Hatnapos pihenő után fogadja a Linzet a Fehérvár

 

Ellentétesen rajtoló csapatok szezonbeli első találkozója: a Hydro Fehérvár AV19 felülről, a Linz alulról a második helyről várja a péntek esti randevút.

A Linz azon kevés csapat közé tartozik, amellyel a fehérváriak még nem találkoztak ebben az idényben. Ennek alighanem az osztrákok örülnek jobban, hiszen a Black Wings a magyar csapattal homlokegyenest ellentétesen kezdte a szezont, azaz pocsékul: míg a Volán emlékezetes módon ötből öt sikerrel, addig a Linz hatból hat kudarccal indított, hétvégén csak a Graz négymeccses vereségsorozatának köszönhetően került el a tabella utolsó helyéről. No meg mert a borzalmas rajt után kezdi összekapni magát: legutóbbi négy bajnokijából hármat már megnyert, közte a listavezető Ljubljanát is legyőzte túlórában, ez intő jel lehet arra, hogy nem szabad leírni. A Fehérvár „félsikerrel” abszolválta a múlt hétvégi, kétnapos dél-tiroli túráját. Kevin Constantine együttese Innsbruckban magabiztos sikert aratott (4-1), és Bolzanóban is közel járt a pontszerzéshez, végül nem jött össze (4-3), de ennél talán fontosabb, hogy a csapat újra a szebbik arcát mutatta a megelőző három szenvedős bajnokihoz képest.

Ráadásul ICEHL-szinten szokatlanul hosszú, hatnapos pihenő állt a Volán rendelkezésére fújni egyet és rendezni a gondolatokat, így a játékosok friss fejjel fogadhatják a linzieket. A 10 meccs után 11 ponttal és +12-vel álló Hári János a mérkőzés előtt elárulta, Kevin Constantine vezetésével változatlanul nagy műgondot fordítanak az alapvető részletek folyamatos átismétlésére, ennek is köszönhető a magas koncentrációs szint a koronggal való és a korong nélküli játékban egyaránt. A liga plusz-mínusz-mutatóját tíz forduló után a fehérváriak uralják: Hári +12-vel éllovas e statisztikában, őt Anze Kuralt követi +10-zel. A válogatott center megjegyezte, a plusz-mínusz alapvetően egy „humbug-mutató”, de tény, ez a szereplés annak köszönhető, hogy jó a védekezés, a csapat kevés gólt kap és sok meccset nyer. Hozzátette, a nyáron Miskolcról visszatérő Magosi Bálint meglepően hamar és jól illeszkedett be Kuralt és őmellé az első sorba, az ő kiváló teljesítménye is sokat nyom a latban. „Egy-másfél erős soruk van, szerintem nekünk mélyebb a keretünk – ha odafigyelünk, és keményen dolgozunk, a szurkolók támogatásával kiegészítve meg tudjuk verni a Linzet!”

hári

fotó: HC Bolzano

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 30., kedd
MK 18:00 MISMAC 1-2VÉGE
MK 18:30 FTCUTE TÖRÖLVE
december 2., csütörtök
EL 17:00 TITGYE 2-5VÉGE
EL 18:00 UTESCC 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 5-1VÉGE
december 3., péntek
EL 17:00 MACBRA 5-1VÉGE
EL 18:30 DEBTIT 7-0VÉGE
EL 19:00 ETOSCC 3-6VÉGE
ICEHL 19:15 AVSZNO 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
december 4., szombat
EL 14:15 DABMAC 
EL 17:00 MISGYE 
EL 18:30 UTEFTC 
december 5., vasárnap
EL 14:15 ETOBRA 
ICEHL 17:30 LNZAVS 
EL 18:00 DABSCC 
december 6., hétfő
KHL 17:30 DMOCSZ 
    • SPORT 2
EL 18:00 DEBGYE 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
december 7., kedd
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum