Bergeron megvédheti a Selke-trófeáját

 

A Boston kapitányát ismét jelölték a legjobban védekező csatár díjára. A díjat Nico Hischier vagy Mitchell Marner viheti el előle.

Gyakorlatilag nem telhet el úgy év, hogy Patrice Bergeront ne jelöljék a Selke-trófeára. Az öt elsőségével abszolút első bostoni kapitány zsinórban a 12. alkalommal került be a hármas elitbe. 1043 megnyert bulijával ismételten első lett, a 61,1%-os hatékonyságával viszont Jonathan Toews mögé szorult ebben a szezonban. Bergeron idén mindössze 58 pontot gyűjtött, ebből 39-et egyenlő létszámban vagy hátrányban, így egészen hihetetlen, hogy még így is +35-tel végzett a +/- táblázaton. A védekezőharmadban 54 blokkolással a második volt a Boston csatárainak a rangsorában, 38 korongszerzésével pedig a negyedik.

Nico Hischier igazi vezérként játszott a New Jerseyben. A Devils kapitánya gólokba (31), gólpasszokban (49) és pontokban (80) is új egyéni rekordot ért el. Házon belül első helyet végzett a korongszerzésben (64) és az átlagos emberhátrányos jégidőben (2:06), a blokkok (61) tekintetében pedig a második helyre szorult a csatárok között. A 81 találkozón a korongbedobások 54%-át hozta el és +33-mal végzett a +/- táblázaton. Hischier először szerepel a nevezettek között. A Devilsből korábban csak John Madden tehette a vitrinbe a díjat, még 2001-ben.

Mitchell Marner neve is először került fel a Selke-trófea jelöltjeinek a listájára. Hischier ellentétben a Toronto csatára, csak az előkészítésben (69) és a pontokban (99) javította meg egyéni legjobbját. Az idényben a Leafs második legfoglalkoztatobb játékosa volt, csak a hátvéd Morgan Reilly előzte meg a listán. Ugyanez volt a helyzet emberhátrányban is, ahol 2:17-es átlagos idővel szorult a második helyre. A Leafs csatárai és a három jelölt között között ő szerezte a legtöbb korongot (104), viszont a blokkjaival (45) ugyanúgy harmadik lett a csapatában, mint a itt vetélytársaival szemben. Doug Gilmour az eddigi egyetlen Toronto játékos aki megkapta az elismerést, éppen harminc éve, 1993-ban.

selke trophy 2023

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum