Kezdődik az NHL-rájátszás II.

 

Kedden további négy párharcban is bedobják a pakkot az NHL-rájátszásában. Szétnéztünk ezeknél a csapatoknál is, és ezek alapján latolgatjuk az esélyeket és tippelésbe bocsátkozunk.

Matchup-WSH-FLA_banner-30014044

Még el sem kezdődött a rájátszás, máris rossz fény vetült a Floridára az EA Sports jóvoltából. A sportjátékokat forgalmazó cég a hagyományoknak megfelelően idén is leszimulálta az egyenes kieséses szakaszt, amelynek a végén a Panthersé lett a Stanley Kupa. És miért is rossz ez az alapszakaszt megnyerő gárdának? Mert az EA eddig egyszer sem találta el a győztes kilétét. Ezen a sorozaton változtatna most a Florida, amihez első lépésként a Washingtont kell eltakarítania. A több lépcsőben, szisztematikusan felépített Panthersnél nagyítóval kell keresni a hibákat. A támadóegység óriási fölénnyel és 337 találattal lett első. A keretben négyen is átlépték a harmincas határt, ami azt mutatja, hogy van mélysége a csapatnak, nem lehet egy ember kiiktatásával megfékezni a hengert. Jonathan Huberdeau kivételes intelligenciával szervezi a játékot, amit bizonyít, hogy 85 gólpasszt adott, aminél többet az elmúlt két évtizedben csak Joe Thornton és Nyikita Kucserov tudott prezentálni. A védelem már kicsit halványabban teljesített, összességében a középmezőny legelején, aminek két oka volt. Az egyik, hogy az alapszakaszban Spencer Knight rengeteg lehetőséget kapott, ami azért rontotta a statisztikát. A másik Aaron Ekblad hiánya, aki az elmúlt két hónapot kihagyta, de a hírek szerint ott lesz a kezdőben, amivel óriási stabilitást adhat a védelemnek.

Ha rossz fényről beszéltünk a Floridánál, akkor a Washingtonnál egyenesen sötétségről illik írni. A fővárosiak gólzsákja, az idén kilencedszer minimum 50 gólt szerző Alekszandr Ovecskin másfél hete megsérült, ami miatt kihagyni kényszerült a Caps utolsó négy alapszakasz-mérkőzését. A kapitány hiányában akadozott is támadógépezet, a Washington mindössze 6 gólt lőtt, 20 előnyből egyet használt csak ki és el is bukta mind a négy találkozóját. A legutolsó információk szerint Ovecskin nem lesz ott Sunrise-ban, ami azt jelenti, hogy a Capsnak olyan problémával kell szembenéznie, amivel az Ovecskin-éra alatt nem volt példa: magának a kapitánynak a hiányával. A Capsnak nincs is alternatívája Ovecskin pótlására, mert az orosz a karrierje során alig-alig hagyott ki meccset. Ha ehhez a problémához hozzávesszük azt, hogy kapufronton Ilja Szamszonov és Vitek Vanecek statisztikája a közelében sincs Bobénak, akkor ki lehet nyugodtan jelenteni, hogy a helyzetük reménytelen. Ilyen körülmények mellett két dologra lehet számítani a Capitalstól: az egyik a kíméletlen fizikai fölény kihasználása, a másik pedig a letámadás már a támadó harmadban, de ezzel maximum egy meccset tudnak csak ellopni.

Tipp: a Florida továbblép 5 meccsen.

Matchup-PIT-NYR_banner-30014006

New Yorkban tavaly véglegesen lezárult a 2018-ban kihirdetett újjáépítés. A teljesen új alapokra helyezett gárdával azonban David Quinn gyakorlatilag semmit sem tudott felmutatni, akit ki is rúgtak a nyáron. A helyére érkezett is Gerard Gallant, aki elképesztő munkát végzett: megtalálta a kémiát a játékosok között és a liga egyik legjobb csapatát rakta össze. A Rangerst a szezon első felében a speciális egységek kiváló játéka, valamint az Igor Sesztyorkin nevével fémjelezte védelem repítette. Az előbbinél Chris Kreidert kell kiemelni, aki az egész ligát tekintve a legjobb munkát végzi a kapu előtt. A góljai nagy részét lepattanókból és beleszúrásokból szerző szélső ily módon 52 találatig jutott és ennek a felét emberelőnyben kaparta össze, amivel ligaleső lett. A védelem legerősebb oszlopa az orosz hálóőr, aki a Vezina-trófea legnagyobb esélyese, hiszen a kapottgól-átlagban és védési hatékonyságban is első lett, sőt utóbbi kategóriában minden idők harmadik legjobb eredményét produkálta. Az alapszakaszban az egyetlen homokszem az 5 az 5 elleni játékban volt. A cserestop előtt viszont érkezett Andrew Copp és Frank Vatrano, akik ezt a szegmenst is feljavították, így nyugodtan kijelenthető, hogy a Rangers a játék minden elemében a liga elitjét képviseli. Két komoly hibája mégis van a csapatnak. Az egyik a kapura lövések száma, ami az ötödik legrosszabb a ligában, viszont ha kialakítják a helyzetet, akkor borzasztóan jó hatékonysággal ki is használják. A másik komoly gondot a faceoff jelenti. A Rangers ebben a statisztikában csak a 28. lett, a Penguins viszont 6., így jó néhány kényes szituációban előnyből fognak indulni Crosbyék.

A Pittsburgh erejét még mindig jól mutatja, hogy Jevgenyij Malkin hiába hagyta ki a szezon felét sérülések és eltiltások miatt, a 34 éves Sidney Crosby, a 35 esztendős Kris Letang és a 38-at taposó Jeff Carter, a 40 gólig jutó Jake Guentzellel kiegészítve gond nélkül bevezette a csapatot a rájátszásba. Abba a rájátszásba, ahol zsinórban 16. alkalommal szerepel a Penguins és ami jelenleg a leghosszabb aktív sorozat az összes major ligát figyelembe véve. Ezt óriási előnyt jelent kötelező kiaknáznia a Pensnek, egy olyan csapattal szemben, amelyben alig akad olyan játékos, akinek komolyabb playoff-tapasztalata lenne. A Pensnél nagyon sokat fog számítani a speciális egységek játéka, azon belül is az emberelőnyös. A fekete-sárgák ebben a szezonban csak a 19. helyen végeztek 5 a 4 ellen, amire magyarázat lehet Malkin rengeteg hiányzása. Az orosz center viszont most már ott van a keretben, ami valószínűleg növelni fogja a Pens hatékonyságát. A Rangersnél két lyukat találtunk és ugyanez igaz a Pensre is. Az egyik a kapusokat, azon belül Tristan Jarryt érinti, aki a hírek szerint nem épült fel, így valószínűleg kihagyja a párharc első két mérkőzését. Jarry helyett Casey DeSmith áll majd a vasak között, aki bizonyított az alapszakaszban, de az nem ugyanaz, mint egy sorozatterhelés a palyoffban. A másik a “come back”. A Rangers 27 meccset fordított, meg hátrányból, amitől többet csak a Florida tud felmutatni. A New York ráadásul +37-es gólkülönbséggel rendelkezik a harmadik harmadban, és hússzal kapott kevesebbet ebben az időszakban, mint az ellenfele, ami azt jelenti, hogy a Pensnek minden mérkőzés, minden utolsó húsz perce kritikus időszaknak fog számítani.

Tipp: a New York továbblép 6 meccsen.

Matchup-NSH-COL_banner-30012238

A Colorado egészen az utolsó hónapig uralta a liga mezőnyét és úgy nézett ki, hogy simán megnyeri az alapszakaszt. Az utolsó hetekben viszont kipukkadni látszott a gárda: az utolsó hét meccséből hatot elvesztett, a legutolsó négyet zsinórban elbukta, ami nem feltétlen a legjobb előjel a playoff előtt. Jared Bednarnak tehát elsősorban a fejekben kell rendet tennie, fel kell ráznia a játékosait a széria előtt. Ez főleg Mikko Rantanenre és Nathan MacKinnonra igaz, akik ketten együtt csak 12 pontot szereztek az utolsó nyolc találkozón. Utóbbi a rájátszások történetének harmadik legeredményesebbje Gretzky és Lemieux mögött az 1,38 pont/meccs átlagával és társa sincs tőle messze, aki ugyanebben a rangsorban a hetedik. Hasonlóan bealudt a szezon végére, Cale Makar is, aki ugyanezen időszak alatt csak két gólt és öt pontot jegyzett. Makar a James Norris-trófea második legnagyobb esélyese, viszont a másik oldalon éppen a legesélyesebb Roman Josi játszik majd, így kettejük külön harca igazi különlegességet ígér a széria alatt. A Colorado szempontjából döntő lehet az emberelőnyös játék és az, hogy mennyi fórt tudnak kiharcolni. Az alapszakaszban az Avs a hetedik helyre volt jó ebben a kategóriában, de ettől sokkal fontosabb, hogy a Nashville volt az alapszakasz legtöbbet büntetett csapata és a hátrányok kivédekezésében csak a 18. helyen végzett.

A Nashville papíron sokkal esélytelenebb, hiszen nyolcadikként találkozik a Coloradóval. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az az adat, hogy a Preds idén négy meccsből háromszor megverte a denverieket, ráadásul az utolsót éppen a múlt héten nyerték. A három győztes mérkőzésből kétszer meglepetésre nem Juuse Saros a Preds első számú számú hálóőre, hanem a második David Rittich állt a kapuban. Saros hiánya alapjában véve nagyon komoly érvágás lenne a vendégeknek, de a közelmúlt ebből a szempontból Rittich sikerét ígéri. A Coloradónál már leírtuk, hogy a Nashville gyűjtötte be a legtöbb büntetést az alapszakaszban. Van még egy kategória amiben elsők lettek a sárgák és ez nem más, mint az ütközések száma, amiben óriási a szakadék a két csapat között. Ebben a kategóriában Tanner Jeannot járt az élen 318 kontakttal, míg a Coloradónál Erik Johnson volt a legjobb 165-tel. De az igazi különbség ott van a két csapat között, hogy a Predatorsban még 5 olyan játékos van, aki Johnsontól több ütközést tud felmutatni. Ebből kifolyólag egy brutálisan fizikális hokira van kilátás a Nashvilletől, amit valószínűleg nemcsak a saját harmadban, hanem már a semleges zónában, sőt akár a támadó harmadban is bevethetnek, hogy alapjaiban fojtsák el a Colorado bármilyen támadási tervét.

Tipp: a Colorado továbblép 7 meccsen.

Matchup-DAL-CGY_banner-30012328

A Dallas/Minnesotának bizonyos szempontból nagyon jó ómen a Calgary. A jogelőd Minnesota North Stars 1981-ben, a Dallas két évvel ezelőtt került szembe a Calgaryval és mindkét esetben a döntőig menetelt, de az már egy másik történet, hogy a Stars mindkét finálét elvesztette. A Dallas jelenleg sokkal nehezebb helyzetben van, mint korábban és nemhogy csoda lenne a döntő, de már az is hatalmas meglepetés lenne, ha kiejtené a Calgaryt. A legtöbbet a csapatért a Joe Pavelski, Jason Robertson, Roope Hintz trió teheti a legtöbbet. A hármas összesen 105 gólt lőtt és 232 pontot termelt, ám mögöttük óriási az űr a csatárokat figyelembe véve. A 72 pontig jutó Hintz mögött Tyler Seguin jön 49-cel, Jamie Benn 46-tal, majd egy újabb szakadék után Gyenyisz Gurjanov 31 egységgel. A recept tehát egyszerű. Ha a többiek nem tudnak felnőni az első sorhoz, akkor a Calgarynak elég lesz levennie ezt az egy triót a jégről a továbbjutás szempontjából. A Dallasnál mindenféleképpen meg kell említeni pozitívumként, hogy roppant jól bírják a kiélezett helyzeteket. Összesen 28 meccset nyertek meg egy góllal ? szétlövéseket nem számítva ?, ami messze a legtöbb volt a teljes mezőnyben.

A Calgary a 2004/05-ös elmaradt idény óta, kilencedik alkalommal került be a rájátszásba, de mindössze egyszer, 2017-ben élte meg a második kört. Ezen a dicstelen helyzeten változtatna most a Flames és elsősorban Johnny Gaudreau. Az élete szezonját futó balszélső 115 pontot szerzett, ami a franchise történetének második legjobb eredménye. A Starsnak azonban nemcsak őt kell semlegesítenie: ott van még a 40 gólos határt szintén elérő Matthew Tkachuk, Elias Lindholm páros, valamint a tőlük alig elmaradó, 35 találatig jutó Andrew Mangiapane. A négy játékos ráadásul két-két sorban van elosztva, ami már nagyobb mélységet jelent, mint ami a texasi gárdánál van. Ez óriási feladat elé fogja állítani a Dallas védelmét, ahol Jake Oettingerrel vagy Scott Wedgewooddal a kapuban nem éppen lesz életbiztosítás ennek a gépezetnek a megfékezése. A kiváló csatársor mellett ráadás feladatként ott lesz a Dallasnak a Calgary áthatolhatatlannak tűnő védelme. A Flames kapta a harmadik legkevesebb gólt és az ötödik legkevesebb lövést engedte, ami azt jelenti, hogy a Dallasnak elképesztően jó hatékonysággal kell dolgozni a kapu előtt, már ha egyáltalán sikerül odajutnia.

Tipp: a Calgary továbblép 5 meccsen.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum