Csehország?Dánia 2-1

   

A csehek drámai mérkőzésen büntetőkkel verték a dánokat, így megőrizték továbbjutási esélyeiket.

A 8 pontos csapatok rangadóján cseh részről Hrubec, a dánoknál Dahm állt a kapuban. A skandinávok a 4. percben emberelőnybe kerültek, éltek a lehetőséggel: a korongjáratás végén a vb egyik legponterősebb játékosa, Nicklas Jensen lőtt pontosan. A bekapott gól után nyomtak a csehek, de csak kapuvasig jutottak az első harmadban. A második játékrész áthúzódó közép-európai fórral indult, ami kimaradt, azt követően is nyomtak, ám Dahm vezetésével a dánok állták a rohamokat. A felvonás végén újabb kihasználatlan cseh emberelőny jött, a harmadik húsz perc pedig dán 5 a 4 elleni lehetőséggel indult. Csehország fölénye a 46. percben érett góllá, Chytil passzát Kubalík húzta be közelről. Az egyenlítést követően óvatosabbá vált a játék, de megmaradt Kovárék fölénye. A végjátékban Vrána eldönthette volna a mérkőzést, Dahm védte a szólóját. Két perccel a vége előtt a dán csapatkapitány, Jensen Aabo magas bottal szabálytalankodott, hatalmas lehetőség adódott Csehország előtt, hiába. Hosszabbításra került sor, itt szintén előnyben játszhattak a csehek, a hatalmas nyomásban végül Hronek betalált. Dánia lest gyanítva videóbírózást kért, ami eredményre vezetett, annulálták a gólt. Dahm végül 37 védéssel vezette el a skandinávokat a büntetőpárbajig. A szétlövésben a csehektől Hanzl, Vrána, Kovár és Chytil, míg a dánoktól Bau, Nicklas Jensen és True talált be. Mindkét szövetségi kapitány kapust cserélt a rávezetések közben.

Csehország 2-1-re nyert, feljött a csoport 4. helyére, kedden Szlovákiával játszik. Dánia 7 mérkőzésen 9 pontot szerzett, biztosan nem lesz ott a negyeddöntőben. Ha a svédek este nem szereznek pontot az oroszok ellen, a csoport 5. helyén zár ? viszont ez esetben ki is alakulna a legjobb négy mezőnye annak ellenére, hogy ebben a pillanatban matematikailag még egyetlen egy csapat sem jutott tovább.

Az A csoport állása:

1. Svájc 12 pont (6 mérkőzés)
2. Oroszország 12 (5)
3. Szlovákia 12 (6)
4. Csehország 10 (6)
5. Dánia 9 (7)
6. Svédország 9 (6)
7. Nagy-Britannia 4 (6)
8. Fehéroroszország 4 (6)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia 2-0
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország 1-2
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc 0-6
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada 1-7
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia 3-1
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország 3-2 h.
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország 2-0
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA 2-0VÉGE
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 8-3VÉGE
AL 20:30 IKOLHL 5-4VÉGE
AL 20:50 FTCSZG 2-4VÉGE
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 6-5VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 5-1VÉGE
AL 19:15 ASPWRM 6-3VÉGE
AL 20:15 DBFETO 4-7VÉGE
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 2-3 BVÉGE
EL 18:30 DEBUTE 4-1VÉGE
EL 18:30 MISFTC 2-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 3-4VÉGE
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM 
AL 16:00 ASPDBF 
AL 19:30 SPCFTC 
AL 21:00 IKOETO 
február 5., vasárnap
EL 16:00 FHAFTC 
EL 17:30 DEBMIS 
    • M4 SPORT+
EL 17:40 BJAUTE 
ICEHL 18:00 PUSAVS 
Partnerünk
Archívum