Máris visszavághat a Volán az Olimpijának

   

A szlovénok az előszezonban és a bajnokságban is le tudták győzni a Fehérvárt, a magyar ICEHL-csapat vasárnap este Ljubljanában javíthat.

Miként arra Kevin Constantine, a Hydro Fehérvár vezetőedzője is rávilágított, az előző idényhez képest egyelőre fordítottan alakul a Volán és az Olimpija Ljubljana egymás elleni mérlege. Tavaly a felkészülési időszakban és a bajnokságban is mind a négy meccsen a Volán örülhetett, ezzel szemben idén eddig az előszezonban, s ami fájóbb, a múlt pénteki, székesfehérvári hazai szezonnyitón is a szlovénok kerekedtek felül. Szerencsére azóta a mieink két otthoni újoncveréssel gyűjthettek egyrészt önbizalmat, másrészt pontokat, harmadrészt csiszolhatták a játékukat, hogy elöl és hátul is elkezdjen minél jobban összeállni. A Bajnokok Ligája-csoportmeccsekhez képest nyilván jelentős különbség, hogy míg ott a Fehérvár elsősorban védekezésre kényszerült, addig ICEHL-ezüstérmesként a bajnoki pontvadászatban már sokkal ritkábban játszik alárendelt szerepet, így a támadójátékra is egyre inkább rákoncentrálhat. Egy héttel ezelőtt a Volán a nyitó harmadban teljesen beragadt az Olimpija ellen, ezt most jó lenne elkerülni, emellett, ahogy Németh Kristóf is kiemelte, az elmúlt két bajnokin már javuló helyzetkihasználás a Tivoliban is kulcsfontosságú lehet. S ha már BL: a fehérváriak ezúttal nem pihenhetnek majd sokat a vasárnapi bajnoki után, hiszen kedd este már Katowicében van jelenésük utolsó előtti CHL-csoportmeccsükön.

A 17.30-kor kezdődő bajnoki a ligastreamen élőben követhető.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 2-3 HVÉGE
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 3-4VÉGE
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 4-3VÉGE
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN 5-3VÉGE
MK 18:30 FTCUTE 2-2VÉGE
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
december 9., péntek
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
december 10., szombat
SHL 15:15 RBKSKE 
    • SPORT 2
AL 19:00 FTCSZG 
AL 21:00 ETODBF 
december 11., vasárnap
VB20 13:00 HUNDEN 
EL 17:30 SCCGYE 
ICEHL 17:30 AVSPUS 
EL 17:40 BJAMIS 
AL 18:00 WRMASP 
EL 18:00 UTEFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
AL 20:00 LHLIKO 
december 12., hétfő
VB20 16:30 HUNKAZ 
Partnerünk
Archívum