A Znojmo ellen lehet javítani
Az ICEHL-ben második Fehérvár Csehországban folytatja.
A Villachtól elszenvedett 5-3-as vereség után egyből javíthat a Hydro Fehérvár AV19, amely hétfőn az Orli Znojmo vendége lesz. Mindkét együttes elképesztő sorozatban van: a magyaroknak ez lesz a hetedik, a cseheknek a nyolcadik találkozója 13 nap alatt. A nagy menetelés január 26-án indult, éppen egymás ellen, akkor 7-1-re diadalmaskodtak a fehérváriak, majd még négyszer győztek zsinórban, a sorozat vasárnap szakadt meg. A Znojmo tartja a sormintát: a magyarországi meccs után kétszer nyert, aztán kétszer kikapott, majd újra kétszer nyert. Legutóbb szombaton az Innsbruckot verte 3-2-re, így továbbra is közel van top 6-hoz.
A Volán eddig a hazai meccseit hozta a csehek ellen, a 7-1 előtt 5-1-es sikert ért el, idegenben viszont 6-3-ra kikapott még karácsonykor. A Znojmónak a legjobb a hazai mérlege a ligában, 21 meccsen 46 pontot gyűjtött, csak ötször kapott ki, és a 96 lőtt gól is kiemelkedő. A liga két legjobban célzó csapata találkozik, 12 százalék körüli a lövési hatékonyságuk.
A magyar alakulat Bartalis István, Magosi Bálint, Németh Kristóf és Jesper Dahlroth nélkül játszik, a Znojmo kerete viszont teljes, miután már Dominik Tejnor is edzésbe állt.
A találkozó 18.30-kor kezdődik.
Fotó: Soós Attila / Fehérvár AV19
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe