Kalninssal a kapuban várja ellenfeleit Lettország
A világbajnokság házigazdája az egykori MOL Liga-kapussal a keretében készül a tornára.
Lettország rutinos csapattal vág neki saját rendezésű világbajnokságának. Bob Hartley 28 fős keretében a mezőnyjátékosok közül egyedül a Villach 22 éves légiósa, Renars Krastenbergs nem járt még felnőtt világeseményen, ellenben Mikelis Redlihs a 13., Kristaps Sotnieks a 12. vb-jére készül. A mezőnyjátékosokkal ellentétben a kapusok nem bírnak sok vb-rutinnal: Ivars Punnenovs és Janis Kalnins csak 1-1 mérkőzésig erejéig állhatott a vasak között még 2017-ben. A klubcsapatával, az Avangarddal Gagarin Kupa-győztes Hartley 3 kapust, 9 hátvédet és 16 csatárt nevezett be, csapata átlagéletkora 28,89 év, amivel a házigazda a torna legidősebb válogatottja. Az együttes sokszínű abból a szempontból, hogy a 11 KHL-játékos mellett érkezett jégkorongozó a svájci, a cseh, a német, a svéd és a francia első osztályból, az ICEHL-ből, az AHL-ből és Rihards Marenis személyben a svéd harmadosztályból is. Lettország nem számíthat NHL-játékosaira, Teodors Bluegers a Pittsburghgel playoffozik, de a San José csatára, Rudolfs Balcers sem áll a válogatott rendelkezésére.
Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2021. május 21., 15:15 | Oroszország?Csehország | Sport 1 |
2021. május 21., 15:15 | Németország?Olaszország | |
2021. május 21., 19:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | |
2021. május 21., 19:15 | Kanada?Lettország | Sport 1 |
2021. május 22., 11:15 | Dánia?Svédország | |
2021. május 22., 11:15 | Norvégia?Németország | |
2021. május 22., 15:15 | Nagy-Britannia?Oroszország | |
2021. május 22., 15:15 | Finnország?USA | Sport 2 |
2021. május 22., 19:15 | Csehország?Svájc | Sport 2 |
2021. május 22., 19:15 | Lettország?Kazahsztán | |
2021. május 23., 11:15 | Nagy-Britannia?Szlovákia | |
2021. május 23., 11:15 | Norvégia?Olaszország | |
2021. május 23., 15:15 | Svédország?Fehéroroszország | |
2021. május 23., 15:15 | Kazahsztán?Finnország | |
2021. május 23., 19:15 | Dánia?Svájc | |
2021. május 23., 19:15 | Kanada?USA | Sport 2 |
2021. május 24., 15:15 | Szlovákia?Oroszország | Sport 1 |
2021. május 24., 15:15 | Lettország?Olaszország | |
2021. május 24., 19:15 | Csehország?Fehéroroszország | |
2021. május 24., 19:15 | Németország?Kanada | Sport 2 |
2021. május 25., 15:15 | Nagy-Britannia?Dánia | |
2021. május 25., 15:15 | USA?Kazahsztán | |
2021. május 25., 19:15 | Svájc?Svédország | Sport 2 |
2021. május 25., 19:15 | Finnország?Norvégia | |
2021. május 26., 15:15 | Oroszország?Dánia | Sport 1 |
2021. május 26., 15:15 | Kazahsztán?Németország | |
2021. május 26., 19:15 | Fehéroroszország?Nagy-Britannia | |
2021. május 26., 19:15 | Kanada?Norvégia | |
2021. május 27., 15:15 | Svájc?Szlovákia | |
2021. május 27., 15:15 | USA?Lettország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Svédország?Csehország | Sport 1 |
2021. május 27., 19:15 | Finnország?Olaszország | |
2021. május 28., 15:15 | Svédország?Nagy-Britannia | |
2021. május 28., 15:15 | Kazahsztán?Kanada | |
2021. május 28., 19:15 | Dánia?Fehéroroszország | |
2021. május 28., 19:15 | Lettország?Norvégia | |
2021. május 29., 11:15 | Csehország?Nagy-Britannia | |
2021. május 29., 11:15 | Olaszország?Kazahsztán | |
2021. május 29., 15:15 | Svájc?Oroszország | |
2021. május 29., 15:15 | Norvégia?USA | |
2021. május 29., 19:15 | Szlovákia?Dánia | |
2021. május 29., 19:15 | Németország?Finnország | |
2021. május 30., 15:15 | Fehéroroszország?Svájc | |
2021. május 30., 15:15 | Olaszország?Kanada | |
2021. május 30., 19:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 2 |
2021. május 30., 19:15 | Finnország?Lettország | |
2021. május 31., 15:15 | Csehország?Dánia | |
2021. május 31., 15:15 | USA?Németország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Oroszország?Svédország | Sport 2 |
2021. május 31., 19:15 | Norvégia?Kazahsztán | |
2021. június 1., 11:15 | Svájc?Nagy-Britannia | |
2021. június 1., 11:15 | Kanada?Finnország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Szlovákia?Csehország | Sport 1 |
2021. június 1., 15:15 | Olaszország?USA | |
2021. június 1., 19:15 | Oroszország?Fehéroroszország | Sport 2 |
2021. június 1., 19:15 | Németország?Lettország | |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 15:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 3., 19:15 | negyeddöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 13:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 5., 17:15 | elődöntő | Sport Tv |
2021. június 6., 14:15 | bronzmérkőzés | Sport Tv |
2021. június 6., 19:15 | döntő | Sport Tv |