Hazai jégen érvényesíteni a lélektani előnyt

   

A Fehérvár az elődöntő mindhárom meccsén meggyőzőbb teljesítményt mutatott a Villachnál, szerda este saját közönsége előtt tehet még egy lépést a finálé felé.

Eljutottunk arra az örömteli pontra, hogy szigorúan a tényeket és számokat alapul véve is a Hydro Fehérvár AV19 mondható immár a párharc esélyesebbjének a Villach elleni ICE-elődöntő első három felvonását látva. Noha a nyitó meccsen a Volán még hosszabbításban kiengedte a kezéből a meccset 2-0-ról, már az a mérkőzés is inkább volt a magyar csapaté (a 37:29-es kapura lövési arány ide beszédes), a következő kettő, a hazai jégen 5-1 után 6-3-ra megnyert második, illetve a legutóbbi, villachi 4-0 pedig önmagáért beszél. Ráadásul Tirronen tökéletes kapusteljesítménye mellett hétfőn is bejött az, amit Erdély Csanád mondott előzetesen, vagyis hogy remek az egyensúly a székesfehérvári sorok között: a Volán négy gólját három különböző sor hozta össze, emellett a védekezésben is remekül megvolt az összhang végig. Emellett jó látni, hogy mind a fehérvári játékosok, mind a drukkerek mennyire élvezik a történelmi menetelést, a csapat és a szurkolótábor a szokásosnál is jobban egymásra talált. A sokat látott Kevin Constantine vezetőedző is kiemelte, komoly pluszenergiákat szabadít fel játékosaiban a közönség biztatása, ez pedig véletlenül sem a kötelező udvariaskodás kategóriája. Ettől függetlenül botorság volna azt hinni, hogy a széria lefutott lenne, még két győzelem kell a Fehérvárnak, és elődöntő lévén a villachiak sem fogják magukat olcsón adni. A három meccs összképe és a városban uralkodó hokiláz alapján azonban nincs ok aggodalomra: ha a székesfehérvári játékosok továbbra is rajta tudnak maradni a hullámon, amire felszálltak, s elkerülik őket a sorokat megbontó sérülések, nehéz elképzelni, hogy az osztrákok varázsütésre megtáltosodjanak és hármat nyerjenek. Az optimális nyilván az volna, ha a Fehérvár a szerda esti hazait is behúzná ? ez esetben meccslabdája lenne a döntőhöz, és még jobban megnyugodhatna ?, de ha esetleg valami nem a terveknek megfelelően alakulna, akkor sincs tragédia. A 19.15-kor kezdődő találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

277465408_5107937942616872_639836826230130566_n

forrás: Hydro Fehérvár AV19

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum