Bolzano?Hydro Fehérvár AV19 3-2

   

A 17 hadra fogható fehérvári mezőnyjátékos és Kornakker Dániel a 44. percig őrizte a Volán korai vezetését, az utolsó harmadra az olaszok felőrölték a sérülésektől tizedelt magyar csapatot.

Elképesztő sérüléshullám sújtja a Hydro Fehérvár AV19-et. A legfrissebb jelentésekből kiderült, a kedden, Villachban kieső Nilssonra hathetes, a csapatkapitány Hári Jánosra is többhetes kihagyás vár, az eddigi sérültek közül Stipsicz Bence operációra szorul és a naptári évben már pályára sem léphet, miként a már jégen edző Bartalis István és Terbócs István visszatérése is várat magára egyelőre. Ha ez nem volna elég, Bolzanóban Kiss Dávidnak kellett odaállnia a betegséggel küszködő Kevin Constantine helyére a kispadra, s ha még az eltiltott Colin Jacobsot is ideszámoljuk, a Volán vezetőedzője mellett hét kulcsjátékosa nélkül volt kénytelen kiállni Bolzanóban. (A történelmi hűség kedvéért: az olaszokat sem vetette fel éppen az emberanyag, de ők legalább a négy csatársort ki tudták állítani).

Mindez azonban nyomokban sem volt érzékelhető az első harmadban. A nyitó periódusban a Volán lejátszotta a jégről vendéglátóját, az 5. percben máris megszerezte a vezetést: a hazaiak nem tudtak kitakarítani egy korongot a harmadukból, a kékről Campbell tüzelhetett tisztán, középre belőtt korongja egy irányváltoztatás után Fazio lábai között jutott a kapuba. A folytatásban átvette az irányítást a Bolzano, de Kornakker Dániel stabilan állt a lábán, egészen a 44. percig, amikor Pitschieler kipattanója után Mizzi egyenlített. Ekkor viszont megtört hazai jég. Fáradni látszott a Volán, egy emberelőnyt öt perccel később szépen passzoltak ki a hazaiak ? Micelinek még arra is maradt ideje, hogy húzogasson kicsit Kornakkerrel szemben, mielőtt feltette a rövidbe ?, majd szinte rögtön a következő támadás végén egy kapu előtti kavarodást Findlay használt ki. A kapuslehozatal után, tizenöt másodperccel a vége előtt még Shaw kozmetikázott, a végeredmény így 3-2, a bolzanóiak így a két héttel korábbi bajnokihoz hasonlóan ismét hat perc alatt szerzett három találattal és megint egyetlen góllal múlták felül az utolsó tíz percben maradék erőtartalékát bevető magyar ICEHL-együttest.

Közben nagyon rossz hírek érkeztek Dornbirnból, ahol Boris Sádecky összeesett a jégen, azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség, a mérkőzést nem folytatták, a pozsonyi játékost a mentők kórházba szállították, a TASR szlovák hírügynökség szerint állapota stabil.

hcbavs

fotó: Vanna Antonello/HCB

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum