Áldozatokkal járó coloradói siker St. Louisban

 

A Bluesban Jordan Binnington, az Avalance-ban Samuel Girard sérült meg súlyosan.

Nem indult jól a Colorado számára a St.Louis elleni mérkőzés. A második percben Ivan Barbasov kőkeményen palánkra kente Girardot, aki szegycsonttörést szenvedett és ennek következtében ebben a szezonban már biztosan nem léphet jégre. Az Avs problémái két perccel később csak tovább fokozódtak, amikor a Blues Colton Parayko ágyúzásával megszerezte a vezetést. Azonban a St. Louis öröme sem tartott sokáig, mert a hetedik percben elvesztette kezdőkapusát, Jordan Binningtont, miután Nazem Kadrival ütközött. Az egy-egy alapember elvesztése utáni sokkból a Colorado jött ki jobban, mert a Binnington helyére érkezett Ville Hussót alig több három perc elteltével Logan O’Connor fel is avatta. Az eseménydús első tíz perc után megnyugodtak a kedélyek és csak a középső játékrész harmadik harmadában pörögtek fel ismét az események. Ebben az intervallumban az Avs pillanatok alatt kettőt lőtt Nazem Kadri és Artturi Lehkonen révén, amire Ryan O’Reilly válaszolt félperccel a második szünet előtt. Az utolsó harmadban a Blues mindent megtett az egyenlítésért, de képtelen volt bevenni a remekelő Darcy Kuemper ketrecét. A Colorado végül két üres kapuba lőtt góllal biztosította be a győzelmét, amivel visszavette a Denverben elbukott pályaelőnyét.

sam girard

NHL, 2022. május 21.:

St. Louis–Colorado 2-5 (1-2)
G: Parayko, O’Reilly ill. Lehkonen (2), O’Connor, Kadri, Landeskog

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 6-1VÉGE
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 USACZE 4-8VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINCAN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum