

Visszavonul Pavuk Attila
A 30 éves csatár szeretne több időt tölteni a családjával.
Bejelentette visszavonulását Pavuk Attila. A csatár a Fradi Tv-nek nyilatkozott a döntésével kapcsolatban: a videóból kiderül, hogy eddig is építette civil karrierjét, valamint szeretne több időt tölteni a családjával. Az 1991-ben született jégkorongozó 2010 és 2015 között szülővárosa, Dunaújváros felnőtt csapatában jégkorongozott, a következő három évet a DVTK Jegesmedvéknél töltötte, míg 2018-tól az FTC-Telekomban szerepelt. Ez idő alatt nyolc magyar bajnoki címet nyert, 2019-ben az Erste Liga-döntő MVP-je lett, és most úgy érzi, mindent elért a jégkorongban, amit tudott. Pavuk a felnőtt válogatott mezét csak barátságos mérkőzésen ölthette magára, világbajnokságon sosem szerepelt.
fotó: TSH Fotó
További cikkek
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit
- Ezúttal Jászberényben matinézik a DAB és a BJAHC
- A második harmadban eldönthettük volna a meccset
- Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre
- FTC-Telekom–UTE 2-1
- DEAC–FEHA19 2-3
- Hetedszer csap össze az FTC és az UTE a vándorkupáért