Papp megszerezte az első magyar NCAA-pontot

   

Elindult az amerikai egyetemi bajnokság, a magyar csatár a második meccsén volt asszisztos. Vértes két gólpasszt adott az NAHL-ben.

Szombaton a KooKoo Galló Vilmossal a soraiban várta a Pelicanst. A hazaiak kétszer is vezettek, második alkalommal Galló juttatta előnyhöz csapatát. Nem örülhetett sokáig, fél percen belül egyenlítettek a lahtiak, akik a végjátékban újra betaláltak, így Gallóék 3-2-re kikaptak. Galló a gólja mellett még kétszer találta el az ellenfél kapuját.

A KalPa nem nevezte a Tappara ellen Sebők Balázst. A kuopióiak hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedtek.

A finn másodosztályban a Kiekko-Pojat ezúttal kezdő kapusként számított Adorján Attilára. A joensuuiak hiába vezettek kétszer is a SaPKo csarnokában, a hazaiak mindkétszer egyenlítettek, végül büntetőkkel 3-2-re behúzták a meccset. Adorján a kapujára érkező 32 lövésből 30-at védett.

A harmadosztályban a HC Giants és Nagy Zoltán a Laser HT-hoz utazott. A vendégek 5-4-re nyertek hosszabbításban, Nagy nem szerzett pontot.

Ortenszky Tamás lejátszotta pályafutása első felnőtt mérkőzését a svájci másodosztályban. A HCB Tizino Rockets színeiben debütáló 18 éves hátvéd egy blokkolt lövéssel mutatkozott be a Thurgau elleni 4-0-ra elvesztett meccs során.

Vértes Nátán a pénteki 3+1 pontja után szombaton is remekelt a Minot Minotauros ellen. Az Aberdeen Wings ezúttal 5-2-re nyert, Vértes az első két gólnál jegyzett asszisztot. A magyar csatár 10 mérkőzés után 7+6 pontos, az NAHL ponttáblázatának 3. helyén áll, illetve holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Keresztes Leventéék megint kikaptak a Johnstown Tomahawkstól, ezúttal 3-1-re maradtak alul. Keresztes most nem szerzett pontot, de továbbra is hozza a pont/meccses átlagot.

Papp Kristóf és csapata megkezdhette az NCAA-szezont. Az amerikai egyetemi bajnokságban előbb 1-1-es döntetlen részese volt a magyar támadó, aztán a Michigan State Arizona elleni 2-0-s sikere során megszerezte első pontját egy gólpassz formájában. Ez volt a hokitörténelem első magyar férfi NCAA-pontja.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2020/21:

Név Csapat Liga H M G A P
Adorján Attila Kiekko-Pojat Mestis (FIN-2.) 7. (14) 11 25 211 89,4
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 2. (16) 5 1 0 1
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 5. (15) 16 6 4 10
Horváth Bálint Tyringe SoSS HockeyEttan (SWE-3.) 12. (12) 0 0 0 0
Keresztes Levente New Jersey Titans NAHL 6. (23) 6 2 4 6
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 1. (13) 4 0 0 0
Kiss Zsombor EHC Basel MSL (SUI-3.) 6. (12) 7 0 0 0
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 16. (16) 2 0 0 0
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 9. (14) 8 0 0 0
Ortenszky Tamás HCB Tizino Rockets Swiss League (SUI-2.) 10. (12) 1 0 0 0
Papp Kristóf Michigan State University NCAA ? 2 0 1 1
Pákozdi Bálint Swindon Wildcats NIHL (GBR-2.) ? 0 0 0 0
Pápa Márton Hammarby IF HockeyEttan (SWE-3.) 11. (12) 6 1 0 1
Péter Donát ECDC Memmingen Oberliga (GER-3.) 6. (13) 0 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 6. (15) 13 1 4 5
Vay Ádám HC ’05 Banská Bystrica Extraliga (SVK-1.) 10. (12) 8 22 189 89,6
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 1. (23) 10 7 6 13

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum