Hydro Fehérvár AV19?Graz 99ers 3-1

   

A magyar ICEHL-csapat végig fölényben játszott, ami a harmadik harmadban gólokban is megmutatkozott.

A hazai együttesből betegség miatt hiányzott a kapus Tirronen, valamint Bartalis István, ellenben a szezon eleje óta sérült Stipsicz Bence visszatért. Kornakker mögött Szeles öltözött, Sarauer felkerült a második sorba, Horváth Milánt hetedik bekként jelölték a kimaradó Szabó Bence helyett, illetve Rétfalvi és Mihály mellett lehetőséget kapott Ambrus Gergő. Az első harmad oda-vissza játékkal telt, a Volán volt aktívabb, de nem bírt vezetést érő fölényt kiharcolni, igaz, Erdélyék összehoztak egy gólt, csakhogy azt nem adták meg a játékvezetők. A második felvonás elején lendületbe jött a Fehérvár, majd némi lanyhulást követően ismét, a játékrész közepe táján záporoztak a lövések a grazi kapura, hiába, Hári egy abszolút ajtó-ablak ziccert is kihagyott. Egymás után két kiállítást is összeszedtek a narancsmezesek, 7 másodpercig kettős volt a fór, ezt sem sikerült kihasználni, maradt a 0-0. Az utolsó menetben eleinte minden ugyanott folytatódott, ám az 50. percben végre megszerezték a vezetést a mieink, Nilsson lépte át a kéket, majd kilőtte a hosszút, szépen csilingelt a vas, 1-0. Kisvártatva újabb hátvédgól következett, Horváth Milán kapott jó passzt Shaw-tól a kapu mögül, szép csel után varrta be, 2-0. Kornakker shutoutja sajnos nem maradt meg, egy elhagyott korongból a svéd világbajnok, Hjalmarsson volt eredményes az 57. percben. Így volt értelme a 99ers részéről a kapuslehozatalnak, ám hozadéka nem, Hári a saját blokkja után lódult meg a pakkal, majd annak rendje-módja szerint belőtte, 3-1-re nyert a Hydro Fehérvár AV19, és továbbra is listavezető.

A Hydro Fehérvár AV19 sorösszetétele: Kornakker (Szeles) ? Atkinson, Nilsson, Magosi, Hári, Kuralt ? Stipsicz, Campbell, Erdély, Sarauer, Petan ? Fournier, Szabó D., Shaw, Jacobs, Terbócs ? Horváth, Rétfalvi, Ambrus, Mihály.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

avsgra

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum