

Berlinben győzött a San José
Az NHL Global Series Challenge keretében a Sharks az Eisbären Berlin vendége volt.
Az NHL Global Series Challenge keretében a San José a német fővárosban csapott össze az Eisbären Berlinnel, és végül 3-1 arányban diadalmaskodott. A fővárosiak a mérkőzés derekán szereztek vezetést Giovanni Fiore révén. A tengerentúli a gárda a második játékrész végén 40 szekundum alatt fordított Tomás Hertl és Steven Lorentz góljával, majd a befejező etap során Luke Kunin emberhátrányos találatával beállította a végeredményt. A Buffalo már az első játékrészben háromgólos előnyt épített a Carolina ellen és végül simán győzött 4-2-re az elsőszezonban először elhasaló Hurricanes ellen. A Sabresben Tage Thompson és Dylan Cozens egy-egy góllal és gólpasszal jelentkezett.
A Philadelphia zsinórban az ötödik mérkőzését is elvesztette, miután a hosszabbításban 4-3-ra kikapott az Islanderstől. A New York az összesen három pontig jutó Josh Bailey révén harcolta ki a ráadást 7 perccel a befejezés előtt, majd a hirtelen halál vége előtt 8 szekundummal Noah Dobson révén a pluszpontot is elvitte. A St. Louis ugyanolyan forgatókönyv szerint győzött, mint a Buffalo: a Blues 3-0-ra ellépett a Minnesota ellen és végül 4-2-re győzött. A hazaiak négy találatán négy csatár osztozott Pavel Bucsnyevics, Jake Neighbours, Klim Kostin és Nathan Walker személyében. Az Anaheim kétszer is kétgólos hátrányban volt a Los Angeles ellen, de az összesen négy pontig jutó Derek Grant vezetésével végül behúzta a kaliforniai derbit 5-4-re a ráadásban. A Ducks az utolsó 5 percben dolgozta le a különbséget Max Jones és Pavol Regenda révén, majd a hirtelen halálban Frank Vatrano jóvoltából a győzelmet is megszerezte.
Vereséget szenvedett a Montreal és az Arizona is, így mindkét gárda változatlanul nyeretlen az előszezonban. A Canadiens ezúttal hazai pályán bukott az Ottawa ellen 5-4 arányban. A Habs végig szaladt az eredmény után, és bő három perccel a befejezés előtt minimálisra is csökkentette a különbséget, de nem tudta kicsikarni a ráadást. A fővárosiaknál először volt eredményes a veterán Claude Giroux. Az Arizona úgy kapott ki Vegasban 4-3-ra, hogy 53-28-ra nyerte a lőpárbajt. A fantasztikusan védő Adin Hill végig meccsben tartotta a csapatát, ami a hajrában fizetődött: William Karlsson két perccel a befejezés előtt eldöntötte a mérkőzést.
További cikkek
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- Akil Thomas triplájával győzött a Los Angeles