Villach?Hydro Fehérvár AV19 3-4

   

A Volán a záró harmadban 135 másodperc alatt hármat lőve fordított és nyert 1-3-ról, így négyből negyedik rendes játékidős sikerét aratta a nemzetközi szünet óta.

Az első harmad kiegyenlített játéka és gólcsendje után a 29. percben nagyszerű góllal szerzett vezetést a Roy-val a kapujában felálló Hydro Fehérvár AV19. Háritól indult az akció a saját alapvonalról: a csapatkapitány becselezte magát a támadóharmadba, majd a kéknél leosztotta Kuraltnak, ő tette tovább a jobbszélre Erdélynek. Ez idő alatt Hári osont lekövethetetlenül a kapu elé, érzésből kapta társától, és be is fejezte, amit elkezdett, egy húzás után rutinból, csuklóból berakta fonákkal köténybe. Megvolt az előny, ami mostanában rendre jó ómen volt, ám ezúttal alig másfél percig élt a fór. A meccs felénél Lanzinger lőtt takarásból, meglepte Roy-t, pillanatok alatt 1-1 lett. Úgy tűnt, ennyivel mehetnek a felek az utolsó szünetre, ám fél perccel a harmadvég előtt Richter kaparta ki a gesztenyét a palánknál, a kapu mögül lekészítette a hosszú ideje üresen várakozó Mattinennek, akire nem értünk oda, a kanadai bekk akadálytalanul zúdította be a villachiak vezető gólját.

PH-VSV-avs roy

fotók: VSV/Krammer

A második harmadban aztán óriási oda-vissza rohanás kezdődött, még hokiban is ritkán látható tűzijátékkal és 5 perc alatt esett 4 találattal. A 44. percben Mattinen még duplázni tudott, így az utolsó negyedórára 3-1-es vezetéssel fordulhattak rá a hazaiak, ám a 47. és 49. perc között hatalmas fehérvári feltámadás következett. Előbb az elképesztő formában játszó Hári ismét szerzett egy olyan parádés szólógólt, amire már legutóbb is azt mondtuk, ilyet magyar színekben kevesen tudnak, majd azon melegében ki is osztott egy gólpasszt Kuraltnak, aki kegyetlenül bevágta a vas alá. A villámgyors egyenlítésre válaszul egyből időt is kért Rob Daum, hiábavalóan: a vérszemet kapó székesfehérváriak elhozták a korongbedobást, majd egy villachi védőbaki után ? Lindner nemes egyszerűséggel rálépett a pakkra és orra bukott ? Erdély, Petan, Bartalis háromszögelésből jött az újabb sakk-matt-találat. A Volán így 135 másodperc alatt három gólt lőve 1-3-ról fordított, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet: elképesztő meccsen négyből negyedik rendes játékidős sikerét aratta a nemzetközi szünet óta, vasárnap jöhet a Bolzano hazai jégen!

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 23., hétfő
EL 18:30 FHAGYE 5-6VÉGE
ICEHL 19:30 PIOAVS 3-2 HVÉGE
január 24., kedd
EL 18:30 FTCDAB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAMIS 6-1VÉGE
AL 19:40 FTCIKO 2-9VÉGE
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 1-0ÉLŐ
EL 17:30 SCCFHA INFO
MK 19:45 BJAAVS INFO
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
MK 17:30 GYEFHA 
január 31., kedd
MK 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum