Igazolhattunk volna felnőttjátékosokat, de emlékeim szerint nem ebben állapodtunk meg

   

„A legtöbben nem is tudják, mennyire nehéz egy felnőtt korú játékost az Andersen Ligába csábítani, sokaknak nem kecsegtet megfelelő jövőképpel egy 16 mérkőzéses koncepció – ezért is állok értetlenül Radnai Károly kritikái előtt.” Hetler Ádám, a jászberényi Lehel HC szakmai vezetője kért szót a blogunkon nemrégiben megjelent Andersen-szezonértékelőre reagálandó.

Kötelességednek érezted, hogy reagálj a hétfőn megjelent interjúra, amelyben Radnai Károly az Andersen Liga névadó főszponzorának részéről kritikával illette a Lehel HC U21-es koncepcióját. Tegyük tisztába a dolgokat már a legelején: azon csapatok, amelyek lemaradnak a junior A bajnokság rájátszásáról, milyen kritériumrendszernek kötelesek megfelelni az Andersen Ligában?

Az igazsághoz hozzátartozik, nincs pontos információm arról, részt vett-e Radnai Károly azokon a puhatolózó megbeszéléseken, amiket a liga indulása előtt szerveztünk. Ezeken a mítingeken elhangzott, hogy a tavalyi évről adottak az OB2-es csapatok, és ezekhez a gárdákhoz – egy nagyobb létszámmal induló bajnokság reményében – mellérendelték, kvázi indulásra kötelezték juniorkerettel azokat az alakulatokat, amelyek az U21-es bajnokságban nem kvalifikálták magukat a rájátszásba. Aki rendelkezett megfelelő anyagi háttérrel, az természetesen feltölthette a keretét juniorból kiöregedett felnőttkorú játékosokkal. Nyilván senki sem tartott pisztolyt a fejünkhöz, maradhattunk volna az U21-es B bajnokságban, ahol mindösszesen hat mérkőzés lejátszására lett volna lehetőségünk – játékosaink fejlődését előtérbe helyezvén ezt az opciót nem tekintettük megfelelő alternatívának. Örvendetesnek találtuk, hogy a fiataljaink megmérethetik magukat egy felnőttbajnokságban, viszont látva az erőviszonyokat, a start előtt rengetegszer feltettem a megkerülhetetlen kérdést: a ligának nem jelent majd problémát a juniorkeretekkel résztvevő gárdák jelenléte, szemben olyan alakulatokkal, ahol több száznyi válogatottság és Erste ligás fellépés tornyosul? Hamar megnyugtattak, ez nem okozhat galibát, hiszen a bajnokság hosszútávra tervez; a pontvadászat teljes kiforrásához is időre lesz majd szükség. Tudni kell Jászberény U21-es csapatáról, hogy a mi játékosaink nagy része az U18-as korosztályból tevődik össze, magyarán semmiképpen sem nevezhető részünkről reális célkitűzésnek egy bajnokesélyes csapat delegálása. Egyik napról a másikra felnőttjátékosokat kellett volna igazolnunk, de ezt elvetettük, később arra is kitérek, miért. Csapatunk átlagéletkora a tizenhét évhez közelített, szeretnék köszönetet mondani annak a két edzőnek, akik bevállaltak még egy utolsó szezont játékosként. Felsőbb szinteken leszögezték, a magyar hokinak szüksége van Jászberényre, ugyanis ebben a városban még egy U16-os mérkőzés is meg tudja mozgatni az embereket, nemhogy egy Andersen Liga-összecsapás. Ezért megszületett a döntés: bármi áron részeseivé kell váljunk ennek a projektnek. Félreértés ne essék, rendkívüli módon örültünk a lehetőségnek, továbbá ez a sansz egybeesik a jégkorongról alkotott hitvallásunkkal is – a lehető leghamarabb be szeretnénk dobni a fiatalokat a mély vízbe, határozottan hisszük, a magasabb sebességfokozat elősegíti a tehetségeink fejlődését. Számos lehetőséget eszközöltünk a keret megerősítése érdekekében, például több légióst hoztunk, mint amennyien játszhatnak a junior bajnokságban. A juniorban három külföldi játszhatott, mi viszont négy légióst is igazoltunk, a vendégmunkások szerepeltetését nem tiltja az Andersen Liga. Már említettem, olyan csapatokkal kellett harcba szállnunk, mint példának okáért a Győr, ahol idén az első sor szinte teljes mértékben megegyezett a korábban az Erste Ligában szereplő kezdő ötössel. Vagy vegyük górcső alá a Worm Angelst, a dunaújvárosi alakulat játékerő tekintetében szintén teljesen más kávéház. Nem tagadom, az elején beleszaladtunk jó néhány pofonba, de idővel felvettük a bajnokság ritmusát, a szezon végére már szoros mérkőzéseket játszottunk a liga összes csapata ellen. Nem értem, Radnai Károly miért kérte számon csapatunk fiatalságát, hiszen nem is nagyon adódott más lehetőségünk. Igazolhattunk volna felnőttkorú játékosokat, de emlékeim szerint a legelején nem ebben állapodtunk meg a szereplőkkel. A Magyar Jégkorong Szövetség vissza szeretné helyezni Jászberényt a hazai jégkorong vérkeringésébe, meghatározó vidéki műhelyként számolnak velünk, ezért senkinek sem volt ellenvetése a keretünk átlagéletkorával szemben. 2022 májusában egy közgyűlésen egyértelműsítettük: mi juniorkerettel fogunk nekivágni az évnek. Néhány hónapot kaptunk játékosaink magasabb szintű felkészítésére, előtte természetesen az Andersen tartott egy felmérést, ahol kinyilvánítottuk a nevezési szándékunkat. Ami azonban még komplikálja a helyzetet, bár valószínűleg sokan nem tudják, hogy jelenleg egyszerűen nincs lehetőségünk Erste ligás tapasztalattal felvértezett jégkorongozók leigazolására, ugyanis egy komoly vízióval rendelkező játékosnak tizennégy-tizenhat mérkőzés nem jelent komoly kihívást.

hetler jaszbereny lehel

Átvezettél a következő kérdésre, úgy, hogy részben meg is válaszoltad: mit gondoltok a tizenhat mérkőzéses alapszakaszról?

Ez a következő releváns tényező, amit boncolgatni szeretnék. Ugye, említettem már a jászberényi alapkoncepciót, miszerint a fiatalokat a lehető leghamarabb meg szeretnénk mérettetni egy felnőttligában. Ez a kiindulási pont. A következő kritériumokat várnánk el egy Erste Liga-szintet képviselő játékostól: heti egy-két edzés helyett megkövetelnénk a mindennapos tréningeket, emellett a meglévő tapasztalataikkal komoly hangsúlyt kellene fektetniük a tehetségeink fejlesztésére – enélkül nem áll módunkban idősebb játékost igazolni. Hogyha az adott jégkorongozó el tudja magát úgy adni, mint Turbucz Martin, akkor természetesen nem gördítenénk elé akadályt, hiszen ez egy win-win szituáció mindkét fél számára. Kizárólag olyan felnőttjátékosok leigazolásában vagyunk érdekeltek, akik motiváltak, s éreznek még magukban annyi ambíciót, amivel vissza tudnak kerülni az Erste Ligába. Remélem, ezen sorok olvasása után néhány profi mentalitású játékos fel fog minket keresni a jövőben. Most érkeztünk el a feltett kérdés lényegi részéhez: egy tizenhat mérkőzésből álló alapszakasz nem szolgál megfelelő jövőképpel, kimondottan nehéz olyan játékost szerződtetni, aki ugródeszkaként tudna tekinteni egy ilyen lehetőségre. Dunaújvárosban és a Worm Angelsben olyan hokisok szerepelnek, akik helyi kötődésűek, ráadásul a civil életük mostanra az adott városhoz láncolta őket, azonban még mindig szeretnének edzeni hetente egy-kétszer. Ez a modell összeegyeztethetetlen a mi koncepciónkkal, kizárólag sikerre éhes, tapasztalt játékosok szerepeltetésében vagyunk érdekeltek, akik motiváltak egy esetleges Erste ligás felkérésre, vagy szeretnének előkelő helyet elfoglalni az Andersen Liga kanadai ponttáblázatán – ezzel is példát statuálva fiataljainknak edzéseken és mérkőzéseken. Ha ezen jégkorongozók el is fogadnák a feltételeinket, ennyi mérkőzésre senki sem fog ideszerződni. Plusz az Erste Ligából kiesett játékosok, akik egyszer már kikerültek első osztályból, ők pontosan tudják: ha a rendszer egyszer már kivetett magából, akkor nagyon nehezen szippant vissza a közeg. Sajnos nem mindenki Turbucz Martin, az újdonsült magyar bajnok példája egy kivételes történet. Külön szeretnék gratulálni a szegedieknek, hiszen ők adták meg Turbucznak a bizonyítási lehetőséget, emellett kimondottan közönségszórakoztató mérkőzéseket lehet ellenük játszani.

Mi a klub hosszútávú víziója, hivatalosan is kijelenthető, hogy a jövőben az Erste Ligába vágyakoztok?

Igen, egymás között ezt már ki mertük jelenteni. A koncepció a szövetség és a jászberényi vezetőség előtt sem ismeretlen, azonban semmit sem szeretnénk elkapkodni. Idén sikerült olyan játékosokra is szert tennünk, akik generációjuk legjobbjai, a korosztályos válogatottakban alapkövekként tekintenek rájuk. Fiatalok terén tehát remekül állunk, a következő szezonban már sokkal erősebb játékerőt képviselünk majd, ráadásul az ifjak teljesítménye a jövőben folyamatosan csiszolódni fog. Ezenfelül más országból is erősítettünk: érkezett két kanadai légiós az U18-as bajnokságba, emellett az U21-es sorozatra is tervezzük külföldiek idehozatalát. Fontos kiemelnem, elsősorban nem az utánpótlás-bajnokságba hozzuk őket, hanem az Andersen ligás csapat erősítésében számítunk rájuk. Nem titok, a légiósainktól kizárólag a hazai tehetségeink fejlesztését várjuk: az importjátékosok jelenléte garanciául szolgál a versenyhelyzet fenntartására, általuk az edzések is intenzívebbek, folyamatos a konkurenciaharc. Azért kényszerülünk néhány külföldi leigazolására, – amiért általában kapunk hideget-meleget –, mert rutinos magyarokat a fentebb említettek miatt egyszerűen nem tudunk megszerezni. Abszolút pozitívum ugyanakkor a korábbi periódusokkal szemben, hogy nem kell szembesülnünk a fiatalok elvándorlásával – régen ádáz küzdelmet vívtunk az ígéretek ideláncolásáért, mára azonban a fiatalok úgy választanak egyetemeket, hogy a tanulmányaik összeegyeztethetőek legyenek az itteni pályafutásukkal. Most már hivatalos célkitűzésünk ezen kamaszkorú játékosaink beillesztése a későbbi Erste Liga-projektünkbe. Ezért sem tartottam igazságosnak a főszponzor szavait, mert mindenki előtt egyértelmű volt, nem tudunk egyik pillanatról a másikra tíz meghatározó felnőttjátékost idecsábítani, a mi koncepciónk beérésére várni kell még néhány évet. Jászberény megérdemelne egy élvonalbeli csapatot, itt a város felpezsdül az Andersen ligás meccsnapokon, a jégkorong abszolút szerves része a helyi közösségi életnek.

jaszbereny

Ha Jászberényben csordulásig megtelnek a lelátók, az számszerűleg mennyi nézőt jelent?

Ha teljesen megtelik a csarnok, akkor szerintem ötszáz néző is össze tud kovácsolódni, de legrosszabb esetben is háromszázötven szurkolóval büszkélkedhetünk átlagosan – egy U21-es meccsen is. Novemberben, amikor az egyesületünk „pink month” tematikájú hónapot szervezett, akkor például végig telt ház előtt játszottunk. Mindezek mellett hagyományosan a Ferencváros elleni mérkőzéseinken még a csillárokon is lógnak az emberek. Elhihetik, ha lehetőségem adódna meghatározó játékosokat igazolására, akik az élmezőnybe repíthetnék a csapatot, akkor Jászberényben őrületes hokiláz uralkodna. Viszont ez egyszerűen lehetetlen, hiszen egy olyan játékosnak, aki egyszer már kikerült az első osztály vérkeringéséből, az esetek többségében egy ilyen rövid lebonyolítású bajnokság nem jelent opciót. Büszkék vagyunk arra, hogy a város így is hétről hétre az Erste Liga nézőszámaival vetekszik.

A hokiláz közepette a város önkormányzata és a meghatározó helyi üzleti körök mennyire motiváltak a klub Erste ligás törekvéseinek megvalósításában?

Egyelőre erre még nem tudok egyértelmű választ adni. Reméljük, ahogyan közeledünk majd az első osztályhoz, konkretizálódnak majd a lehetőségek. Bizakodom, hogy ahogyan haladunk előre a kijelölt úton, az egyre inkább felkelti majd az üzletemberek figyelmét. Minden más adott, itt tényleg mindenki hokilázban ég. Az újonnan megválasztott vezetőségünk rendkívül elkötelezett, hogy Jászberényt a régi hokifellegvárrá alakítsuk. Emellett helyi szinten mindent annak rendelünk alá, hogy a saját gyermekeinkből elismert, profi játékosokat neveljünk.

Végül, de nem utolsósorban mesélj, kérlek a munkásságodról. Több korosztály szakmai koordinációjáért felelsz egyidejűleg, továbbá az Andersen ligás-csapat vezetőedzője is vagy. Ez segít abban, hogy ugyanazt a játékrendszert gyakoroltasd a fiatalokkal, mint a nagycsapattal? Jobban fel tudod készíteni a serdülőket azokra a szükséges kritériumokra, amik később elengedhetetlenek lesznek a felnőttcsapatban?

Az U18-as U21-es és az Andersen ligás csapatok szakmai munkájáért én felelek Jászberényben. A huszonegy évesek együtt edzenek az andersenes keretünkkel, az U18 azonban külön tréningezik. Tudni kell, az összes tizenhat éves játékosunkat áthelyeztük az U18-as keretbe, én személy szerint a mély vízbe dobás híve vagyok. Váratlanul csatlakozott hozzánk néhány 2006-os születésű is, akikre egyáltalán nem számítottunk. Ebből kifolyólag tervünkben áll idén elindítani egy U18-as csapatot is, ezért viszont fel kellett áldoznunk az U16-ot. Előfordult, hogy az U18-ba néhány játékosnak hirtelen be kellett segítenie, kapusunk egyáltalán nem volt, így Kanadából kényszerültünk hálóőrt igazolni – amit a szabályok lehetővé is tesznek. Meg kell védenem magunkat a negatív kritikákkal szemben, hiszen vajmi kevesen tudják: Jászberénynek egyáltalán nincs U18-as korosztályú hálóőre.

Rátérve a játékrendszerre: úgy kell elképzelni, az U8 és az U10 teljesen leválasztódott a szakmai részről, hiszen ebben az életkorban teljesen mások a prioritások. Az alsóbb korosztályok szakmai irányításáért Horváth Csongor felel, ő fogja össze az edzők munkáját is. Én tizenkétéves kortól koordinálom a folyamatokat: fontos tudni, hogy játékrendszereink valóban egymásra épülnek. A kemény munkánk gyümölcse végre kezd beérni, hiszen évről-évre ott vagyunk a playoff-közelében az idősebb korosztályokkal.

lehel

fotók: Gémesi Balázs

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum