Rögtön lehet javítani
A csütörtöki vereség után újra a Graz lesz a Fehérvár ellenfele.
Az első tíz perccel volt elégedett a csütörtöki, Graz elleni mérkőzésen Kevin Constantine, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője, ám a magyar csapat ekkor nem tudta gólra váltani helyzeteit. A hazaiak az első harmad végén emberelőnyben betaláltak, majd a második harmadban kétszer voltak eredményesek. A Volán az utolsó felvonásban nagyot küzdött, fórban Hári János szépített, de hiába érkezett sok lövés Engstrand kapujára, közelebb már nem tudtak zárkózni a vendégek. Eddig a Fehérvár helyzetkihasználásával az élmezőnybe tartozott a ligában, csütörtökön viszont 28 kaput eltaláló lövésből egy gól született, így a hatékonyságon javítani kellene ahhoz, hogy pénteken, ismét a Graz ellen jobb eredményt érjen el a csapat.
A három vereség a Fehérvár legrosszabb sorozata az idényben, ráadásul a negatív széria öt győztes meccs után következett. Az pénteken derült ki, hogy a Bolzano elleni, vasárnapra tervezett hazai meccs elmarad, így a 99ers elleni csata után egy hete lesz a Volánnak feltöltődnie az alapszakasz hajrájára a nagy menetelés után.
A pénteki találkozó 19.30-kor kezdődik, a Puls 24 oldalán élőben nézhető.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe