Bécsben zárja túráját a Fehérvár
A Volán karácsony előtti utolsó bajnokiján a Vienna Capitalshez látogat péntek este.
Hárommeccses idegenbeli túrája utolsó állomásához érkezik a Hydro Fehérvár AV19 péntek este: a magyar ICEHL-csapat karácsony előtt a közvetlen rivális Vienna Capitals otthonában vizitál. A kisebb gödörbe kerülő Volán hárommeccses vereségszériában van éppen, ezzel szemben a bécsiek legutóbbi két bajnokijukon a mezőnyből eléggé kilógó két újonc, az Asiago és a Vorarlberg ellen gyűjthettek némi önbizalmat négyes vereségszériájukat követően. A Vienna idén nem hasít úgy, mint ahogy azt a fővárosi topcsapattól általában megszoktuk, éppen a Fehérvár mögött tanyázik a 8. pozícióban, noha vesztett pontok tekintetében jobban áll a mieinknél. Ráadásul folyamatos pályagondokkal küszködnek, emiatt több bajnokijukat is vagy tolni kellett, vagy fordított pályaválasztással lejátszani (így például az októberi, Fehérvár ellenit is). Kevin Constantine együttese három bosszantó vereségen van túl, mindhárom összecsapáson legalább a pontszerzésre reális sansza volt, ám – mint ahogy azt az első fehérvári gólját rögtön második meccsén megszerző Leclerc is kiemelte – a kritikus apróságokban alulmaradtak, emellett a mérkőzést befolyásoló hibák sem maradtak el. Kevin Constantine elmondta, a bécsiek hasonló stílusban játszanak, mint a magyar csapat, “őszinte hokira” kényszerítik az ellenfelet, így ezúttal is jó meccsre van kilátás – jó lenne egy ilyen ki-ki összecsapáson lezárni a negatív szériát.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe