A TAO nyilvánvaló előnyei mellett nagyon sok rossz folyamatot is el tud indítani

Radnai Károly, az Andersen Liga névadó főszponzorának ügyvezető partnere értékelte a bemutatkozó idényt az eredményekkel és tanulságokkal együtt. A korábbi MOL Liga-alelnök szót ejtett a jövőbeli tervekről, az utánpótláscsapatokról és a TAO-ról, valamint az alapos felülvizsgálatra szoruló Erste Liga-pontrendszerről is.

Hogyan látta az első, még kísérletinek mondható szezont? Az önök részéről mik voltak a legfontosabb elvárások, s ezekből mi az, ami teljesült, illetve mely dolgokon kell változtatni a jövőben?

Régóta munkálkodtunk a liga elindításán, sok nehézséggel szembesültünk, a legfontosabb cél tavaly csak az volt, hogy így vagy úgy, de végre induljon el egy szakmailag megalapozottabb másodosztály. Ennek két nagyon fontos célja lenne hosszú távon: egyrészt juttassuk el a felnőtt jégkorongot olyan helyszínekre, ahol az Erste Ligás indulás egyszerűen nem opció, mert nincs olyan jégcsarnok és a versenyképes induláshoz szükséges anyagi háttér. Csak a példa kedvéért, ilyen helyszínek lehetnének Szombathely, Ajka, Veszprém, Kaposvár, Szekszárd, Zalaegerszeg vagy éppen Kazincbarcika.  A másik kiemelt cél pedig az utánpótlásból kiöregedők megtartása és ezáltal az Erste Liga hátországának megteremtése, hogy legyen merítési alapjuk a csapatoknak az utánpótláskorúakon túl is.

Az első szezon végül abszolút meghaladta a várakozásainkat. A lebonyolítás tekintetében a stabilitást és a kontinuitást tekintettük a legfontosabb elvárásnak. Szükség volt egy látványos brandre, ami vonzóvá teheti marketing szempontból, emellett a megfelelő létszámot és az átlátható versenykiírás fontosságát helyeztük előtérbe. A bajnokság szervezésénél ugyanis az egyik legfontosabb szempont az elfogadható mérkőzésszám és a garantált kezdési időpontok bevezetése volt.

Örömteli, hogy az összes csapat komolyan vette a versengést, egyszer sem kellett időközi visszalépésektől tartanunk. A szabályzatot sem kellett módosítanunk, és nagy szó, hogy ilyen energiaárak mellett is alapvetően zökkenőmentes volt a lebonyolítás. E tekintetben az egyedüli problémát az okozta, hogy a Goodwill Pharma Szeged csapatának technikai okokból fel kellett adnia a pályaválasztói jogát. Fontos azonban kiemelni, hogy a nehézségekre mindenki talált megoldást.

A másik pozitív meglepetést a játék minősége szolgáltatta, különösen a rájátszás során. Ki merem jelenteni, hogy a döntő színvonala megközelítette az elsőosztályú mérkőzésekét, az indulásnál sokkal nagyobb kontrasztra számítottunk. Természetesen a kezdeményezésünk kimondott célja, hogy az Andersen Liga tetejét az Erste Liga aljához közelítsük.

Mit gondol, technikailag megfelelő volt-e a 16 meccses alapszakasz? Létszámnövekedés esetén gondolkodnak-e egy alsó- és felsőházas lebonyolításban?

Nemrég tartottunk egy szezonzáró ligaülést és átbeszéltük a csapatokkal a tapasztalatokat. Bár korábban kaptunk olyan visszajelzést, hogy jó lenne akár több mérkőzést is játszani a következő szezontól, erre valószínűleg nem kerül sor. Nagyon eltérő anyagi lehetőségekkel indultak csapatok: vannak olyanok, amelyek utánpótlásjellegük révén TAO-támogatásból (is) finanszírozzák magukat, míg mások színtisztán felnőttcsapatot és amatőr alapon üzemeltetnek. Ez utóbbiak sokszor még erősebb játékerőt is képviselnek, mint az utánpótláskorú riválisaik. Megfelelő anyagi keret hiányában azonban ők nem engedhetnék meg, hogy 24 mérkőzést játsszanak az alapszakaszban, ez nem lenne összeegyeztethető sem az anyagi lehetőségeikkel, sem a civil foglalkozásukkal. Emelett hosszú távon nem is az utánpótláskorúakra szeretnénk építeni, hanem éppen az utánpótlásból kiöregedőkre, ezért legfontosabb a felnőtt csapatokat működtető klubok érdekeire koncentrálni.

Benne van-e a pakliban, hogy hosszú távon az Andersen Liga nemzetközivé váljon?

Nem, ez egyáltalán nem célunk. A gárdák büdzséjébe egyszerűen nem fér bele az utazási költségek nagyarányú növekedése, ami ezzel járna. Emellett más országok jégkorongjának a fejlesztése sem a mi feladatunk, mert arra aligha számíthatnánk, hogy magasabb hokikultúrájú országok csapatai csatlakoznának egy ilyen kezdeményezéshez.

Az első szezon befejeztével optimálisnak gondolja-e a 8-9 órás kezdési időpontokat? Mik a visszajelzések ezzel kapcsolatban, a családoknak komfortosabb lehetne-e az 5-7 órás kezdési időpont? Mint főszponzor, van beleszólási lehetőségük ezekbe a kérdésekbe?

A bevezető évben kizárólag fix és kiszámítható kezdési időpontokban gondolkodtunk, ami a nézők számára is egyszerűen átlátható. Ha ez csak az esti órákban lehetséges, akkor legyen akkor, még ez is jobb, mintha a kezdési időpont állandóan változna és így a szurkolók számára követhetetlenné válna. Persze az lenne a legszebb, ha mindig szombat vagy vasárnap délután, családbarát-időpontban lehetne rendezni a meccseket, de el kell fogadnunk, hogy a csarnokok üzemeltetésében más prioritások is vannak.

Jelenleg az a legfontosabb, hogy a csapatok számíthassanak a ligára, mint hosszú távú projektre.

Ön is említette, hogy a Goodwill Pharma Szeged pályahibák miatt idegenben kényszerült játszani. Ezen problémák elkerülésére is készülnek koncepciók?

A pályaproblémák általában helyi, egyedi sajátosságokból adódnak, és ezekre a megoldásokat is helyben kell megkeresni. Nem lenne jó üzenete egyik csapat felé sem, ha egy adott problémát elsőként nem a klub vagy a helyi közösség próbálna meg orvosolni, hanem a ligától várnák a megoldást.

Lát-e esélyt arra, hogy Erste Ligás-tartalékcsapatok is szerepeljenek a mezőnyben, és ha igen, hogyan korlátoznák az átjátszást?

Igen, ez volt többek között az újjászervezett másodosztályú bajnokság egyik alapvető célkitűzése. Szeretnénk, ha az Erste ligás csapatok olyan hátországgal rendelkeznének, ahonnan adott esetben – akár egy sérülés miatt – bátran tudnának játékosokat meríteni. Már vannak erre utaló indirekt jelek, több csapat is kvázi valamelyik Erste Ligás csapat farmcsapataként funkcionált, és természetesen, ha majd odaérünk, akkor a feljátszás és lejátszás szabályait is formalizálni kell.

Az anomáliákról is szót kell viszont ejtenem. Számos esetben előfordult, hogy egy első osztályú csapat csak azért vitt magával egy Andersen ligás játékost, hogy megfeleljen az Erste Liga pontrendszerének. Ez egyáltalán nem szerencsés, hiszen a játékos nem játszott egy percet sem, így nem szolgálta a fejlődését sem, míg a hiányát kimondottan megérezte a csapata a másodosztályú összecsapáson.

Sokszor hivatkoztunk Turbucz Martinra, aki az Andersenből előlépve meghatározó játékosa tudott lenni egy hajszál híján Erste Liga-bajnokcsapatnak. Ez egyértelműen mutatja az Andersen Liga létjogosultságát, ugyanakkor komoly rendszerhibákra világít rá, többek között az Erste-pontrendszer visszásságaira, hiszen a magyar jégkorong kis híján elkótyavetyélt egy ilyen kaliberű játékost (és lehetne még neveket sorolni). Az ő andersenes példája azért jó alapmotivációként szolgálhat a fiataloknak a jövőben?

Ez az eset világított rá a legjobban, hogy a másodosztály egyfajta védőpajzsként is szolgálhat azoknak a játékosoknak, akiknek valamiért épp nincs lehetőségük bizonyítani az Erstében. Szomorú lenne, ha minden olyan játékos, aki nem jut Erste Liga szerződéshez és már kiöregedett az utánpótlásból, szögre kellene akassza a korcsolyáját. Turbucz esete részben az Erste Liga újonnan bevezetett pontrendszerének hibáira is visszavezethető, ami éppen ezért meglátásom szerint némi felülvizsgálatra szorul. A korábbi légiós kvótarendszer elfogadhatóan működött, nem voltak olyan komolyabb problémák, amelyek egy ilyen bonyolult és sokszor átláthatatlan pontrendszer életre hívását megkövetelték volna.

Nem akarna-e az Andersen inkább egy olyan utánpótlás-bajnokságba fektetni, ahonnan kiöregedő játékosok helyett a jövő klasszisait lehetne inkább kinevelni egy U25-ös bajnoksággá alakítás révén?

Számtalan vitát lefolytattunk már ebben a témakörben. Személy szerint két problémám van ezzel.

Az egyik, hogy az akadémiák és más kiemelt juniorcsapatok a többi csapatnál jóval nagyobb költségvetéssel rendelkeznek, ráadásul ezeknek a műhelyeknek teljesen mások az igényeik. Ezek a különbségek már a TAO-kérdésén túl is ellentmondásokhoz vezethetnek. Ha az akadémiák is csatlakoznának a ligához, akkor az eltérő igényeik miatt a versenykiírást is valószínűleg az ő szempontjaik határoznák meg, például magasabb mérkőzésszám, több utazás, munkaidővel ütköző mérkőzésnapok, ezzel pedig az egyébként jó játékerővel rendelkező amatőr csapatok helyzetét lehetetlenítenék el. Az amatőr csapatok kiszorulásával pedig végeredményben ugyanoda jutnánk, mintha az akadémiák maguknak indítottak volna egy külön bajnokságot. Az Andersen Liga nem erről szól, ez egy alapvetően a kiöregedő utánpótláskorúakra építő, de 25 év felettieket is bőven foglalkoztató felnőtt liga kell, hogy legyen és maradjon.

A másik problémám a TAO. Miután kiderült, hogy megengedett a fiatalok versenyeztetése a bajnokságban, és mindezt TAO-s forrásból is lehetséges finanszírozni, akkor több csapat is inkább az egyszerűbb utat választotta, és megváltoztatva az eredeti elképzelést, egy (részben) felnőttcsapat versenyeztetése helyett gyakorlatilag junior vagy ifi kerettel vágtak neki a szezonnak, és több ilyen csapat is kifejezetten lefelé húzta a liga színvonalát. Számomra különösen fájó volt a Jászberény példája, ahol egyébként a liga legmagasabb átlagnézőszáma jött össze, tehát a keretek adottak lehettek volna egy színvonalasabb szerepléshez is. A szakvezetés helyében mindenképpen megfontolnám, hogy ekkora érdeklődés mellett nem lenne-e érdemesebb egy versenyképesebb felnőttkeretet összeállítani, amely – visszahozva a régi hagyományokat – akár a bajnoki címért is harcolhatna.

Látni kell, hogy a TAO a nyilvánvaló előnyei mellett sajnos nagyon sok rossz folyamatot is el tud indítani. Ha van rá mód, szeretnénk az Andersen Ligát ezektől megóvni. Semmiképpen sem szeretnénk utánpótlás-bajnoksággá formálni a ligát, ugyanis ha egyszer elindulunk ezen az úton, akkor végeredményként csak a felnőtteket szorítanánk ki a rendszerből. Rengeteg olyan játékos volt már az első szezonban is, akik valamilyen okból kifolyólag befejezték a pályafutásukat az első osztályban, de még mindig magas szintű produkcióval tudnak előrukkolni hétről-hétre. Példának okáért itt van az Andersen Liga döntője: a remek tempójú párharcot nem utánpótláskorú csapatok vívták.

Első körben az Andersen egyéves szerződést írt alá a ligával. Lesz-e kiértékelés és folytatás? Ha igen, hogyan? Egy korábbi interjúban már említést tett a cégcsoport brandépítési ambícióról is, a szezon közben voltak arra utaló jelek, hogy az Andersen neve erősödött a piacon. Miként látja ezt a kérdést a szezon végére, ilyen téren is tapasztalható pozitív előrelépés?

Alapvetően sikeres szezonon vagyunk túl, nem értek bennünket csalódások, így mindenképpen szeretnénk folytatni a megkezdett munkát. Ha a Magyar Jégkorong Szövetség is hasonlóképpen gondolkozik, akkor biztosan megyünk tovább a kijelölt úton.

Ami a brandépítést illeti, azt nyilván sosem fogjuk megtudni, hogy a tanácsadói piacon tapasztalható előretörésünk mennyiben köszönhető a jégkorongos megjelenésünknek, hiszen az Andersen sok más erőfeszítést is tesz a brand erősítése érdekében, mind Magyarországon, mind külföldön. Annyi azonban látszik, hogy a sportéletben való részvételünkkel könnyebben meg tudjuk szólítani a fiatalokat, ami segítséget jelenthet később a toborzásnál, úgyhogy pozitív számunkra az együttműködés.

Ha a jövőben a liga és a csapatok együttesen fejlődnek, lát arra esélyt, hogy olyan tőkeerős szponzorok jelenjenek meg csapatszinten, amelyek egy-egy alakulatnak akár egy hosszabb távú Erste Liga projektet is eredményezhetnének?

Igen, nagyon fontos lenne, hogy más források is megjelenjek a finanszírozásban, mint a játékosok és barátaik hozzájárulása, vagy éppen a már említett TAO. A Kárpáti Farkasok honlapján jelent meg április elején a hír, hogy az érdi alakulat egy hosszú távú víziót fogalmazott meg, miszerint ki szeretnének törni az utánpótlásból, és első körben megpróbálkoznának az Andersen Ligával, majd ha ez sikeressé válik, akkor pár éven belül indítani szándékoznak egy Erste Liga-csapatot. Számomra ez jelenti az ideális építkezési modellt. Csapatot nagyon nehéz a semmiből azonnal profi szintre vinni, fokozatosan lehet csak a stábot, szponzori kört és szurkolói bázist kialakítani. A szurkolói bázis megalapozása és a kultúra kialakítása a legfontosabb, ha ezek megvannak, az úgyis vonzani fogja a komolyabb szponzorokat és befektetőket.

Tud mondani az első szezonból olyan kedves emléket, amely önnek a legmeghatározóbb volt?

Számomra az egyik legkedvesebb momentum, amikor engedélyt kaptam arra, hogy én válasszam ki a bajnokság trófeáját. Természetesen egy brutális méretű serleget választottam, a lehető legnagyobbat. És lássuk be, tényleg elég látványos lett.  (nevet).

fotók: Tumbász Hédi