Jay Woodcroft győzelemmel mutatkozott be Edmontonban

 

Az Oilers az Islanders ellen nyert.

A Seattle egy késői góllal tudott győzni Anaheimben 4-3-ra. A Honda Centerben az első felvonást a Kraken nyerte 2-1-re, a másodikat ugyanilyen arányban a Ducks. A teljesen kiegyenlített összecsapáson úgy nézett ki, hogy gól nélkül lepereg az utolsó harmad, azonban az utolsó előtti percben Riley Sheahan csodálatos centerezését Jordan Eberle vágta a kapásból a bal felsőbe. A győztes gólt szerző center mellett Ryan Donato játszott kiemelkedően, akinek a neve mellé két gól került a mérkőzésen.

A Tampa ha nehezen is, de elhozta a pontokat az Arizona csarnokából. A Gila River Arenában a Lightning ütötte az első kettőt, ezt követően viszont felváltva voltak eredményesek a csapatok. A Coyotes háromszor is megközelítette egy gólra a bajnokot, de egyenlítenie egyszer sem sikerült és végül 4-3-ra kikapott. A Tampában Steven Stamkos kettőt vágott, Corey Perry pedig karrierje 399. gólját szerezte. A veterán jobbszélső a következő találatával eléri a 400-as határt, ami az aktív játékosok közül mindössze kilencnek sikerült.

perry

A játéknap egyetlen hosszabbítását a hazai jégen játszó Dallas nyerte a Winnipeg ellen. Az American Airlines Centerben mindhárom játékrész döntetlent hozott: az első gól nélkül pörgött le, a másodikban viszont mindkét gárda kétszer-kétszer volt eredményes. Úgy nézett ki, hogy a harmadikban megszakad a sorminta, de Jamie Benn találatára Mark Scheifele fél perccel a befejezés előtt válaszolt, így 3-3-mal zárult a rendes játékidő. A hosszabbítás negyedik perce végül elhozta a döntést, amikor is Jason Robertson a saját kipattanóját vágta a hálóba.

Dave Tippett kirúgása után győzelemmel mutatkozott be az Edmonton kispadja mögött Jay Woodcroft. Az Oilers a nyugati túrán lévő Islanderst fogadta és úgy verte 3-1-re a keleti parti együttest, hogy mindegyik játékrészben szerzett egy-egy gólt. Mike Smith 38 lövésből 37-et megfogott, Connor McDavid két gólpasszal jelentkezett, Zach Hyman pedig karrierje 100. gólját ütötte, ami egyben győztes találat is volt.

NHL, 2022. február 11.:

Dallas?Winnipeg 4-3 h.
G: Peterson, Seguin, Benn, Robertson ill. Dubois, Harkins, Scheifele

Edmonton?NY Islanders 3-1
G: Ceci, Hyman, Puljujarvi ill. Beauvillier

Arizona?Tampa Bay 3-4
G: Galchenyuk, Keller, Schmaltz ill. Stamkos (2), Point, Perry

Anaheim?Seattle 3-4
G: Lundeström (2), Rakell ill. Donato (2), Dunn, Eberle

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum