Magosi Bálint visszatér a Fehérvárhoz

   

A válogatott csatár 5 szezont töltött a DVTK Jegesmedvéknél, most 2 évre igazolt egykori csapatához.

Visszatér a Hydro Fehérvár AV19 kötelékébe Magosi Bálint – adta hírül a magyar ICEHL-csapat. A 31 éves jégkorongozó a szomszédvár Dunaújvárostól került Székesfehérvárra 2011 nyarán, ahol is jellemzően a harmadik-negyedik sorban tűnt ki megalkuvást nem ismerő fizikai hokijával. Emellett a pontszerzésben is jeleskedett, volt 21 és 22 egységet számláló idénye is. Magosi összesen négy szezon erejéig játszott az osztrák bázisú bajnokságban, majd a francia élvonalbeli Brianconhoz szerződött. Innen igazolt 2016-ban a DVTK Jegesmedvékhez, ahol nyomban MOL Liga-győzelmet ünnepelhetett, a sikerhez az alapszakaszban 54, a playoffban 11 ponttal járult hozzá. A miskolciak részéről Magosi Bálint azok közé tartozott, akik a szlovák Extraliga ritmusát is könnyedén fel tudták venni, első nekifutásra máris 27+23 egységet termelt a csapat kapitányaként. A közbülső szlovákiai éve szerényebbre sikerült, ám idén ismét eljutott 13 gólig és 14 asszisztig, mindezt ráadásul pozitív plusz/mínusz mutató mellett tette a vergődő együttesben. A kereken 10 világbajnokságon megfordult Magosi Bálint 2 évre történő leigazolása nyilvánvalóan komoly erősítést jelent a Hydro Fehérvár AV19 számára.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 11., szombat
SZK 17:15 DEBFTC 2-6VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 12., vasárnap
KHL 09:00 AMRDMO 
    • SPORT 2
FEL 18:00 LVCUTE 3-5VÉGE
FEL 19:00 OLLMAC 8-2VÉGE
szeptember 14., kedd
FEL 18:00 NZÁAVS 2-4VÉGE
szeptember 17., péntek
EL 17:30 BRAUTE 1-2 HVÉGE
EL 17:30 GYEDAB 10-4VÉGE
EL 17:30 SCCTIT 6-1VÉGE
EL 18:00 MISETO 5-2VÉGE
EL 19:00 MACDEB 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
szeptember 18., szombat
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYETIT 
EL 17:30 SCCUTE 
ICEHL 17:30 AVSVAP 
    • DIGI SPORT 2
szeptember 19., vasárnap
EL 16:30 FTCETO 
EL 17:00 MISMAC 
    • M4 SPORT+
szeptember 20., hétfő
EL 17:30 BRATIT 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum