Keresztes Levente előtt kinyílt az NCAA kapuja

 

A legmagasabb szintű amerikai egyetemi ligában szereplő Long Island University a 2022/23-as szezontól számít a magyar játékosra.

Keresztes Levente neve felbukkant az NCAA-ben érdekelt Long Island-iek Eliteprospects-adatlapján. Az egyetemi együttesnek, amely a 2020/21-es szezonban először vesz részt az NCAA D1 küzdelmeiben, a 2022/23-as idényre vonatkozó játékoslistáján egyelőre két név szerepel: Daniel Baldassarráé és Keresztes Leventéé. A 18 éves magyar jégkorongozó a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy igényt tart rá az NCAA-klub, és értelemszerűen a Long Island-i intézményben folytathatja majd a tanulmányait is. A fiúk közül ő lehet a harmadik magyar, aki eljuthat a legerősebb egyesült államokbeli egyetemi bajnokságba. Az első, akivel szerződést kötöttek, és nemrégiben be is mutatkozhatott az NCAA-ben, a már a nagyválogatottban is debütált Papp Kristóf volt, őt a következő idényben Vértes Nátán követheti az Alaska-Fairbanks színeiben. Keresztes Levente ? Vérteshez hasonlóan ? az idén az NAHL-ben játszik, ahol 7 meccs után kiváló átlagot produkál, 2 gólja mellett 5 asszisztot termelt eddig a New Jersey Titans játékosaként.

Luca BRINE (GBR), Liam STENTON (GBR), Levente KERESZTES (HUN)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum