Kezdődik az NHL-rájátszás II

 

Magyar idő szerint kedd hajnalban két keleti és két nyugati párharccal kezdetét vette a világ legerősebb bajnokságának 2022/23-as playoffja. Beharangozónk első részében elemeztünk, latolgattuk az esélyeket és tippelésbe bocsátkoztunk – most ugyanezt tesszük a másik négy, szerda hajnalban elrajtoló párosítás kapcsán.

2023 po tampa vs toronto

A Toronto 2004-ben nyert legutóbb párharcot a rájátszásban, ezzel az egész mezőny leghosszabb ilyen jellegű negatív sorozatát tudhatja magáénak. A Leafsnél természetesen az a cél, hogy ezt a minimális szintet megugorja a gárda, de nem biztos, hogy ennek az akadálynak a leküzdésére a legoptimálisabb ellenfél az elmúlt három évben kivétel nélkül nagydöntőt játszó, s abból kettőt meg is nyerő Tampa Bay. A Toronto ugyanis hiába rendelkezik az egyik legjobb támadógépezettel, hátul ugyanolyan sebezhetőek, mint korábban. A franchise GM-je és elnöke, Kyle Dubas és Brendan Shanahan látszólag továbbra sem tanult abból a hokiközhelyből, miszerint a meccseket a csatárok nyerik, a háborút és a Stanley Kupát viszont a védelem. Érkezett ugyan a védelembe Jake McCabe és Luke Schenn, ami mindenképpen pozitívumot jelent, de jól jellemzi a Leafs felfogását az, hogy a legnagyobb erősítés mégiscsak egy csatár volt, név szerint Ryan O’Reilly. Ő azonban nem akárki, hiszen 2019-ben a St. Louis tagjaként nemcsak az ezüstserleget emelhette a magasba, hanem a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát, valamint a legjobban védekező csatárnak járó Selke-díjat is. A Leafs egyik sarkalatos pontja évek óta a kapuskérdés. Itt szezon közben Ilja Szamszonov kiütötte az első helyről Matt Murrayt, aki Joseph Woll érkezése után még hátrébb került a sorban. Woll számai biztatóak (6-1-0, 2.16 , 93,2%) voltak, de ez aligha elég arra, hogy ő kezdjen a playoffban.

A Tampa Bay az elmúlt három évben sorra veszítette el azokat a húzó- és kiegészítő embereit (Johnson, Goodrow, Palát, McDonagh), akik az elmúlt három idény legjobbjává tették a délkeleti társulatot. A veszteségek ellenére a Bolts magja együtt maradt (Kucserov, Stamkos, Point, Hedman, Vasziljevszkij), ráadásul Jon Cooper mester remekül építette be az új arcokat, így az alapszakaszt még úgy is könnyedén vették, hogy beleszaladtak egy-két nagy pofonba. Közhely, de a playoff mindig más világ. Ebben a szegmensben pedig a Lightning fényévekkel a Toronto előtt jár. Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt három idényben Nyikita Kucserov szerezte a legtöbb pontot (93) a rájátszásban, és az egész karrierjét figyelembe véve 1,13 pont/meccses átlaggal bír az egyenes kieséses szakaszban. Döntő faktor lehet a csatában a két kapus közötti különbség is. Ha Vasziljevszkij “beast-üzemmódba” kapcsol, akkor gyakorlatilag verhetetlen, kivéve ha a botos felsőjét célozni tudják, a tavalyi playoffban ugyanis oda kapta a góljainak több, mint 60%-át.

A Torontón bizonyosan nagyot lendít majd O’Reilly, aki nemcsak a tudását adhatja ennek a csapatnak, hanem azt a rutint is, ami hiányzik a többiekből. Bármilyen más ellenféllel szemben esélye lenne a Torontónak a továbbjutásra, de nem ez ellen a Tampa ellen, amely döntőzött az elmúlt három évben. Megszakad a szívünk, de a Leafs a hetedik meccsen vereséget szenved és a Bolts lép tovább.

2023 po nyrangers vs new jersey

A New Jersey legutóbb 2018-ban járt a playoffban, párharcot viszont 11 évvel ezelőtt, 2012-ben nyert utoljára, amikor a döntőbe jutásért éppen a mostani ellenfelén, a Rangersön lépett át. A Hudson-parti rivalizálás az egyik legvéresebb és legkeményebb párharc az NHL-ben: ez lesz a hetedik randevújuk, és elég csak arra gondolni, hogy a Rangers rosszfiúja, Sean Avery miatt még szabályt is változtattak, Martin Brodeur pedig kezet fogni sem volt hajlandó vele a párharc végeztével. A Devils most minden tekintetben egy fantasztikus idényen van túl. 52 győzelemmel és 112 ponttal új franchise-rekordot ért el, és ugyanez igaz Jack Hughesra is, aki 99 szerzett ponttal írta át a házi ranglistát. A 2019-es draft legelső választottja végképp beért, és ugyanez mondható el a körülötte lévő fiatalkoról is (Nico Hischier, Jesper Bratt, Jegor Sarangovics). A fiatalok olyan rutinos játékosokkal alkotnak kiváló elegyet, mint Tomás Tatar, Dougie Hamilton és a Tampával zsinórban háromszor döntős Ondrej Palát. A lendületes támadógépezetre szüksége is lesz a Devilsnek, mert a Rangersnek nem ízlett ez a stílus az alapszakaszban, és várhatóan tördelni fogja a játékot, hogy megakadályozza az építkezést.

A Rangerst tavaly nagyon sokan féltették a rájátszástól a rutintalanság miatt, ám mégis a konferenciadöntőig mentek, ahol már kétmeccses előnyben is voltak a Tampával szemben. Itt azonban kijött a playoffrutin hiánya, a Bolts pedig fordítani tudott. Ennek ellensúlyozására a New York a trade deadline előtt all-int mondott, és megszerezte Vlagyimir Taraszenkót és Patrick Kane-t is. A két jobbszélső érkezésével azonnal megváltozott a játék képe New Yorkban. A gárda elvesztette fejnehéz stílusát (Panarin, Zibanejad), és sokkal kiszámíthatatlanabb lett, amit kiválóan mutat, hogy a Kakko, Chytil, Lafreniere trió lett a harmadik legjobb sor a 60 percre vetített pontok tekintetében. A csatárok formajavulása természetesen magával húzta a védelmet is, ami a Vezina-győztes Sesztyorkin vezérletével sokkal jobban zárt a szezon második felében, mint a Devilsé. És még egy apró adalék: ha a Rangers legalább 4 gólt ütött – erre 33 mérkőzésen volt példa -, akkor minden meccsét megnyerte, ilyesmire pedig egyetlen csapat sem volt képes az NHL-ben.

A Devils egyértelműen a fiatalos lendületre építhet, és ki kell erőszakolnia, hogy a New York játékosai minél többször eladják a korongot a semleges harmadban. A Rangers ezzel szemben nemcsak a csapatjátékára, hanem az egyénekre is építhet, hiszen van fél tucat olyan minden hájjal megkent játékosa, aki bármikor képes eldönteni nemhogy egy meccset, egy egész párharcot. A New Jersey-t a dinamizmus el is viszi a hetedik meccsig, ott viszont a Rangers rutinból behúzza a hetediket és kiejti Hudson-parti riválisát.

2023 po seattle vs colorado

Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez a széria még úgy sem lesz kihívás a címvédő számára, hogy Gabriel Landeskog nem játszhat, Cale Makar pedig sérülés miatt kihagyta az alapszakasz hajráját. Az Avs kapitánya hónapokkal ezelőtt kidőlt a térdével a szezon hátralévő részére, míg a Calder-győztes elithátvéd hétmeccses kényszerpihenőt követően tér vissza a párharc nyitányára, legalábbis ígérete szerint. A denverieknek ráadásul így is van egy Nathan MacKinnon, Mikko Rantanen párosuk, akik a rájátszásban érzik magukat a legjobban. A kanadai center 42 góllal, 69 előkészítéssel és 111 ponttal mindhárom kategóriában karrierje legjobbját érte el az idei alapszakaszban, de ami igazán félelmetes vele kapcsolatban, hogy a rájátszásban 1,33 pont/meccs a karrierátlaga, aminél jobbat csak Wayne Gretzky (1,84) és Mario Lemieux (1,61) tudott elérni. MacKinnon mögött nem sokkal marad el finn társa, aki 1,22-es átlagával szintén a top 10 tagja, így a Seattle védőinek egyértelműen az lenne a dolguk, hogy ezt a duót féken tartsák. Érdemes még megemlíteni, hogy a tavalyi kupagyőzelem után Darcy Kuemper elhagyta a csapatot, az Avs pedig Alekszandr Georgijevvel vágott neki az alapszakasznak. Az orosz-bolgár hálóőr az első egy-két hónap kezdeti bizonytalansága után hatalmas szezont futott, az sem lenne meglepetés, ha a neve ott lenne a Vezina-trófea végelszámolásánál.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, Seattle-ben 104(!) év után rendeznek ismét playoffmeccset. Akkor még a Metropolitans játszott az egyenes kieséses szakaszban, most pedig a Kraken, amely a tavalyi bemutatkozó szezonja után idén először jutott be a rájátszásba. Egy év alatt rengeteget fejlődött a nyugati parti gárda: elég csak abba belegondolni, hogy 40 ponttal gyűjtöttek többet, mint tavaly és másodévesként sikerült elérniük a 100 pontos határt, ami korábban egyik franchise-nak sem jött össze. A Seattle gyakorlatilag minden támadási kategóriában a top 10-ben van, a védelem pedig a második helyen áll a kapott lövések tekintetében, ami kiváló eredmény. Ezzel szemben viszont az áll, hogy a Philipp Grubauer, Martin Jones tandem együttesen 89%-os védési hatékonyságot ért el, ami kis túlzással azt jelenti, hogy ami kapura megy, abból gól is születik.

A párharcban simán benne van az, hogy a Colorado akár söpréssel behúzza a párharcot. A Seattle viszont becsületesen helytáll és egy meccset megpróbál behúzni, de több sikerben aligha reménykedhet, főleg a két kapusa borzalmas statisztikájának köszönhetően. Ez az egy győzelem viszont meglesz, így az Avalanche csak az ötödik mérkőzésen gyűjti be a negyedik győzelmet.

2023 po winnipeg vs vegas

A hatodik szezonját taposó Vegas ötödször szerepel majd a playoffban. Az egyetlen szünetet éppen a tavalyi év jelentette, de a Knights stílusosan tért vissza, hiszen rögtön a konferencia legelső kiemeltjeként vághat neki az egyenes kieséses szakasznak. Mindezt tették úgy, hogy Bruce Cassidy személyében új edző állt a kispad mögött, és elvesztették két alapemberüket is a Max Pacioretty, Robin Lehner kettős személyében. A nevadai gárdában azonban így is megvan a balansz, hiszen a pontkirály Jack Eichel lett 66 egységgel, de rajta kívül még van öt olyan játékos, aki elérte a félszázas határt. Ráadásul ebben a hatosban nincs benne az a Mark Stone, aki január óta sérültlistán van. Óriási kérdőjel lesz ugyanakkor, hogy ki kezd majd a vasak között. A sérülések miatt a Vegas öt kapust is elhasznált szezon közben, többek között Laurent Brossoit-t, valamint a fantasztikus újoncidényt produkáló Logan Thompsont is. Ha egyikük sem lesz bevethető, akkor jöhet a Los Angelesszel két bajnoki címet szerző Jonathan Quick, aki igaz playoffmenő volt, mára viszont megkopott a gyorsasága.

A Winnipeg nem a legjobb előjelekkel várja a rájátszást. A Jets az elmúlt két hónapban felült a hullámvasútra, amit kitűnően szemléltet az a tény, hogy a megszerezhető pontok mindössze 48%-át szerezte meg, miközben ugyanez a szám a Vegasnál 77%. Ami a Winnipeg és a Vegas kanadai táblázatát illeti, a két rangsor közé majdnem lehetne tenni egy egyenlőségjelet. A minimális különbséget a hátvéd, Josh Morrissey jelenti, aki 76 ponttal zárta a reguláris részt, amivel nemcsak a Jets második legjobbja volt, hanem az egész NHL-é is a hátvédeket tekintve. A Golden Knights ilyen támogatást nem kapott a kék vonalról, ezért Morrissey játéka kulcsfontosságú lesz a Jets számára. Nagyon lényeges momentumnak ígérkezik majd a két kapus csatája is. A Vegasban a Brossoit, Thompson kettős hiába produkált jobb idényt, mint Connor Hellebuyck, ezzel szemben az áll, hogy semmilyen playoffban szerzett tapasztalattal nem rendelkeznek – ellentétben a komoly rutinnal bíró Hellebuyckkal -, ráadásul neki van egy Vezina-trófeája, ami azt jelenti, hogy bármikor képes hosszútávon is kimagasló teljesítményt nyújtani.

A Winnipeg szekere egész évben döcögött, pedig egyéni képességek alapján jobb játékosok alkotják, mint a csapatként jobban funkcionáló Vegast. Ez a különbség egészen a hetedik meccsig elviszi a párharcot, ahol az sem lenne meglepetés, ha a hosszabbításban a Jets lőné a továbbjutást jelentő találatot.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum