. Kevés magyar játékosnak jön össze, hogy huzamosabb ideig nívós amerikai bajnokságban teljesíthessen. Hálás vagyok a családomnak, a klubnak, valamint játékosügynökeimnek, főleg Sájevics Andrásnak, hogy ezt mind átélhettem, és lehetőséget kaptam, amivel élni is tudtam.

Mit vársz a jövő évtől, immáron a BJAHC játékosaként az Erste Ligában?

Nagyon várom a következő idényt, jó pár évig dolgoztam már együtt Kangyal Balázssal és Marton Tiborral is, mielőtt kimentem volna. A MAC nekem a második otthonom, szeretnék minél többet és minél jobban játszani. Olyan szezont szeretnék összehozni, amivel 1-2 év után magasabb szintű bajnokságba tudok továbblépni. A BJAHC koncepciója remek, mindig nyitva tartják az ajtót, ha úgy adódik, elengednek magasabb szintű ligákba.

Hogyan zajlik a felkészülés a következő szezonra?

Jelenleg Kozák Ati edzésterve alapján önállóan folyik a felkészülés. A csapattal augusztus 14-én megyünk majd jégre, lesz hat hetünk a bajnokság kezdetéig, ami alatt 5-6 edzőmeccset is játszunk majd.